Főoldal Hungarian Játékos bemutatkozások

Új moderátorokra van szükségünk!

ModerátorCsapatunkba folyamatosan keresünk tehetséges embereket. Azaz éppen téged! Ha úgy gondolod, tudnál nekünk segíteni a szervezésben és a tájékoztatásban a közösségünk számára, és közben a szórakoztató oldaladat is megfelelően tudod használni, kérjük, jelentkezz. A fórumon, a bejelentésekkel közzétett kulisszatitkoknál, a Discordon és a közösségimédia-csatornáinkon is szükségünk van emberekre.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, kattints IDE.

Nüx

Kedves játékostársaim. Ha véletlen utatokba akadna Nüx vagy Cooky_ és jelentkezne hozzátok, nagy ívben kerüljétek őket. Hogy miért is? Mint kiderült egy a jelszavuk azaz egy és ugyanazon játékos mindkettő. Amint bekerül egy szövibe, meghúzza magát és talán még eventezik is. Idővel megpróbál a bizalmatokba férkőzni, majd nagyobb kastélyt akar kunyerálni hátha kap, vagy jelszót, hogy majd ő segít mikor nem vagytok fent. Szerencsére mi nem adtunk ki neki jelszót és ma jött a hab a tortán. Fenyegetés több társunk felé, hogy majd jól fel lesznek törve. Mivel mint írtam, nem adta ki senki neki a jelszavát, így ez nem fog megtörténni, de kedvességéért cserébe most addig ütjük míg le nem pusztul mindkét kastélya :)
rocker3675 @ hu 2
«1

Hozzászólások

  • Netti (HU2)Netti (HU2) HU2 Bejegyzések: 87
    szerkesztette ezt: 02.06.2017
    az egyik áldozat én vagyok....  innen kívánok neki sok sikert ....

    Post edited by Netti (HU2) on
  • zürlény (HU2)zürlény (HU2) HU2 Bejegyzések: 348
    Netti (HU2) mondta:
    az egyik áldozat én vagyok....  innen kívánok neki sok sikert ....

    szánalmas ! :D  (mármint nem te, nehogy férre értsd:) )
  • Netti (HU2)Netti (HU2) HU2 Bejegyzések: 87
    Netti (HU2) mondta:
    az egyik áldozat én vagyok....  innen kívánok neki sok sikert ....

    szánalmas ! :D  (mármint nem te, nehogy férre értsd:) )
    most álmatlan éjszakáim lesznek emiatt...  azóta is várom xd  ablakon keresztül akar jönni? vagy rám rontja az ajtót?  :D nem tudom...

    nem:DD kéményen keresztül akar menni :D tudod kicsit elkésett a télapó :D
  • Netti (HU2)Netti (HU2) HU2 Bejegyzések: 87
    Remelem beleszorul a kemenybe... :D
  • rocker3675 (HU2)rocker3675 (HU2) Bejegyzések: 285
    szerkesztette ezt: 03.06.2017
    Fejlemény, hogy DarkHope is Cooky_val egy szövibe került, aki egy másik társunk kasában okozott kisebb károkat még pár hete, de még időben tudtunk az eredeti tulajnak szólni, hogy változtasson jelszót
    rocker3675 @ hu 2
  • Bryll (HU1)Bryll (HU1) Bejegyzések: 28
    Sziasztok!!

    Én vagyok cooky!!
    Engem feltörtek!!nem én írta azt az ocsmány idióta levelt...lén nagyon szerettelek titeket!!
    Nüxöt a hugim viszai DarkHope az meg azt se tudom ki!!
    Kérlek töröljétek az üzenetet!elnézést hogy ez megtörtént!
  • rocker3675 (HU2)rocker3675 (HU2) Bejegyzések: 285
    Email (HU2) mondta:

    Nem lesz semmilyen törlés, ha állításod szerint Nüx a húgod, akkor ő volt aki bent járt nálad. A bizalmunkat elvesztetted és csak hogy tudd, kapjuk az infókat több helyről legyen szó kastély kéregetésről vagy lopásról

  • Asinne (HU2)Asinne (HU2) HU2 Bejegyzések: 64
    DarkHope anno a Farkasok szövetségben volt, emlékszem rá mert azt hittem Steelhammer másik vára. S miért jegyeztem meg így az legyen az én dolgom.

