Főoldal Hungarian Goodgame Empire – Közösség

Új moderátorokra van szükségünk!

ModerátorCsapatunkba folyamatosan keresünk tehetséges embereket. Azaz éppen téged! Ha úgy gondolod, tudnál nekünk segíteni a szervezésben és a tájékoztatásban a közösségünk számára, és közben a szórakoztató oldaladat is megfelelően tudod használni, kérjük, jelentkezz. A fórumon, a bejelentésekkel közzétett kulisszatitkoknál, a Discordon és a közösségimédia-csatornáinkon is szükségünk van emberekre.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, kattints IDE.

Bryll újra a szerveren

Bryll újra megjelent a szerveren. Pedig ha hallottátok volna a béketárgyaláson, hogy nyafogott. Nagy teátrálisan elbúcsúzott, hogy ő nem játszik tovább. Vége befejezte. Sajnáltatta magát, épphogy nem ejtett pár könnyet is.
Pedig hát a főkastiját (Bryltt) viszi. Apropó itt az alkalom, hogy akit terrorizált annakidején az most elégtételt vegyen. Ketten maradtak Gladdal. Senkinek nem kellenek. És persze most másik kastikkal próbálkozik befurakodni valamilyen szövibe, ahol még nem ismerik.
Vigyázat!!!! Nézzétek át a fórumot. Mert még arra is ostoba, hogy amikor másik kastival lép be, akkor is Bryllként írja alá. Ha befurakodott a szövitekbe és nem veszitek észre, akkor egy idő után megpróbálkozik majd átvenni az iránnyítást! Szóval vigyázzatok. Jó lenne ha akik ismerik segítenének kiszűrni. Írjátok ide azokat a kastikat amikről úgy tudjátok Bryll viszi őket. Ki kell iktatni a csalókat a Goodgameből.
Azért is kell vele nagyon vigyázni, mert világi nagy hazudozó!!!! Erről szól az egész fórumozása, léte, játéka. Egy régi magyar politikus jut eszembe róla, akiről egy idő után mindenki tudta, hogy ha mond valamit akkor az csak hazugság lehet. Hozzászólásomat ennek tükrében, egy viccel szeretném zárni:
– Jó reggelt. – hazudta Bryll.
trumballino @ hu 2

Hozzászólások

  • Manitu (HU2)Manitu (HU2) HU2 Bejegyzések: 38
    Gondolat indító a témanyitó....

    Nekem pedig egy idézet jut eszembe :)

    "A gyűlölet sohasem önmagáért van, nem öncélú, a gyűlölet termőföld, sok minden megterem azon, bosszúállás, hazugság, képmutatás, kegyetlenség, durvaság."
    Manitu @ hu 2
  • Bryll (HU1)Bryll (HU1) Bejegyzések: 28
    Bryll újra megjelent a szerveren. Pedig ha hallottátok volna a béketárgyaláson, hogy nyafogott. Nagy teátrálisan elbúcsúzott, hogy ő nem játszik tovább. Vége befejezte. Sajnáltatta magát, épphogy nem ejtett pár könnyet is.
    Pedig hát a főkastiját (Bryltt) viszi. Apropó itt az alkalom, hogy akit terrorizált annakidején az most elégtételt vegyen. Ketten maradtak Gladdal. Senkinek nem kellenek. És persze most másik kastikkal próbálkozik befurakodni valamilyen szövibe, ahol még nem ismerik.
    Vigyázat!!!! Nézzétek át a fórumot. Mert még arra is ostoba, hogy amikor másik kastival lép be, akkor is Bryllként írja alá. Ha befurakodott a szövitekbe és nem veszitek észre, akkor egy idő után megpróbálkozik majd átvenni az iránnyítást! Szóval vigyázzatok. Jó lenne ha akik ismerik segítenének kiszűrni. Írjátok ide azokat a kastikat amikről úgy tudjátok Bryll viszi őket. Ki kell iktatni a csalókat a Goodgameből.
    Azért is kell vele nagyon vigyázni, mert világi nagy hazudozó!!!! Erről szól az egész fórumozása, léte, játéka. Egy régi magyar politikus jut eszembe róla, akiről egy idő után mindenki tudta, hogy ha mond valamit akkor az csak hazugság lehet. Hozzászólásomat ennek tükrében, egy viccel szeretném zárni:
    – Jó reggelt. – hazudta Bryll.
    Kedves Trumbalino.....

    Bryll nem hinném h visszatért....
    nem kell a másika tgúnyolni sokkal jobb játékos volt mint te...
    te a fórumon csak azért vagy hogy szidd a másikat...

    Ahogy ésrevhető....

    Hm....

    Van egy régi magyar film. Aki csöppet is film rajongó az még ismeri is.
    " A Tizedes Meg a Többiek"
    Abban a filmben volt egy nagyon elhíresült szöveg. "Az Oroszok már a spájzban vannak."
    Nem is tudom, hogy ez most miért jutott az eszembe ?? 
    Lehet, hogy Bryll már a spájzban van???

