Főoldal Hungarian Szövetség hírek

Új moderátorokra van szükségünk!

ModerátorCsapatunkba folyamatosan keresünk tehetséges embereket. Azaz éppen téged! Ha úgy gondolod, tudnál nekünk segíteni a szervezésben és a tájékoztatásban a közösségünk számára, és közben a szórakoztató oldaladat is megfelelően tudod használni, kérjük, jelentkezz. A fórumon, a bejelentésekkel közzétett kulisszatitkoknál, a Discordon és a közösségimédia-csatornáinkon is szükségünk van emberekre.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, kattints IDE.

Szakasz

Tisztelt publikum!

Úgy néz ki, hogy akármi is történik egy fantasztikus fórumtéma mindig keletkezik, ahol másodvárakból és hulla accokból bátor vitézek írogatnak olyan igazságokat, amelyek csak és kizárólag az ő valóságukban létezik(volt, hogy képet raktatok fel, az legalább kézzel fogható bizonyíték, amolyan ÉRV, bár olykor a körítéssel együtt már nem feltétlen fedik az igazságot).

Szóval a következő történt: Hétfő hajnali 2 kor jött egy levél, hogy jön ránk a holló közöset. Nem sok extra van ebben, gondoltam majd csatázunk. Majd rövid időn belül elkezdtek záporozni a levelek, hogy a Rend, Ellenállás, Holló, Bors jön ránk 4-re és majd jól elpusztítanak minket. Jót röhögtem, mert mi a fenéért jönne ránk a Rend, az Ellenállás oldalán, akik nem rég még egymás ellen harcoltak és szidták egymást itt a fórumon(Ellenállás vs Rend téma, elég szemléletes). Ott a Rend a szétesés közelében volt, mi pedig a Paktumosaik akiknek szerencsére az Ellen szolgáltatott okot, hogy beléphessen a háborúba, úgy ahogyan a Deresnek és az Odinnak is. A háború vége felé megkeresett minket több vezetőségi tag a Rendből, hogy minden kk-t és épületet ideadnak, mert nekik elegük van havi szinten csatázni érte az ellennel és békésebb vizekre eveznének. Erre mi két opciót közöltünk: 1. Aludjanak erre egy hosszút, mert ez egy fáradtság által okozott gondolat 2. Ha a pihi után is így gondolják, akkor belementünk volna. Ezt nehéz igazolni, mert nem szoktuk felvenni a ts beszélgetésinket.. Talán Duzu kollégának van annyi hitele és jóérzése, hogy megelőlegezi ezt nekem, hogy igaz.

Tekintve, hogy a háború rámutatott arra, hogy a paktum túl sok kötöttséget rejt(pl más helyett kell háborúznunk), ezért 1 kivételével MINDET bontottunk, Azt az egyet pedig a vezetővel való jó kapcsolat miatt tartottuk meg. A Rendnek, Sacrának felajánlottuk az opciós jogot, hogy amennyiben több szövetség megy rájuk keressenek meg nyugodtan, de ezentúl fenntartjuk a mérlegelés jogát háborúba lépés előtt, Paktum alatt ez nem igazán volt opció, elég elolvasni a szövetségi leírásunkat.

 Erre fel dobott a Rend pirosat egy szép nyári hajnalon 3 összeegyeztethetetlen szövetséggel egyetembe. Se hadüzenet, se semmi, csak 500+kürt az éjszakába. Érdeklődtem, az első hírek után, még a piros dobás előtt, hogy ez mi a fene, de az illető tagok, nem tudták, hogy piros lesz ránk:D Sok mindent elárul, hogy a körlevél csak a piros nyomás után érkezett és a hadgyakorlatból az Odinra, kicsit más lett...

Lilián körlevele:

Sziasztok,

Na amint látlátok pirosat nyomtunk 2 szövetségre.
Az oka,hogy megelőztük azt amit ők akartak tenni.
Nem kell megijedni nem vagyunk egyedül,összehangolt támadásokkal segít minket az ellenállás,a bors és a hollók.

