Daimjók és tanoncok

Lesz itt 2 dicséret, 1 kritika és néhány javaslat.
Kezdjük a dícsérettel:
1. A hosszú event jutalomrendszerének átalakítása (nálam legalábbis) eddig telitalálat. Vége annak, hogy a meglévő 3 ezer ostromtornyomhoz és 12 ezer szölőlétrához kapjak még 10et, én döntöm el, hogy a megszerzett zsetonokból mire van szükségem. Fel is pörgetett a dolog rendesen, mert a tanonczsetonokért elég jó dolgokat lehet beszerezni. Jó irány, jó változtatás. És az különösen jó, hogy a katonákat nem 'csöpögteti', hogy gyűjtögetnem és etetnem kelljen napokig, mire egy sereg összegyűlik, hanem zseton formában. mondhatni 'instant levesporként' tárolom őket, amíg szükségem nem lesz rájuk.
2.A Daimjók érdekes, gondolkodtató, kihívásokkal teli, figyelemfelkeltő. Jó sok órámat lekötötte. Élveztem.
Folytassuk a kritikával, mert ez is a Daimjókhoz kötödik:
Az 1es és 2es szintekhez nincs mit mondani, nem nehezebbek mint a kánsátor támadása 92-95ös szinten illetve a védéseknél az ugyanilyen szintekről jövő kán támadóseregek. A 3. szint: a forgalomban lévő erős NPC-s parik többségével megoldható (Jó a légiós, beris, a főnix és az új relikviások), de a veszteséget én kicsit sokallom, bár 'belefér', hiszen kevés beállítás kivételével toborzott katikkal eredményesen támadható.
Gondom a 4. szinttel van. Ez a szint, a játékleírás szerint 'nem könnyű', és ezzel nincs is gond. Tapasztalatom szerint viszont ha valaki toborzott katonákkal megy neki, és nem a legerősebb parancsnokokat, várparancsnokokat használja (relikviás npc-ések), akkor elég csekély esélye van a győzelemre, legyen szó támadásról, vagy védésről.
Szerintem ezen a szinten mindenképp igazítani kellene.
Mondom a saját példámat:
Első és a játék során egyben utolsó beállításként egy olyan beállítást kaptam 4. szinten, amihez hasonlóval éles támadás esetén magam is védek. 1 szélre húzva 500 közeles és 100 távos védő, 3 oltatlan mészpor és 1 lőrés. 120/120as védő 120as udvar. Sajnos (még) nincs 120/120as és 120as udvaros (azaz a védővel egyenértékű) támadó npc-s parim, ezért a 115/115/115ös főnixel mentem neki. Sima démonokkal, úgy csapódtam fel a falra, ahogy a nagy könyvben meg van írva, és ahogy éles támadásnál én a támadóim veterán démonjait is megfogom. Mivel a falat nem vittem át, udvaron nem volt plussz 30 százalékom és csak 1245 katonám ment be, ahol ugye 3000 védő várta őket. Eredmény: bukás. Nekiálltam, és kiszámoltam, hogy ha nem sima démonokkal, hanem vetikkel megyek, mi történik. Harcierő tekintetében a fal 'billegett', a 30 százalék plusszal számolva az udvar még mindig nem lett volna meg. Ez a beállítás kizárólag 120/120as relikviással és veterán démon-halálokkal teljesíthető sikeresen. Ez pedig így szerintem túl van azon a nehézségi fokon, amit mi játékosok tolerálunk. Nyilván, ha mondjuk a fele távos vagy az egész, simán átviszem a falat, és talán az udvar is okés lesz, de nem így volt...
És hogy miért baj ez? Két dolog miatt:
1.Mivel a beállítást 2x egymás után se sikerült teljesítenem (buktam vele 5k démonhalált), a játék egész ideje alatt maradt a beállítás, tehát ezen a szinten én játszani nem tudtam...nem hiszem, hogy ez lenne a cél.
2.Egyedül a 4. szint ad annyi zsetont eredményül, hogy ár/érték arány miatt érdemes rubinnal megerősíteni. 30 ezer rubinom bánta, hogy 'nem sikerült' a szintet bevennem, és a kifizetett pénzért cserébe semmit se kaptam, a megerősített rubinok elvesztek. A következmény, hogy az event folyamán én ebbe több pénzt nem tettem, mert ugyan miért tegyek egy 70 zsetont adó 1es szintű támadásba bele 30k rubint? a 4est meg nem támadhatom, mert a beállítás maradt.
És akkor a javaslatok:
1. Mivel a daimjókok és a sima sátrak, ráadásul az alakváltók egyszerre csücsülnek a monitoron, nagyon kaotikus lett az egész. Valahogy a daimjók kastélyokat és településeket nem csak a belső felületen, de a térképen is egyben kéne tartani, nekem volt olyan kastélyom, ami a monitoromon rajt se volt, olyan messze került a kastomtól.
2.Finomítani kellene a beállításokon ( ez történt a kánnál is, nagyjából a 3. kános event után), azt nem mondom, hogy legyen ' sokkal könnyebb', de azt igen, hogy olyan beállítást ne tegyenek be, amit  az átlagosnál jobb támadó és védőparikkal biztosan nem lehet teljesíteni. Mert a legeslegjobb támadó és védőparikból csak a legaktívabbaknak van de közülük se mindenkinek (nekem speciel azért nincs, mert nem gondoltam, hogy erősebb nps-s pari is kellhet, mint a Főnix, ezért kidobáltam a relikviásakat, hogy legyen hely relikviás nagyuras parikat építeni). Persze idővel majd mindenki épít ilyeneket, no de addig is játszani kéne...
3.A játékos kapjon lehetőséget arra (akár rubinért, akár a már megszerzett zsetonért cserébe), hogy ha sikertelenül próbálkozik egy beállításon, akkor cseréljen egy másikra ugyanazon a szinten.
4.Sikertelen támadásnál ne vesszenek el a felhasznált rubinnövelők, hanem azt a következő támadásnál ujra fel lehessen használni.
5.Ez csak részben tartozik a Daimjókokhoz, inkább relikviás parikra vonatkozik. Érdemes lenne egy relikviás parik építéséhez használható 'tervező felületet' létrehozni. Ezen lenne egy tervező asztal, 9 hely (hős és 4 eszköz+ 4 kő) és látnám, mielőtt véglegesre összerakom, hogy mit tud és lenne egy kezelőfelület, ahová leválogathatnám a raktárból az adott fajta (npc-s, nagyuras, beris) eszközök és kövek közül a 15-20 legjobbat, hogy az 'asztalon' könnyen cserélgetni tudjak. Nagyban megkönnyítené a pariépítést, mert ma a 480 eszközt mire végig nézem, elalszok, másrészt ha félig lesz kész egy parim, de hiányzik belőle 1-2 kő, tehát várnom kell az 'élesítéssel' és visszaküldöm a raktárba (félkész védővel védeni nem lehet), akkor legközelebb nem találom meg... szóval jó lenne egy ilyen egyszerű, de könnyen kezelhető leválogató tervezőraktár és tervező asztal.