    Vannak emberek sajnos akiknek semmi nem elég. :(
    Vannak emberek akik csak az uszításhoz értenek és abból kívánnak továbbra is meg élni.
    Ugyebár a Szakasz után nehézkes ismét valamit vagy valakit találni amit gyűlölni lehet és ami illetve aki ellen ismét uszítani lehet.
    De mindig sikerül bizonyítani, hogy mindig mindennél van lejjebb és mélyebbre.
    El se tudom képzelni, hogy mekkora kárt, károkat tud okozni egy játékkos erődök nélkül egymaga.....
    De az is lehet, hogy kell valaki aki ellen ismét lehet uszítani aki ellen ismét lehet gyűlölet kampányt folytatni ???
    Erről nekem meg a jelenlegi kormány és miniszterelnök jut az eszembe hisz neki a fő mániája a gyűlölet kampány ....

    Az én szerény véleményem amire tuti senki nem kíváncsi az pedig annyi, hogy GUSZTUSTALAN ez az egész.....
    Miért nem lehet nyugodtan békességben eljátszogatni???
    Miért kell mindenáron eltűrni és elviselni a felforgató ide nem illő egyéneket ???
    Bár  akinek a játék nem megy annak is muszáj ki tűnnie valahol...
    De miért pont így és miért pont itt ???

    J.
    John...
    jó is lenne hacsak béke lenne?:))
  • John1979 (HU2)John1979 (HU2) HU2 Bejegyzések: 65
    Bryll (HU1) mondta:

    Szia

    Nem tudom ki vagy...
    Abban biztos vagyok, hogy nem az eredeti gazdája az accountnak....
    DE nem arról volt, hogy mindig csak béke legyen....
    Ez egy háborús játék nem lehet folyton béke...
    De a harcok, háborúk mellé minek a gyűlölködés ??
    Minek kell az állandó hangulat keltés, szitkozódás, "köpködés" ???
    Én csak arra próbáltam utalni, hogy lehetne ezt máshogy és másként is.....
    Lehetne ezt úgy is játszani, hogy az emberségünket és az emberi mivoltunkat (már akinek van) meg őrizve normálisan kikapcsolódjunk ....
    Most pedig megint kapok a fejemre :) De már meg szoktam :P
    Uriel is oda figyelhetne egy picikét az ilyesféle bejegyzésekre és törölhetné is őket.
    Hisz a hangulat keltés, uszítás, gyűlöletre uszító felforgató bejegyzések az én tudtommal egy forumon se engedélyezett és minden normális forumon tilos.....
    Bár ami sokszor itt folyik az minden csak nem normális. :(

    J.
    Zs.P.
  • tirerama. (HU1)tirerama. (HU1) HU1 Bejegyzések: 131
    Ez a Johni fiú nagyon meggyógyúlt.
    Anno arról volt szó hogy sokáig nem tud majd játszani, lehet soha többet(ezt még galambos korában írta a forumon)ezzel szemben, szinte 1 órán belül reagál minden, bejegyzésre

    Mi az Johni, elhárultak azok  anagyon nagy (galambos) gondok? B)
  • John1979 (HU2)John1979 (HU2) HU2 Bejegyzések: 65
    pubika (HU1) mondta:
    Ez a Johni fiú nagyon meggyógyúlt.
    Anno arról volt szó hogy sokáig nem tud majd játszani, lehet soha többet(ezt még galambos korában írta a forumon)ezzel szemben, szinte 1 órán belül reagál minden, bejegyzésre

    Mi az Johni, elhárultak azok  anagyon nagy (galambos) gondok? B)
    Drága jó elvtársunk is előkerült a sülyesztöből :)
    Bár hogy ne került volna elő hisz lehet megint köpködni meg utálkozni meg gyűlölködni :)
    Hól máshol lenne a helye mint itt....

    De, hogy a kérdésedre válaszoljak nem sajnos egyáltalán nem oldódott meg semmi sem....
    Még függőben van az ismételt galamb. Jó lenne ha nem lenne rá szükség de meglátjuk mit hoz még a jövő...
    Valószínűleg biztos menni fogok galamb alá az, hogy mikor az nem rajtam múlik mint ahogyan az előző sem rajtam múlott....
    De csak az illendőség kedvéjért válaszoltam tudj élvezkedni és tudj még valamibe bele kötni :)
    Mellesleg ha csöppet is foglalkoznál valami mással nem csak másokkal lennél elfoglalva tudnád, hogy a forumhoz nem kell flash..... Ebből meg próbáld meg kitalálni a lényeget ami úgy se fog menni de hátha mégis.....

    J.

