Főoldal Hungarian Bejelentések és hírek megbeszélése

Új moderátorokra van szükségünk!

ModerátorCsapatunkba folyamatosan keresünk tehetséges embereket. Azaz éppen téged! Ha úgy gondolod, tudnál nekünk segíteni a szervezésben és a tájékoztatásban a közösségünk számára, és közben a szórakoztató oldaladat is megfelelően tudod használni, kérjük, jelentkezz. A fórumon, a bejelentésekkel közzétett kulisszatitkoknál, a Discordon és a közösségimédia-csatornáinkon is szükségünk van emberekre.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, kattints IDE.

A Szerver Szabályzat törlése

UrielUriel Bejegyzések: 2,654
szerkesztette ezt: 29.12.2019 itt: Bejelentések és hírek megbeszélése
Sziasztok!
Elég kellemetlen hét volt az utóbbi a szabályzat miatt. Azoknak valóban igaza volt, akik a korlátozásra hivatkozva utasítottak, hogy vegyem le, s ezt most meg is tettem. Az összes hozzátartozó beszélgetést is töröltem, mivel érdektelenné váltak. Nincs szerver szabályzat, nem kell senkinek semmilyen szabályt betartania, sem megszegnie, hiszen majdnem mindent lehet a GGE eredeti szabályai szerint, persze kivéve azokat, amik le vannak írva.  Azt viszont akik nem olvasták, azok nem is tudják betartani. Mostantól ne tegyetek fel támadási jelentéseket, mert azt tiltja a szabály, mint ahogy az erről szóló bejegyzéseket is. Nem lehet kibeszélni a Szövetségek támadási szokásait, mivel nincsenek szabályozva sem az éjjeli támadások, sem az hogy erődöt lehet-e támadni, sem az hogy mikor hányat lehet támadni és hányszor, honnan és mennyivel, sem a faluk elvétele, sem a leszedőzés, sem a falkázás, mivel ezeket nem tiltja a GGE szabályzata. Mindezek megosztása tilos a Fórumon, s csak azért lehettek fent a "szabályzat tapasztalat" bejegyzésben, hogy az esetleges intézkedésekhez legyen bizonyíték. Ezekre mostantól semmi szükség, sőt egyenesen tilos ilyeneket megosztani. Mivel nincsenek ez esetben szabályszegők, ezért erről semmilyen bejegyzést sem lehet indítani, nem lehet erről vitát nyitni, a Szövetségek és Játékosok támadásairól beszélgetni tilos.
A Fórum szabályait elolvashatjátok:
 itt
Uriel

Post edited by Uriel on
«1

Hozzászólások

  • pappzo (HU2)pappzo (HU2) HU2 Bejegyzések: 13
    Minden játékot a szabályok tesznek játszhatóvá és szórakoztatóvá.... a " korlátozásra"  hivatkozás a hivatkozók korlátoltságát és a játék, mint olyan elutasítását jelzi, csupán agresszivitásukat akarják kiélni beteges módon, de erre ez a játék alkalmatlan. Ha a játékszervezők szerint a rubinvásárlás növeléséhez ez a  járható út, akkor rövidesen lehúzhatják a rolót bevétel hiányában. A szabályzat levételével a szervezők  a saját szabályzatuk  zavarásra vonatkozó tiltását hagyták figyelmen kívül. Az anarchia eluralkodása a kastélyok fejlesztését teszi értelmetlenné és ez ennek a játéknak a végét jelenti számomra.
  • gomes111 (HU2)gomes111 (HU2) HU2 Bejegyzések: 136
    szerkesztette ezt: 29.12.2019
    Csak 1 kérdés Sahrazad és a többiekhez!
    Az egy dolog hogy nálatok van szabályzat de amiket írtam fentebb most nem fogom le írni még egyszer! Top3 szövitől kaptunk olyan támadást amivel se mi se a szövetségünk nem tudott mit kezdeni!Tőletek is kaptunk Deres-től is stb!
    Anno le volt írva egy példa erődöt adtunk nektek majd akinek adtunk lazán be verte a tagunkat pontosan azon szabályokat meg szegve amikkel elméletben ti játszotok!
    Éjjeli bejövők sorba kaptuk(ezeket már nem tőletek) volt hogy heti 2-3szor is!

    Akkor nekem ne mondja senki hogy mi menjünk harcolni a top3-as szövik ellen mert azt tudja mindenki mihez vezetne: a mi bukásunkhoz szövi szinten!
    Amúgy igen normálisan reagált a szövitek Sahrazad de ettől fügetlenül mi hasznunk lett belőle?
    A másik szövi meg hgy-vel reagált mert  már sokalta a panasz leveleimet!