Hozzászólások

  • UrielUriel Bejegyzések: 2,439Moderator
    Szia!
    Nagyon egyetértek ezzel a bejegyzéssel, és valami hasonlót küldtem el én is a külön erre nyitott jelentési táblázatba. Főleg a mostani Daimjó event véleményei érdekelték őket.
    A raktár helyzetét többször is jelentettem, hogy valami hasonló kellene , mint ami a fent írtakban van. Egy olyan rendszer, amiben a félkész és hiányos készleteket lehet tárolni, és a rendezésükre egy táblázat, amiben cserélgetni lehet a dolgokat, és mindig látni, hogy mi mennyi.
    Az ilyen bejegyzések fontosak, mert a részletesség, és a számok önmagukért beszélnek. Természetesen ezt is továbbítottam.
    Uriel
     
  • gomes111 (HU2)gomes111 (HU2) Bejegyzések: 38HU2
    Igen abban én is egyet értek nagyon erős lett a 4. szint!

    Bár nálunk az ügyesebb tagok 700-800 katit buknak és sikerül győzniük tehát nem lehetetlen legyőzni! :)
    Ügyesen kell építeni a relikvia parikat!

    Viszont nekem speciel a jutalom felhasználásával van inkább fenn tartásom ami 24 órára elég csak!