    Zs.P.
  • UrielUriel Bejegyzések: 2,654
    Bryll (HU1) mondta:
    Bryll újra megjelent a szerveren. Pedig ha hallottátok volna a béketárgyaláson, hogy nyafogott. Nagy teátrálisan elbúcsúzott, hogy ő nem játszik tovább. Vége befejezte. Sajnáltatta magát, épphogy nem ejtett pár könnyet is.
    Pedig hát a főkastiját (Bryltt) viszi. Apropó itt az alkalom, hogy akit terrorizált annakidején az most elégtételt vegyen. Ketten maradtak Gladdal. Senkinek nem kellenek. És persze most másik kastikkal próbálkozik befurakodni valamilyen szövibe, ahol még nem ismerik.
    Vigyázat!!!! Nézzétek át a fórumot. Mert még arra is ostoba, hogy amikor másik kastival lép be, akkor is Bryllként írja alá. Ha befurakodott a szövitekbe és nem veszitek észre, akkor egy idő után megpróbálkozik majd átvenni az iránnyítást! Szóval vigyázzatok. Jó lenne ha akik ismerik segítenének kiszűrni. Írjátok ide azokat a kastikat amikről úgy tudjátok Bryll viszi őket. Ki kell iktatni a csalókat a Goodgameből.
    Azért is kell vele nagyon vigyázni, mert világi nagy hazudozó!!!! Erről szól az egész fórumozása, léte, játéka. Egy régi magyar politikus jut eszembe róla, akiről egy idő után mindenki tudta, hogy ha mond valamit akkor az csak hazugság lehet. Hozzászólásomat ennek tükrében, egy viccel szeretném zárni:
    – Jó reggelt. – hazudta Bryll.
    Kedves Trumbalino.....

    Bryll nem hinném h visszatért....
    nem kell a másika tgúnyolni sokkal jobb játékos volt mint te...
    te a fórumon csak azért vagy hogy szidd a másikat...

    Ahogy ésrevhető....

    Hm....

    Van egy régi magyar film. Aki csöppet is film rajongó az még ismeri is.
    " A Tizedes Meg a Többiek"
    Abban a filmben volt egy nagyon elhíresült szöveg. "Az Oroszok már a spájzban vannak."
    Nem is tudom, hogy ez most miért jutott az eszembe ?? 
    Lehet, hogy Bryll már a spájzban van???

    Vannak emberek sajnos akiknek semmi nem elég. :(
    Vannak emberek akik csak az uszításhoz értenek és abból kívánnak továbbra is meg élni.
    Ugyebár a Szakasz után nehézkes ismét valamit vagy valakit találni amit gyűlölni lehet és ami illetve aki ellen ismét uszítani lehet.
    De mindig sikerül bizonyítani, hogy mindig mindennél van lejjebb és mélyebbre.
    El se tudom képzelni, hogy mekkora kárt, károkat tud okozni egy játékkos erődök nélkül egymaga.....
    De az is lehet, hogy kell valaki aki ellen ismét lehet uszítani aki ellen ismét lehet gyűlölet kampányt folytatni ???
    Erről nekem meg a jelenlegi kormány és miniszterelnök jut az eszembe hisz neki a fő mániája a gyűlölet kampány ....

    Az én szerény véleményem amire tuti senki nem kíváncsi az pedig annyi, hogy GUSZTUSTALAN ez az egész.....
    Miért nem lehet nyugodtan békességben eljátszogatni???
    Miért kell mindenáron eltűrni és elviselni a felforgató ide nem illő egyéneket ???
    Bár  akinek a játék nem megy annak is muszáj ki tűnnie valahol...
    De miért pont így és miért pont itt ???

    J.
    John...
    jó is lenne hacsak béke lenne?:))
    Szia

    Nem tudom ki vagy...
    Abban biztos vagyok, hogy nem az eredeti gazdája az accountnak....
    DE nem arról volt, hogy mindig csak béke legyen....
    Ez egy háborús játék nem lehet folyton béke...
    De a harcok, háborúk mellé minek a gyűlölködés ??
    Minek kell az állandó hangulat keltés, szitkozódás, "köpködés" ???
    Én csak arra próbáltam utalni, hogy lehetne ezt máshogy és másként is.....
    Lehetne ezt úgy is játszani, hogy az emberségünket és az emberi mivoltunkat (már akinek van) meg őrizve normálisan kikapcsolódjunk ....
    Most pedig megint kapok a fejemre :) De már meg szoktam :P
    Uriel is oda figyelhetne egy picikét az ilyesféle bejegyzésekre és törölhetné is őket.
    Hisz a hangulat keltés, uszítás, gyűlöletre uszító felforgató bejegyzések az én tudtommal egy forumon se engedélyezett és minden normális forumon tilos.....
    Bár ami sokszor itt folyik az minden csak nem normális. :(