Hajrá rend.

------
Legalább 6an elküldték, szóval biztosan nem kamu. Soronként kommentálnám:
1.sor: Na amint látjátok pirosat nyomtunk 2 szövetségre akik, nem is olyan régen kihúztak a pácból.
2.sor: Mit előztetek meg??? Ha valaha is pirosat nyomunk rátok, azt egyedül tesszük és nem hajnali 3 kor az ellenségeinkkel karöltve, betojva és megalázva ezzel a tagságunkat...Duzuval még így egyeztünk meg annak idején, sosem szegtük meg, még akkor sem ha olykor  mérgesek voltunk  rátok.
3.Nem kell megijedni? Telerakott alsógatyával írod ezt az embereidnek? Ha nem lenne ijedtség, akkor kapunk egy üzenet, hogy a Rend kihivja a Szakaszt és dobod a pirosat. Egyedül. Semmi kivetni való nem lett volna benne.

Azt, hogy ez milyen húzás volt, elég jól mutatja, hogy hány tag ment el a duzguruba és ebből mennyi olyan aki alaptag volt évekig.

Túltettük magunkat rajta, ahogy azon is, hogy ha már "lúd legyen kövér" alapon, a szerver összes szövetségére ráírtatok, hogy csatlakozzon a gyáva háborútokhoz(amit jó pár magát büszke és bátor embernek tartó valaki is támogat. Nyilván ezzel ezt a magáról hitt képet lerombolja, egy játék miatt.) Nem számított, hogy ez éppen a mi baráti szövetségünk vagy olyan szövi, amibe farmolni jártok. 1 be is szállt(az a Survivor a Mengi és a Szasza85 vezetésével, akinek az erődjeiről a SZAKASZ kezdte el leütni az Ellenállásos foglalást és végül a renddel karöltve le is ütötte. 

Tények és tévedések a továbbiákban: Tény, hogy lerakott 2 erődfoglalást az Ellentábor, 1et az odinba, egyet ide. Tény, hogy nem írtak semmit, hogy ezzel mi a céljuk, tehát vélhetően nincs vele, így nem tudunk mire reagálni. Megpróbáltuk kiütni jó pár sereggel, de értelmetlennek láttuk így más megoldást választottunk. Kitüztük mi is egyre. Sem levike,  sem az odinos tag tudtommal nem ártott senkinek, előbbi nem is tud tavasszal sokat lenni, ezért amennyiben bukja az erődjét, magam építek neki egy jobbat. 

Aki megkérdőjelezi a tagság iránti lojalitását a vezetőségünkek az pedig nyilván magából indul ki. Nyilván mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai amit szóvá fogok tenni, nem érdekel kinek a fia borja, nekem is vannak, el is várom visszafelé is, de az belső szövetségi ügy. Az alaptételünk a tagság és a szövetség egysége, mert így van értelme játszani. Így lehet magabiztosan kijelenteni, hogy a legjobb háborús szövetség vagyunk, remek(de nem tökéletes) emberekkel. Ez bizonyítja az is, hogy nem mernek egy az egy ellen kiállni.

Ellenállás részről amikor erődfoglalás került szóba hasonló helyzetben, akkor galamb alá vonult a szövetség és hagyták az illetőt. Kb 5 kiütő sereg ha jött. Tölünk csak tőlem 12.
Nem értem az erődfoglalós témát, tudjátok, hogy anélkül könnyebb a játék, mivel szabadon költözhetsz és keserítheted meg 1-1 ember játékát. Biztos sokan örülnétek nekem vagy vmelyikünknek a szomszédba. Legyetek ügyesek támadásba vagytok sokan és aztán ha nagyon ügyesek vagytok még nyerhettek is, Elnézést kérek a survivoros tagtól ahová leszúrtuk, megtehettük volna napokkal ezelőtt meg könnyebb ott védeni mint egy vacakolo szerveren, de úgy gondoltuk, hogy ez a szint nem szükséges. Nem beszélve jó pár dologról amit még nem csináltunk meg.