    Akkor top20-hoz voltunk közelebb!
    Ez a szabályok nélküli játék pontosan annak ad teret hogy az olyan játékosok akik nem akarnak szabályok közt játszani meg tehesséék következmények nélkül!

    gomes111_Hu2
    Hun-Foglalás szövetség
    Marsall
  • UrielUriel Bejegyzések: 2,654
    szerkesztette ezt: 29.12.2019
    Sziasztok!
    Pontosan erről szólt ez előző bejegyzésem. A Fórumon nem lehet kibeszélni, hogy ki, mikor, honnan, hányszor támadott valakit.
    Igaza van rotkivnak is abban, hogy jobb tájékoztatást kell adnom a szabályokról, azaz hogy mit nem lehet bejegyezni.
    A Fórum szabályait elolvashatjátok:
     itt
    Uriel
  • gomes111 (HU2)gomes111 (HU2) HU2 Bejegyzések: 136
    Uriel engem nem bánt az hogy kik hogy játszottak/játszanak!
    Elnézést ha le írtam egyik másik szövi játékmodorát egyik  se bánt!

    A viszonyítási alapok miatt írtam le hogy 1 szabályok nélküli szerver és egy szabályok-l meg alkotott szerver közt mi lehetne  a küllönbség!
    gomes111_Hu2
    Hun-Foglalás szövetség
    Marsall
  • rotkiv (HU2)rotkiv (HU2) HU2 Bejegyzések: 569

    Persze, hogy lehet, szabályok nélkűl , az erősebb kutya... elvén is játszani. Mehet az erőfitogtatas vég nélkül. Emlékszik még valaki az Immortal Héroes, a 300, a Vándor Lovagok, a Templomosok, a Szakasz, és sorolhatnám szövikre?, Én nyolcadik éve vagyok itt, átéltem sok mindent. Ezek a szövik vannak, tündökölnek, aztán eltünnek.. De láthatólag sokan nem okulnak ezekből a példákból. Olvasom a fenyegetést, hogy nem elvezítek a rátok kényszerített szabályokat? Na akkor lesz irgum-burgum. Sajnálatos hozzáállás, arc nélkül, név nélkül, egy felvett karakterrel fenyegetni embereket. De ahogy említettem, ez csak időleges, az ilyen játékosokat elöbb- utóbb kiveti magából a szerver. Emlékszem ilyenekre, bár neveket nem írhatok, mert Uriel nem engedné, de a régiek tudják kikről beszélek. Ez van, ezt kell, nem szeretni, hanem túlélni,

    Szia!

    Itt most nem erről van a szó, nem azért lett törölve a szabályzat, mert a kisebb szövetségeknek nem tetszett a tartalma és vegyes volt a fogadtatása. Azért lett törölve, mert ilyen megfogalmazásban, ilyen témájú hozzászólást tilos közzétenni. Ha tegyük fel, hogy olyan szabályzatot tesznek közzé, amit sokan elfogadnak, a kisebb szövetségeknek is tetszik és jobb fogadtatása van, de ugyanígy szabályzatnak van nevezve és ez alapján van megfogalmazva, akkor ugyanúgy törölve lett volna.
                                   Tippek új fórumozóknak                                                                                Gyorsabb játékmenet                               

                                                  Szabályzat                                                                                            Játék Androidon/IOS-en                               
    És még sok más útmutató...
  • Szik László (HU2)Szik László (HU2) HU2 Bejegyzések: 369

    Nem is ezért írtam.... Ez részemről csak a lezárása ennek a szabályzat témának.

    Szik László @ hu 2
    Szövetség: Corvinus
    Legendás szint:800

  • Karesz53 (HU2)Karesz53 (HU2) HU2 Bejegyzések: 53
    Sziasztok!

    Megértem, hogy a GGE nem enged egy olyan kezdeményezést, ami kicsit túlmutat az "akaratán". Pedig szerintem nem sérti a GEE "játékszabályzatát", ha nem annak nevezzük a megalkotott "szabályzatot". 

    Megértem Pappzo hozzászólását: "Ha a játékszervezők szerint a rubinvásárlás növeléséhez ez a  járható út, akkor rövidesen lehúzhatják a rolót bevétel hiányában. A szabályzat levételével a szervezők  a saját szabályzatuk  zavarásra vonatkozó tiltását hagyták figyelmen kívül."

    Megértem, bár kissé csodálkozom, hogy a GGE-nek 2 hét után sikerült reagálni egy felvetésre. Nem tudott korábban mit kezdeni a helyzettel?