    J.
    Sziasztok!
    Az a megoldás, hogy ha "Hisz a hangulat keltés, uszítás, gyűlöletre uszító felforgató bejegyzések az én tudtommal egy forumon se engedélyezett és minden normális forumon tilos....." szerű bejegyzés kerül fel, arra nem kell válaszolni, és magába fullad. Sajnos Ti hergelitek egymást, és ismét nekem kellene törölgetnem dolgokat. Mit töröljek most és miért? Kit sértettek meg megint, és mivel? Hétvége is van, jó pihenést a moderátornak.
    Uriel
  • Ddraig (HU1)Ddraig (HU1) HU1 Bejegyzések: 157
    Bryll (HU1) mondta:
    Bryll újra megjelent a szerveren. Pedig ha hallottátok volna a béketárgyaláson, hogy nyafogott. Nagy teátrálisan elbúcsúzott, hogy ő nem játszik tovább. Vége befejezte. Sajnáltatta magát, épphogy nem ejtett pár könnyet is.
    Pedig hát a főkastiját (Bryltt) viszi. Apropó itt az alkalom, hogy akit terrorizált annakidején az most elégtételt vegyen. Ketten maradtak Gladdal. Senkinek nem kellenek. És persze most másik kastikkal próbálkozik befurakodni valamilyen szövibe, ahol még nem ismerik.
    Vigyázat!!!! Nézzétek át a fórumot. Mert még arra is ostoba, hogy amikor másik kastival lép be, akkor is Bryllként írja alá. Ha befurakodott a szövitekbe és nem veszitek észre, akkor egy idő után megpróbálkozik majd átvenni az iránnyítást! Szóval vigyázzatok. Jó lenne ha akik ismerik segítenének kiszűrni. Írjátok ide azokat a kastikat amikről úgy tudjátok Bryll viszi őket. Ki kell iktatni a csalókat a Goodgameből.
    Azért is kell vele nagyon vigyázni, mert világi nagy hazudozó!!!! Erről szól az egész fórumozása, léte, játéka. Egy régi magyar politikus jut eszembe róla, akiről egy idő után mindenki tudta, hogy ha mond valamit akkor az csak hazugság lehet. Hozzászólásomat ennek tükrében, egy viccel szeretném zárni:
    – Jó reggelt. – hazudta Bryll.
    Kedves Trumbalino.....

    Bryll nem hinném h visszatért....
    nem kell a másika tgúnyolni sokkal jobb játékos volt mint te...
    te a fórumon csak azért vagy hogy szidd a másikat...

    Ahogy ésrevhető....

    Hm....

    Van egy régi magyar film. Aki csöppet is film rajongó az még ismeri is.
    " A Tizedes Meg a Többiek"
    Abban a filmben volt egy nagyon elhíresült szöveg. "Az Oroszok már a spájzban vannak."
    Nem is tudom, hogy ez most miért jutott az eszembe ?? 
    Lehet, hogy Bryll már a spájzban van???

    Vannak emberek sajnos akiknek semmi nem elég. :(
    Vannak emberek akik csak az uszításhoz értenek és abból kívánnak továbbra is meg élni.
    Ugyebár a Szakasz után nehézkes ismét valamit vagy valakit találni amit gyűlölni lehet és ami illetve aki ellen ismét uszítani lehet.
    De mindig sikerül bizonyítani, hogy mindig mindennél van lejjebb és mélyebbre.
    El se tudom képzelni, hogy mekkora kárt, károkat tud okozni egy játékkos erődök nélkül egymaga.....
    De az is lehet, hogy kell valaki aki ellen ismét lehet uszítani aki ellen ismét lehet gyűlölet kampányt folytatni ???
    Erről nekem meg a jelenlegi kormány és miniszterelnök jut az eszembe hisz neki a fő mániája a gyűlölet kampány ....

    Az én szerény véleményem amire tuti senki nem kíváncsi az pedig annyi, hogy GUSZTUSTALAN ez az egész.....
    Miért nem lehet nyugodtan békességben eljátszogatni???
    Miért kell mindenáron eltűrni és elviselni a felforgató ide nem illő egyéneket ???
    Bár  akinek a játék nem megy annak is muszáj ki tűnnie valahol...
    De miért pont így és miért pont itt ???

    J.
    John...
    jó is lenne hacsak béke lenne?:))
    Szia

    Nem tudom ki vagy...
    Abban biztos vagyok, hogy nem az eredeti gazdája az accountnak....
    DE nem arról volt, hogy mindig csak béke legyen....
    Ez egy háborús játék nem lehet folyton béke...
    De a harcok, háborúk mellé minek a gyűlölködés ??
    Minek kell az állandó hangulat keltés, szitkozódás, "köpködés" ???
    Én csak arra próbáltam utalni, hogy lehetne ezt máshogy és másként is.....
    Lehetne ezt úgy is játszani, hogy az emberségünket és az emberi mivoltunkat (már akinek van) meg őrizve normálisan kikapcsolódjunk ....
    Most pedig megint kapok a fejemre :) De már meg szoktam :P
    Uriel is oda figyelhetne egy picikét az ilyesféle bejegyzésekre és törölhetné is őket.
    Hisz a hangulat keltés, uszítás, gyűlöletre uszító felforgató bejegyzések az én tudtommal egy forumon se engedélyezett és minden normális forumon tilos.....
    Bár ami sokszor itt folyik az minden csak nem normális. :(