Szóval csináljátok csak amit kiötlöttetek az ideiglenes cimbikkel, de ezt színvonaltalan bóhockodást felejtsük már el és játszunk.

További jó játékot!
Black0uTEmpire @ hu 2
«1

Hozzászólások

  • tirerama. (HU1)tirerama. (HU1) HU1 Bejegyzések: 131
    Az oké ha valaki berak valamit amit ídézenek állít be...

    De azt esetleg bemásolni kéne, hogy hiteles legyen.
    És a blabla körítést meg ki kéne hagyni

  • zürlény (HU2)zürlény (HU2) HU2 Bejegyzések: 348

    Hát ez valami meseszép! Mintha Lázár Jánost "Black Csabi"hallanám aki elferdíti a tolvaj,aljas zsidesz  "szakasz" tetteit,Orsós Viktor "tibike" parancsára mert neki jobb a beszélője,a magyar nép etetése "fórum olvasók"!! Természetesen a szakasz csak azt kapja amit ő tett hosszú hónapokon éveken át,nem fogom felsorolni hány alkalommal,jöttek ránk több szövetséggel karöltve,és vették el több tagunk,szövetségeseink erődjeit,és adták fel őket,és mindezt csak azért mert megnyertünk 1 eventet,vagy alulmaradtak egy 1v1 háborúba! Most miután úgy döntöttünk itt páran a szerveren,hogy kapnak egy kis kóstolót a saját játékstílusukból,lám már itt is van Lázár Jani "Black Cs." és kétségbeesetten kezébe veszi a fórumot hátha még megtudja valamivel etetni a MAGYAR NÉP-et! Sok sikert,biztos van aki még megeszi,hogy ti vagytok a jók!!:)) Viszont válaszra Lázár János-t illeti a szó!
    Üdv Pumpa! de nem csak ők jöttek több szövetséggel rátok, még régebben jöttetek ti is (relo+ farkasok , ti meg még nem tudom  ki) rájuk...
  • Mab (HU2)Mab (HU2) HU2 Bejegyzések: 895
    szerkesztette ezt: 06.06.2017
    Kedves Pumpa!
    Csak mint külső szemlélő..egy kérdés merült fel bennem egy mondatodat illetően..:)
    Ha Te teszel megjegyzést hogy ki-be dobálnak tagokat a Szakasznál.. akkor a kérdésem az lenne, Nálatok mit keresnek a Borsból tagok?:) Főleg, hogy egy oldalon álltok, és segítenek.. így végképp nem értem ezt a logikát:) Persze a tagcserékkel nincs semmi gond, csak nem értem a megjegyzés tárgyát, ha egyszer Ti is ezt csináljátok megállás nélkül.:) Vagy a mondatod alapján Ti is **** lennétek?
    Kérlek világosíts fel, hátha megértem!:)

    A játék a való élet leképezése. Mezei halandó nem vonhatja csak úgy kérdőre sem a miniszterelnököt, sem a minisztereket, nem állnak velünk, pórnéppel szóba, így teljesen felesleges próbálkozni. Viszont az is tény, hogy előbb-utóbb leváltják őket. Itt a játékban egyszerűbb hátradőlni, és a távolból szemlélni a "nagyokat".
    Ez a játék már nem az, ami volt. A szövetségek közötti háború nem éri meg a kisebbeknek, azért nem jár sok jutalom. A nagyok meg még a régi rendszerben élnek, pedig ez a játék már rég nem háborús, hanem eventezős játék, ugyanis üzletileg ez éri meg.
    Ha megfigyeled az újításokat, a GGE inkább a kisebb szövik játékosai felé fordul, mert rájöttek, hogyha a top szövik tarolnak folyton az eventeken, az frusztrációt okoz és a kisebb játékosok nem vesznek rubint, máshová mennek játszani, ha nem kapnak ajándékokat, ezért a szakadékot a top játékosok és a nem top játékosok között csökkenteni kell.
    Többek között ezért is vették ki a minden szerveren közutálatnak örvendő szövetségi bajnokságot, és ugyanezért nem lesz mostanában királyi főváros csata sem. Eljön az idő, amikor tovább fognak faragni a topszövik előnyeiből, például a tornyok, kereskedelmi metropoliszok, fővárosok is le fognak süllyedni a műemlékek szintjére, vagy teljesen eltörlik őket.
    A kérdésekkel tehát teljesen felesleges zavarni a nagyokat, csak felhívod magadra a figyelmet, és az bizony nem egészséges. Eventezzünk! :)
    Post edited by Tündérkeresztanya on
  • Asinne (HU2)Asinne (HU2) HU2 Bejegyzések: 64
    1v1 es téma volt már, amikor négyen mentek az Ellenállásra:
    A lényeget emeltem ki.
    Glad.... írta:

    Itt az alkalom...
    Ellenállás "bátor" lovagjai , vegyétek le magatokról a strucc-ot , készüljetek fel és legyen egy Szakasz vs Ellenállás háború 1 vs 1 -ben. Garantálom az 1 vs 1-et és ahogy irtam , nem szoktam hazudni , ha letudjátok győzni a Szakasz-t én személyesen itt nyilvánosan , fórumon  elismerem győzelmeteket.

    Minden elismerésem Black0uTEmpire (HU2), a korábbi vulgáris szavakkal díszített hozzászólásaidhoz képest gyökeres ellentéte a mostani, s én nem gúnyolódok. Ha írok valamit az komolyan gondolom.
    Így tovább, szépen fogalmazott dolgokat mindig öröm látni.

    Ennyit kívántam hozzátenni, akartam még hozzáírni ezt azt, de az esetleg sértőnek érződhet, és nekem nem az a célom!

    Köszönöm a figyelmet.

    - Játékban - Duplakeresztes (hu2) -
    - Ötletelő -

  • tirerama. (HU1)tirerama. (HU1) HU1 Bejegyzések: 131
    szerkesztette ezt: 11.06.2017
    RAT bekényszerítette a sacra corona szövetséget a háborúba a maguk oldalán ahogy hallani.
    És már foglalják is az erődeiket, de a szakasz semmit nem tesz az erődök foglalásának kiütése érdekében.

    Vagyis **** a sacra coronát.
    Szokásos RAT módszer, mindenki más **** hogy nekik nyugisabb legyen a játék.
    Post edited by Tündérkeresztanya on
  • vélemény (HU2)vélemény (HU2) Bejegyzések: 1

    Sziasztok

    Igen kis kastból írok állnéven, mert nem szeretném hogy szétszedjék a váramat. Aki ezt kritizálja az szájhős és nem a valós világban él.

    Nos a Szakasz elég okosan csinálta azaz megtanulta a volt ellenségétől most már példaképüktől a Templomos szövetségtől ezt a stratégiát.

    Hozd be a háborúba a barátaidat és küld magad elé golyófogónak. Ezt csinálták,  azzal hogy berántották a Derest és a Sacra Coronát.

    Ők védelemre állítva , kivárják hogy a szennyes munkát más csinálja helyettük.

    Eddig a  Deres  döntésére  vártak, nem veszik fel a  harcot ezért tartják  a magas erőpontjukat .

    A Brokenheart vezette Deres miért lépett be ? Talán lefizették ? Ezt nem lehet tudni. l Köztudott hogy a Deres idáig  eventes szövi volt korrekt tagokkal és nem túl agresszív harcmodorral. Most beálltak a szakasz képviselt sötét oldalra.

    A Sacra Corona nemrégiben összeveszett a Szakasszal és bontotta a Szakasz a paktumot.

    Most megfélemlítették  őket , és  odaálltak melléjük.? Ha igen akkor sajnos  rossz döntés volt mert itt a lehetőség a Szakasz zsaroló és  agresszív uralkodásának letörésére.