    Azt viszont nem értem, meg, hogy a GGE panaszok esetén miért is nem ennyire rugalmas? Miért is nem hallgatja meg a valós panaszok kezelését, azok megoldását?
    Miért is nekem kell bizonygatni, hogy a vásárlás megtörtént e a valóságban, híváslista alapján (köztudott, hogy a feltöltő kártyás telefonnal történő vásárlás esetén, a világon sehol nincs híváslista)? Miért is kell a vásárláshoz bevonni egy harmadik személyt?

    Talán ezeket is rendbe kellen tenni a GGE-nek.
  • Mab (HU2)Mab (HU2) HU2 Bejegyzések: 872

    Szerintem, ez az év hozzászólása. :D 
  • Tomm (HU2)Tomm (HU2) HU2 Bejegyzések: 27
    szerkesztette ezt: 30.12.2019
     Kedves Uriel !
    Leveledből arra a következtetésre jutottam ,hogy a GGE fejlesztői nagy betegek lehetnek !Jobbulást kívánok nekik és boldog békés új esztendőt ...
    Hibának látom ,hogy egy fórumon nem lehet leírni egy szövetség nevét és nem lehet egy egy jelentést bemásolni .Azért kérlek nyugtass meg ,hogy a rubinvásárlást nem tiltják meg az ingyenesnek hirdetett játékukban :disappointed:
    Az ,hogy betiltanak egy szabályzatot az egy dolog majd megfogalmazzák másképp a vezérek ha akarják .De a GGE hozzáállása a saját játékához az botrányos ...
    Tényleg az ,h leírom ide a fórumra ,GGE az sért valamilyen szabályt?
    Még egy észrevétel ,ha te nem vállalnád  önként a moderátor szerepét akkor ez a szabályzat most is kint lenne, és a szerint próbálna játszani a szerver eleje .Javaslom ,hogy 2020 ban kérj a munkádért havi 150-200 Eurót hidd el ki tudják fizetni :) 

    Post edited by Uriel on
    Tomm @ hu 2
  • UrielUriel Bejegyzések: 2,654
    Tomm (HU2) mondta:

    Ezt a levelet teljesen nem értem. A szabályzat levételéhez a GGE-nek semmi köze. Ezt Ti kértétek játékosok , arra hivatkozva, hogy sérti a GGE alapszabályait, miszerint senkit sem lehet a játékban korlátozni. 
    Természetesen le lehet írni egy játékos, vagy egy szövetség nevét, de becsmérelni, kritizálni, negatív véleményt mondani, mert éjjel, falkában, falut stb. támadott, na ezt nem lehet.
    A Szabályzat levételét a fórumról két okból kellett megtennem. Az első a játékosok kérése a fentebb elmondottak szerint, a másik ok, hogy Astucio nevű játékos kérte, aki a bejegyzést eredetileg feltette, tehát ehhez sem a GGE-nek sem az önkényességemnek semmi köze. Mindkét oldal ( szabály melletiek/ ellenzők) kért a szabályzat levételére, ezért tettem. 
    Nem kellene azonnal becsmérlően szólnod sem a GGE-ről, sem rólam, ha kicsit jobban tájékozódnál, valóban elolvasnád mind a szabályokat, mind bejegyzésemet.

    A Fórum szabályait elolvashatjátok:
     itt
    Uriel
  • Tomm (HU2)Tomm (HU2) HU2 Bejegyzések: 27
    Kedves Uriel !
    szerintem nem becsméreltelek se téged ,amennyiben így érzed elnézést kérek tőled .
    Tomm @ hu 2
  • patrik78 (HU2)patrik78 (HU2) HU2 Bejegyzések: 274
    Ne haragudjatok, de segítsetek már ki melyik részen találom a konkrét leírást. Van egy játék aminek nincsenek szabályai, amit alapból nem értek, de e-hez a játékhoz tartozik egy fórum (ami nem rossz), ami viszont szabályokhoz kötött.
    A szövegértelmezésem mindig rossz volt ezért kérném mindenki segítségét, hogy 2020-ra érdemes-e még tervezni vagy ettől is nagyobb durranásra számíthatunk.

    Ui: Ez úgyan nem ide tartozik, de nehéz fosztogatási pontot szerezni martalóc nélkül (ezt lehet hogy benéztem)

    Üdvözletem a játékmesternek.

  • gomes111 (HU2)gomes111 (HU2) HU2 Bejegyzések: 136
    Uriel ha a becsmérlésen van a hangsúly én tettem-e bármilyen jelzőt az általam említett 2 szövire?

    Azt hiszem se nem szidtam se nem dicsőitettem őket,jelzőt nem tettem tény kezelésként írtam a játék modort!

    Így nem is értem a kiigazítást!

    Úgy érzem nem is bántottam meg a 2 szövetséget se, ha esetleg mégis szerintem írnának nekem privátban vagy itt!
    gomes111_Hu2
    Hun-Foglalás szövetség
    Marsall
Sign In to comment.