    J.
    Elmondom...ez egy gyerek :D És sok nagyobb játékos nevét lopja be majd előadja,hogy van 800-as fullos accja Hu2-n :D 
    Vicces? Mikor kérdezzük  a játékról fogalma sincs mit csinál....fenyegetőzik a kis haverjaival közben világát nem tudja...Jelenleg ezen néven játszik az anyucikája pedig Martalócok néven nyomta de azt is hamar elűzték :))

    Ennyi :))
  • trumballino (HU2)trumballino (HU2) HU2 Bejegyzések: 48

    Rosszul mondod! Nem vagyok gyerek. Nem is tudom honnan veszed ezt a badarságot. Nem is értem miről beszélsz.
    A másik, hogy soha nem volt több acc-om. A szakasz, pontosabban Bryll egy időben hetente feljelentett, de soha nem történt semmi, mert én nem szegem meg a szabályokat. Rólad barátocskám fogalmam sincs ki vagy. Nem emlékszem, hogy valaha is beszéltünk volna. Gyanítom, hogy valamelyik szakaszos gyökeret tisztelhetjük benned, aki része a fentebb leírt hazugsággyárnak. Abban a pillanatban, ha lebuktok és nem tudtok mit mondani, akkor jön a ködösítés. Akkor kezditek a dumát, hogy gyerek, vagy esetleg bolond az illető. Se gyerek, se bolond nem vagyok. Csak valaki aki átlát rajtatok. Valaki aki leleplezi a szakaszos multikirályokat és álszenteket.
    trumballino @ hu 2
  • Mr.D (HU2)Mr.D (HU2) Bejegyzések: 159
    :DD
    nem is rólad beszélt...
    a lényeg , hogy annak , akiról "fura"emberkék ezt a témát megnyitották , semmi köze a h2-es bryllhez..
  • Mordred (HU2)Mordred (HU2) Bejegyzések: 14
    Trumbi!
    Nem értem mi a baj azzal, ha valaki újra játszik. Ne démonizáljuk már Bryllt, neki is pont annyi joga van itt játszani mint neked, nekem vagy bárkinek aki regisztrált  a játékra, hívják bárhogy is..Alig van már aktív játékos, belterjes az egész szerver.Ha valaki etikátlanul játszik az más kérdés, de nem kell előre ítélkezni, mindenkinek jár második esély. Leverték a Szakaszt, változott valami a szerveren?  Ne legyenek illúzióid, minden maradt a régiben , csak most azok szerint nincsenek "szabályok" akik a Szakasz helyébe léptek. Nem akarok meddő vitát indítani, nem is kell erre válaszolni. Szép új világ.

    Mordred @ hu 2

    Szia!
    Semmi baj nincs azzal, ha valaki újra játszik. Azzal van baj, ha csal. Mindenki tudja, látta, hogy a szakasznak (is), de legfőképpen Bryllnek tucatnyi accja volt/van. Bizonyítani is tudom, mert volt amelyikből nekem is írt. :) Még dicsekedett is vele. Az a levele is megvan amikor elmondja, hogy különböző neveket adott le a különböző accokhoz. Meg hát aki egy kicsit alaposabban megnézte a térképet láthatta, hogy legtöbb szakaszos mellett több raktárkasti tornyosult. (nehéz megmagyarázni szerintem egy üres erődöt amelyikbe érdekes módon csupán egy fullos raktár van). Ezzel is csupán az a bajom, hogy mindemellett Bryll folyamatosan eljátszotta itt a legszabályosabban játszó játékost.
    Ráadásul nem szeretem azokat akik itt a fórumon eljátszák a fair play játékost, aztán meg ocsmányabbnál ocsmányabb leveleket írogatnak privibe. Amikor meg felraktam ezeket a leveleket akkor rejtélyes módon pár óra alatt eltűntek.
    Szóval az ilyen játékosok nekem - már meg ne haragudj - de nem hiányoznak innen, még akkor sem senki nem marad a goodgameben. És a másik dolog. Szerintem éppen az ilyen Bryll félék miatt vagyunk egyre kevesebben a szerveren!!!!
    trumballino @ hu 2
  • Bryll (HU1)Bryll (HU1) Bejegyzések: 28
     Engedd már el ezt az egészet., lépj túl rajta. Neked is jobb lenne, mint dédelgetni a régi sérelmeket. Szerinted másnak nem volt másod vára? Bárkit támadsz valakinek a valakije.Biztos, hogy rád ír valamelyik "nagy " szövi tagja, hogy is képzelted ezt! Ott volt a háborútok, mind nyomattátok az ellenfél körül a kis várakat. Nem Bryllt vagy a Szakaszt szeretném mentegetni, hisz ismersz.  Minden nagy szövi ezt csinálta.. Bánya szövik, eszköz átadások, miegymás....  még ki is volt rájuk írva, hogy xy szövi bányája. Az mennyivel volt jobb?  A mostani győztesek mennyivel jobbak, mennyivel etikusabbak? Válaszolok is a költői kérdésemre, semmivel..... Te is az egyik győztes csapatban játszol., nem kellene más szemlélettel játszanotok? Nem az ellen harcoltatok amit most ti képviseltek ? Pörögtök a 2500 érdemet el kell érni bűvkörében, teljesen mindegy kit ,hogy ,és  mit támadtok . Lehet jönni erődre, egy éjjel négyszer simán belefér. Lehet kicsiket támadni érdemért, semmi esélyt nem hagyni nekik a védekezésre.. Legyen meg a pont, semmi nem számít. Nem baj, hogy kihal a szerver, semmi nem baj, hisz csak ti vagytok helikopter. Szóval a mostani szerver elsők mennyire különbek?