    Egy olyan szövetség megdöntésére akivel barátkozni hosszútávon nem kifizetődő.

  • tirerama. (HU1)tirerama. (HU1) HU1 Bejegyzések: 131
    szerkesztette ezt: 11.06.2017
    valóban

    sok oldalról lehet ezt megközelíteni

    de az biztos hogy a legaljasabb szövetség a szakasz mióta a Templomosok megbuktak
    És most is vannak akik az ő oldalukon költik a pénzüket, és idegsítettik magukat, míg a szakasz védelemre pontozva várja hogy mások kihúzzák őket a ****, olyanok akik már amúgy meg tapasztalták a szakasz stilusának negatív hatásait valamikor.
    Most is röhögve figyelik ahogy a sacra meg a deres helyettük háborúzgat, már ha háborúzgat:)

    Post edited by Tündérkeresztanya on
  • Mr.D (HU2)Mr.D (HU2) Bejegyzések: 159
    röhögve?
    nos,ezt  nem tartom valószínűnek.sokan nem szeretik a szakaszt.de az tény,a szakasz egy nagyon erős szövetség,és 1vs1 ben
    eddig még senki nem tudta legyőzni.
    persze ha vannak bizonyítékaid,h raték ülnek a kanapén és röhögnek...
  • XelysaX (HU2)XelysaX (HU2) HU2 Bejegyzések: 165
    szerkesztette ezt: 11.06.2017
    Kedves fórumozók!

    Én az Arany Birodalom egyik helyettese vagyok. A szövetségünk a mostani "nagy" háborúban SEMLEGES és ha egy mód van rá az is marad... 

     A nevünk megemlítésre került az előző hozzászólásban mint egy olyan szövetségé aki bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe kapott békét a Szakasztól.. Ez igencsak pontatlan...  (kb 1 éve)  Valóban megtámadtak minket... valóban legyőztek minket... valóban fizettünk sarcot (nem keveset egy volt vezetőségi tag önnön butasága és önhittsége miatt)... de a jövőre való kötelezettségeket nem kértek és nem is adtunk... (sem lufi, sem háború, sem eventek) 

    Amit viszont szeretnék megemlíteni és ezzel senkit sem megbántani (tudom sokan nem fogják megérteni), de a történelem ismétli önmagát. Egy ehhez hasonló dolog már pár évvel ezelőtt lezajlott és "mindenki" örült... de semmi sem változott... és ha vége lesz ennek a háborúnak mindegy milyen végkimenetellel most sem fog történni semmi... jönnek új hangok és újraszítják a tüzet..  Minden szövetséget és minden játékost utál valaki... nincs kivétel... valakit többen valakit kevesebben valakit fennhangon valakit csendben... de, hogy mindenki prédikál hogy ők jobbak a másiknál... no comment... minden csak nézőpont kérdése...
    Post edited by Tündérkeresztanya on
    XelysaX @ hu 2
  • rotkiv (HU2)rotkiv (HU2) HU2 Bejegyzések: 569
    szerkesztette ezt: 07.06.2017
    Ez így van senki nem nyert még a szakasz ellen 1vs1-be,ezt el kell ,hogy ismerjem,se a Sacra,se a Deres,se a Testvériség,se az Asesinos,se az Arany birodalom.............,és még sorolhatnám azon kis szövetségeket akik ellen 1vs1dicső harcot nyertek,majd békét ajánlottak nekik.
    jó nekik  :|
                                   Tippek új fórumozóknak                                                                                Gyorsabb játékmenet                               

                                                  Szabályzat                                                                                            Játék Androidon/IOS-en                               
    És még sok más útmutató...

Hagyj üzenetet!

VastagDőltÁthúzottOrdered listSzámozatlan lista
Emoji
Kép
Balra igazításKözépre igazításJobbra igazításHTML nézet váltásteljes oldal váltásmegvilágítás váltás
Dobd ide a képet/fájlt