    Számoljunk csak utánna mindenki ha a nomád vagy kán bónuszokat a mximum szinten szeretnénk használni azaz 5-ös szinten akkor az mennyi nyersanyag és dublon-ba kerül! Kompletten 3-4 szamu event + a fél szövi raktár!(Akkor arról nem is írtam hogy havi 1-szer van szamu event)

    Egyszeri felhasználásért ennyi plusz rá fordítást szerintem nagyon nem ér meg plusz felejtőssé teszi hogy küzdjünk érte! 

    Ez szomorú! :(
  • sahrazad (HU2)sahrazad (HU2) Bejegyzések: 147HU2
    Igen abban én is egyet értek nagyon erős lett a 4. szint!

    Bár nálunk az ügyesebb tagok 700-800 katit buknak és sikerül győzniük tehát nem lehetetlen legyőzni! :)
    Ügyesen kell építeni a relikvia parikat!

    Viszont nekem speciel a jutalom felhasználásával van inkább fenn tartásom ami 24 órára elég csak!

    Számoljunk csak utánna mindenki ha a nomád vagy kán bónuszokat a mximum szinten szeretnénk használni azaz 5-ös szinten akkor az mennyi nyersanyag és dublon-ba kerül! Kompletten 3-4 szamu event + a fél szövi raktár!(Akkor arról nem is írtam hogy havi 1-szer van szamu event)

    Egyszeri felhasználásért ennyi plusz rá fordítást szerintem nagyon nem ér meg plusz felejtőssé teszi hogy küzdjünk érte! 

    Ez szomorú! :(
    Kedves Gomes111!
    Remélem megengedsz egy megjegyzést. 
    Olyat nem írtam, hogy a 4es szint nem teljesíthető, csak azt írtam, hogy VAN olyan beállítás is a 4es szinten, ami a használatban lévő támadóparik többségével még démonokkal sem vehető sikerrel. Én úgy tapasztaltam, a játék jelenlegi verziójában vannak olyan védelmi beállítások, amik az átlagnál erősebb parikkal és katikkal sem teljesíthetők sikerrel. Ennyit állítok. Nem többet.
    Ha más beállítás lett volna, olyan amiben távot lehet nullázni mert van távos a falon,ott egész biztos más a vége. Olyan mint a Te 'ügyes barátaid' esetében. De nem más beállítás volt, ez volt.  
    Nem baj, hogy nehéz a szint, de baj, hogy vannak  (lehetnek) olyan beállítások, amik a legjobb npc-s parikkal többségével sem vehetők sikerrel. Ez sem a bukott katik miatt baj, csak azért, mert józan ember egyszer bukik el egy ilyet, többet pénzt nem tesz bele.
    Persze van néhányan játékostársunk, aki rendelkezik csodaparikkal és extraerőkkel, mert mondjuk ő a Karmos Király:DDD 
    A többség azonban nem ilyen, és ők is jól akarják magukat érezni játék közben. Ezt a célt szolgálta volna a bejegyzésem, szerintem Uriel is ennek vette.
  • gomes111 (HU2)gomes111 (HU2) Bejegyzések: 38HU2
    Nálunk akik a 700-800 katikat vagy esetleg 1300-akat buktak a 4-es legerősebb Daimjo-n egyiküknek se volt semmilyen cimük!

    A relikvia parikkal mentünk csak és kizárólag  illetve csak relikviákkal védtünk már!
    A relikvia támadó parik tulajdonságai elérik a 150% táverőt és hozzá 140% udvar erőt npc ellen!

    Nagyjából ezekkel a bónuszokkal buktuk a 700-800 illetve rosszabb esetben az 1300 körüli katikat!

    Persze így se éri meg a szövinknek se ezeket támadni ezt elismerem nem kifizetödő! Mi nem rubinos játékosok vagyunk és ezt mi nem is tudjuk fedezni a veszteségeket de a kíváncsiság hajtott minket és többen ki próbáltuk!
    Ezeket az eredményeket tudtuk hozni épített parikkal!
  • sahrazad (HU2)sahrazad (HU2) Bejegyzések: 147HU2
    Nálunk akik a 700-800 katikat vagy esetleg 1300-akat buktak a 4-es legerősebb Daimjo-n egyiküknek se volt semmilyen cimük!