    Trumbi!
    Nem értem mi a baj azzal, ha valaki újra játszik. Ne démonizáljuk már Bryllt, neki is pont annyi joga van itt játszani mint neked, nekem vagy bárkinek aki regisztrált  a játékra, hívják bárhogy is..Alig van már aktív játékos, belterjes az egész szerver.Ha valaki etikátlanul játszik az más kérdés, de nem kell előre ítélkezni, mindenkinek jár második esély. Leverték a Szakaszt, változott valami a szerveren?  Ne legyenek illúzióid, minden maradt a régiben , csak most azok szerint nincsenek "szabályok" akik a Szakasz helyébe léptek. Nem akarok meddő vitát indítani, nem is kell erre válaszolni. Szép új világ.

    Szia!
    Semmi baj nincs azzal, ha valaki újra játszik. Azzal van baj, ha csal. Mindenki tudja, látta, hogy a szakasznak (is), de legfőképpen Bryllnek tucatnyi accja volt/van. Bizonyítani is tudom, mert volt amelyikből nekem is írt. :) Még dicsekedett is vele. Az a levele is megvan amikor elmondja, hogy különböző neveket adott le a különböző accokhoz. Meg hát aki egy kicsit alaposabban megnézte a térképet láthatta, hogy legtöbb szakaszos mellett több raktárkasti tornyosult. (nehéz megmagyarázni szerintem egy üres erődöt amelyikbe érdekes módon csupán egy fullos raktár van). Ezzel is csupán az a bajom, hogy mindemellett Bryll folyamatosan eljátszotta itt a legszabályosabban játszó játékost.
    Ráadásul nem szeretem azokat akik itt a fórumon eljátszák a fair play játékost, aztán meg ocsmányabbnál ocsmányabb leveleket írogatnak privibe. Amikor meg felraktam ezeket a leveleket akkor rejtélyes módon pár óra alatt eltűntek.
    Szóval az ilyen játékosok nekem - már meg ne haragudj - de nem hiányoznak innen, még akkor sem senki nem marad a goodgameben. És a másik dolog. Szerintem éppen az ilyen Bryll félék miatt vagyunk egyre kevesebben a szerveren!!!!
    Hi.

    Köszönöm Mordred:)

    Kedves Trumbi szeretném ha verseket is írnál rólam.
    Meg is fogom tanulni őket:)

    Bírom a szövegedet:)

    Politikus vagy véletlen?Vona ?
  • csaba doki (HU2)csaba doki (HU2) HU2 Bejegyzések: 751
    Trumbi, vannak dolgok, amik sohasem változnak :) Ahogy nézem a stílust, minden ugyanaz. Kicsit beégtek az ilyen szövegek, hogy  "Ezt a háborút soha nem fogjátok megnyerni, ezt jól vésd az agyadba" vagy valami ilyesmi. Mondta Glad, a nagy harcos. 
    Ugyanolyan gizdák egy páran, nem tanulnak semmiből. Nem baj, most megtapasztalják a zsíros kenyér másik oldalát. Ugyanazt kapják, amit adtak, ez így korrekt.

    Mordred, te meg beszélsz zöldségeket. Ugyanazt senki nem csinálja, mint akkoriban a szakasz, de aki szakasz imádó, annak aztán beszélhet az ember. Ha valaki azt mondja, hogy a top szövik mindig is vissza fognak élni a haltalmukkal, akkor ez nyílván így van, nem demokrácia ez a játék, aki azt szereti az teljesen rossz helyen van. De azért vannak mértékek. Ott rajzolódik ki egy ember jelleme, hogy mit kezd a hatalmával. 
    Csaba doki
    Rendellenes szövetség
    Helyettes
  • csaba doki (HU2)csaba doki (HU2) HU2 Bejegyzések: 751
    Na én meg egy rommal beszélgetek :)
    Csaba doki
    Rendellenes szövetség
    Helyettes
  • Bryll (HU2)Bryll (HU2) HU2 Bejegyzések: 31

    Szép estét mindenkinek!

    Nem tudom kivel beszélgettél , de egyértelműen nem velem...
    Ennek megállapításához, elég lett volna kicsit jobban szemügyre venni, a Bryll néven írogató account szerver jelzését!! /Segítek: HU1/
    Nem, a legkevésbé sem voltam "újra a szerveren" , ha lettem volna, azt igen gyorsan tudtára adtam volna minden érintettnek,ahogy most teszem!!

    Ez idáig ,köszönöm, köszönjük, de remekül elvoltunk a GG nélkül, viszont anno távozásunkkor a béketárgyaláson tettünk egy ígéretet...
    Több régi játékostársunk keresett meg minket azzal,hogy az akkor elhangzott ígéreteket, valahogy nem sikerül betartani.
    Békét akkor kimondottan azzal a szándékkal kötöttünk ,hogy biztosítsuk ,sok hónap háborúzás után a nyugodt játékot azoknak a társainknak, akik szerettek volna még tovább játszani.
    Világossá tettük a másik lehetőséget is!
    Nem különösebben érdekel,hogy ki ,kit üt a szerveren éppen ,az viszont igen, hogy a béketárgyalások Szakasz és annak tagjaira vonatkozó részét minden érintett ,betartsa és betartassa!!!
    Úgy tűnik ez nem igazán sikerül.
    Gondolom többeket megnyugtatott a tudat,hogy sok erős játékos eltűnt ,abbahagyta , sok esetben törlődött is, így nem járt nagy kockázattal a megmaradt pár Szakaszos játékát megnehezíteni vagy tönkretenni.

    Mint látható a folyamat reverzibilis, bizony elő tudunk kerülni és nem csak mi!
    Nem játszani jöttem ,jöttünk vissza,hanem betartani az ígéretünket!

    Ezzel együtt , köszönöm a fórum moderátorának, hogy engedte a nevemen futó  topic megnyitását és hagyta,hogy az account nevemmel, hónapokon keresztül visszaéljenek!!! 
    Szintén köszönöm ismeretlenül is Bryll /HU1/ játékosnak,hogy ebben a formában gondolt tudtomon kívül segítségemre sietni, de erre sem nem kértem,sem szükségét nem érzem!
    Annak pedig végképp nem,hogy bármilyen okból is úgy tüntesse fel magát,mintha Ő én lennék!!

    A Topic nyitójának badarságaira pedig inkább nem reagálnék..szóra sem érdemesek!

    Összegezve...

    Kedves Uriel!
    Végtelenül leköteleznél vele,ha az esetemben is alkalmaznád ,most és eztán is az általad a napokban linkelt fórum szabályzat részletet!
     
    Miszerint: 
    "Uriel mondta:
    Sziasztok!
    Örömmel látom, hogy felfrissült a fórum. Rengetegen jegyeztek be a jelenlegi helyzetről. Szeretném megkérni az összes fórumra írót, hogy olvassa el ezt a részletet a fórum szabályzatából ( esetleg az egészet is ):

    "...1. Nevek és megszégyenítések

    A. magyarázat

    I. Nem megengedett a fórumon más játékosok / szövetségek / a szövetségek cselekvéseinek és magatartásának nyilvános megbeszélése. Ez magában foglalja más játékosok, tagok / szövetségek / paktumok és MNT-k vádolását bírálását is...."

    Nem szeretném az egész témát törölni, mert azt gondolom, hogy meg lehet beszélni mindent, normális emberi módon. Volt három olyan bejegyzés is, amikben szerkesztenem kellett, s figyelmeztető levelet is küldtem, a nem megfelelő szóhasználat miatt. Ezt a levelet azért írom, hogy ne szabaduljanak el az indulatok. Ne személyeskedjetek, s főleg ne sértegessétek egymást. Ismét nehéz helyzetet teremtett a jelenlegi háború, de ettől még megadhatjuk a  tiszteletet a társainknak. Köszönöm a figyelmeteket.

    Uriel"

    Tehát a fentiek alapján,kérném ennek a témának a fagyasztását valamint  a továbbiakban más tollából a nevemmel inditott topic vagy bejegyzés törlését!

    Köszönettel: Bryll , az eredeti:)

    Bryll @ hu 2
  • csaba doki (HU2)csaba doki (HU2) HU2 Bejegyzések: 751
    szerkesztette ezt: 23.10.2018
    Kedves Bryll, lehet akkor lett volna szüksége a szövetségednek rátok, amikor leléptetek! :)

    Gyertek csak, azt is megígértétek, hogy azt a háborút nem fogjuk megnyerni, úgyhogy az ígéretetek kalapot sem ér.

    De látom megint nagy a mellény. Nem tanultok ti semmiből, csak az arcoskodás megy. :)

    A kemény Bryll visszajött sunyi kastélyból :) 

    Gratulálok a háborúból való lelépésetekhez!

    Gryll :)

    A szakasz játékosok szemtelenkedtek, ezért kapták a pirosat, éjszak lefalkázták a vezetőnket. Utána fel lett ajánlva, hogy jöjjön át a kemény vezetőtök Rat békét kérni és erre persze nem volt hajlandó a szövetsége érdekében.