    A relikvia parikkal mentünk csak és kizárólag  illetve csak relikviákkal védtünk már!
    A relikvia támadó parik tulajdonságai elérik a 150% táverőt és hozzá 140% udvar erőt npc ellen!

    Nagyjából ezekkel a bónuszokkal buktuk a 700-800 illetve rosszabb esetben az 1300 körüli katikat!

    Persze így se éri meg a szövinknek se ezeket támadni ezt elismerem nem kifizetödő! Mi nem rubinos játékosok vagyunk és ezt mi nem is tudjuk fedezni a veszteségeket de a kíváncsiság hajtott minket és többen ki próbáltuk!
    Ezeket az eredményeket tudtuk hozni épített parikkal!
    Kedves Gomes111!
    Annyit írtam, vannak olyan beállítások, amiket matematikailag nem lehet legyőzni. Mert a védőpari is lehet relikviás, ahogy a kán általi támadásnál is többféle támadópari jön, itt is többféle erősségű védőpari van. Légyszi, tegyél fel ide egy olyan SAJÁT támadás jelit, amin 500 közeles és 100 távos védőkati egy 120/120as 60as szárnyas relikviás várpari mellett Te  150/150/150es relikviás parival 3 oltatlan mészporos védelmen áttörtél. (Én ugyanis egy ilyenről írtam!, nem pedig olyanról, ahol 600 távos kati védett a várfalon, amit egy gyerek is kinulláz 2-3 pajzshullámmal)
    Jó lenne ugyanis tanulni belőle, hogyan is építettél fel Te egy ilyen erejű támadóparit. És hogyan nulláztad ki a mészport, ami 340 százalékkal erősítette meg a védőket, és amit az élő támadás esetén is a legnagyobb hatékonysággal használnak a védők. Szerintem sokan szeretnének tanulni a pari felépítéséből is, meg abból is, hogyan tudsz Te olyan eszközt pakolni egy támadásba, ami nullázza a közeles védők védelmét.
    Végre valami, amiben a GGE igen jó irányba halad, hát segítsük a fejlesztőket abban, hogy még jobb legyen. Ezért kell leírni, hogy milyen nehézségek, túlzások vannak a beállításokban. Ha neked olyan könnyű, mint írod, akkor miért is nem éri meg neked játszani?
    Amit a kék zsetonért venni lehet, az a legkapósabb árucikk, szóval én 1000es, sőt 1500as veszteséget is szívesen bevállalnék érte, csak ha a sereg teljesen ott marad, akkor nincs egy zseton se. És ez az, ami miatt változtatni kellene a túl erős beállításokon. 
  • gomes111 (HU2)gomes111 (HU2) Bejegyzések: 38HU2
    Volt 2-3 írásom amiből ha el olvastad kiderülne miért nem éri meg se nekem se mások a szöviben a 4. helyet támadni de mivel látom nem érted ezért le írom!

    1. a veszteségek miatt 700-tól 1300-ig bukunk  akkor ha mi ez ta 4. helyet támadnánk 1 nap alatt el fogyna a támadónk és utánna mire megyünk a nyert kék szamu medállal ?
    Nem lesz támadó katink mint írtam kíváncsiságból a fel épített relikvia parinkat teszteltük le ennyi semmi több!
    2. Nem vagyunk rubinos játékosok nem kőltünk napi se heti rendszerességel a játékra jó ha havi 1szer!

    Tehát ebből következik a 4. hely támadása nem kifizetödő!
    Egyik fórum hsz-mban le írtam én is a nehézsége túl nagy lett tehát elismertük mi is de hogy be üthetetlen legyen mi még nem találkoztunk olyannal de nem fogjuk csinálni mi se!

    Kb 5-6db 4. helyes sikeres támadást végig néztük és befejeztük! Feleslegesen nem fogjuk 1 max 2 nap alatt ki nyírni a teljes támadó seregeinket! 
    A relikvia építés se egyszerü nem ezt írtam csak azt hogy sikerült össze rakni a fent le írtakat és jó dolog építeni relikviákat egy kis színt visz a játékba! :)
Sign In to comment.