    Te meg játszod itt a nagy igazság bajnokát. Hagyjad már. Levettük a pirosat minden retorzió nélkül. 

    Úgyhogy arcoskodj csak, max ennyit tudsz továbbra is.
    Csaba doki
    Rendellenes szövetség
    Helyettes
  • UrielUriel Bejegyzések: 2,654
    Bryll (HU2) mondta:

    Szép estét mindenkinek!

    Nem tudom kivel beszélgettél , de egyértelműen nem velem...
    Ennek megállapításához, elég lett volna kicsit jobban szemügyre venni, a Bryll néven írogató account szerver jelzését!! /Segítek: HU1/
    Nem, a legkevésbé sem voltam "újra a szerveren" , ha lettem volna, azt igen gyorsan tudtára adtam volna minden érintettnek,ahogy most teszem!!

    Ez idáig ,köszönöm, köszönjük, de remekül elvoltunk a GG nélkül, viszont anno távozásunkkor a béketárgyaláson tettünk egy ígéretet...
    Több régi játékostársunk keresett meg minket azzal,hogy az akkor elhangzott ígéreteket, valahogy nem sikerül betartani.
    Békét akkor kimondottan azzal a szándékkal kötöttünk ,hogy biztosítsuk ,sok hónap háborúzás után a nyugodt játékot azoknak a társainknak, akik szerettek volna még tovább játszani.
    Világossá tettük a másik lehetőséget is!
    Nem különösebben érdekel,hogy ki ,kit üt a szerveren éppen ,az viszont igen, hogy a béketárgyalások Szakasz és annak tagjaira vonatkozó részét minden érintett ,betartsa és betartassa!!!
    Úgy tűnik ez nem igazán sikerül.
    Gondolom többeket megnyugtatott a tudat,hogy sok erős játékos eltűnt ,abbahagyta , sok esetben törlődött is, így nem járt nagy kockázattal a megmaradt pár Szakaszos játékát megnehezíteni vagy tönkretenni.

    Mint látható a folyamat reverzibilis, bizony elő tudunk kerülni és nem csak mi!
    Nem játszani jöttem ,jöttünk vissza,hanem betartani az ígéretünket!

    Ezzel együtt , köszönöm a fórum moderátorának, hogy engedte a nevemen futó  topic megnyitását és hagyta,hogy az account nevemmel, hónapokon keresztül visszaéljenek!!! 
    Szintén köszönöm ismeretlenül is Bryll /HU1/ játékosnak,hogy ebben a formában gondolt tudtomon kívül segítségemre sietni, de erre sem nem kértem,sem szükségét nem érzem!
    Annak pedig végképp nem,hogy bármilyen okból is úgy tüntesse fel magát,mintha Ő én lennék!!

    A Topic nyitójának badarságaira pedig inkább nem reagálnék..szóra sem érdemesek!

    Összegezve...

    Kedves Uriel!
    Végtelenül leköteleznél vele,ha az esetemben is alkalmaznád ,most és eztán is az általad a napokban linkelt fórum szabályzat részletet!
     
    Miszerint: 
    "Uriel mondta:
    Sziasztok!
    Örömmel látom, hogy felfrissült a fórum. Rengetegen jegyeztek be a jelenlegi helyzetről. Szeretném megkérni az összes fórumra írót, hogy olvassa el ezt a részletet a fórum szabályzatából ( esetleg az egészet is ):

    "...1. Nevek és megszégyenítések

    A. magyarázat

    I. Nem megengedett a fórumon más játékosok / szövetségek / a szövetségek cselekvéseinek és magatartásának nyilvános megbeszélése. Ez magában foglalja más játékosok, tagok / szövetségek / paktumok és MNT-k vádolását bírálását is...."

    Nem szeretném az egész témát törölni, mert azt gondolom, hogy meg lehet beszélni mindent, normális emberi módon. Volt három olyan bejegyzés is, amikben szerkesztenem kellett, s figyelmeztető levelet is küldtem, a nem megfelelő szóhasználat miatt. Ezt a levelet azért írom, hogy ne szabaduljanak el az indulatok. Ne személyeskedjetek, s főleg ne sértegessétek egymást. Ismét nehéz helyzetet teremtett a jelenlegi háború, de ettől még megadhatjuk a  tiszteletet a társainknak. Köszönöm a figyelmeteket.

    Uriel"

    Tehát a fentiek alapján,kérném ennek a témának a fagyasztását valamint  a továbbiakban más tollából a nevemmel inditott topic vagy bejegyzés törlését!

    Köszönettel: Bryll , az eredeti:)

    Szia!
    Ezt a bejegyzést márciusban tették fel. Akkor még nem volt kint ez a mostani szabályzat. Az utolsó ( a mostani leveled előtt) bejegyzés 3 hónapos. Nem tudok minden beszélgetést végigolvasni és utólagosan azaz visszamenőleg javítani mindet. Mivel jogos a kérésed ezért zároltam a témát.
    Uriel
Ez a beszélgetés lezárult..