    Ennyit szántam kiegészítésnek.

    - Játékban - Duplakeresztes (hu2) -
    - Ötletelő -

  • Bryll (HU1)Bryll (HU1) Bejegyzések: 28
    értem...
    látjátok???
    az sem tudom ki viszi most..

    Köszönöm AsinneAsinne (HU2) mondta:
    DarkHope anno a Farkasok szövetségben volt, emlékszem rá mert azt hittem Steelhammer másik vára. S miért jegyeztem meg így az legyen az én dolgom.

    Ennyit szántam kiegészítésnek.

  • julcsi1973 (HU2)julcsi1973 (HU2) HU2 Bejegyzések: 89
    Érdekes emailről is mindig összekevered a betűket ne nézd hülyének az embereket látod nálunk is 5 perc alatt rájöttünk,hogy valami nem kerek nálad.
    julcsi1973 @ hu 2
  • Bryll (HU1)Bryll (HU1) Bejegyzések: 28
    nem nézem h*lyének ,de enkem van igazam!!
    Érdekes emailről is mindig összekevered a betűket ne nézd hülyének az embereket látod nálunk is 5 perc alatt rájöttünk,hogy valami nem kerek nálad.

  • Netti (HU2)Netti (HU2) HU2 Bejegyzések: 87
    Email (HU2) mondta:
    Sziasztok!!

    Én vagyok cooky!!
    Engem feltörtek!!nem én írta azt az ocsmány idióta levelt...lén nagyon szerettelek titeket!!
    Nüxöt a hugim viszai DarkHope az meg azt se tudom ki!!
    Kérlek töröljétek az üzenetet!elnézést hogy ez megtörtént!
     
    én meg az elfelejtett hugii ??? vagy mi ?? :D
  • Hungerik (HU1)Hungerik (HU1) Bejegyzések: 350
    Asinne (HU2) mondta:
    DarkHope anno a Farkasok szövetségben volt, emlékszem rá mert azt hittem Steelhammer másik vára. S miért jegyeztem meg így az legyen az én dolgom.

    Ennyit szántam kiegészítésnek.

    én valahogy másképp emlékszek erre.
  • rocker3675 (HU2)rocker3675 (HU2) Bejegyzések: 285
    Asinne (HU2) mondta:
    DarkHope anno a Farkasok szövetségben volt, emlékszem rá mert azt hittem Steelhammer másik vára. S miért jegyeztem meg így az legyen az én dolgom.

    Ennyit szántam kiegészítésnek.

    DarkHope már abbahagyta a játékot valószínűleg, mármint az eredeti tulaj és átkerült a kas máshoz, mivel hirtelen a viselkedése eléggé gyerekes lett mikor visszatért
    rocker3675 @ hu 2
  • Bryll (HU1)Bryll (HU1) Bejegyzések: 28
    Netti (HU2) mondta:
    Email (HU2) mondta:
    Sziasztok!!

    Én vagyok cooky!!
    Engem feltörtek!!nem én írta azt az ocsmány idióta levelt...lén nagyon szerettelek titeket!!
    Nüxöt a hugim viszai DarkHope az meg azt se tudom ki!!
    Kérlek töröljétek az üzenetet!elnézést hogy ez megtörtént!
     
    én meg az elfelejtett hugii ??? vagy mi ?? :D
    Nüx a húgom
    téged csak azért írtalak,mert talánhiszel neekm

  • Bryll (HU1)Bryll (HU1) Bejegyzések: 28

    Asinne (HU2) mondta:
    DarkHope anno a Farkasok szövetségben volt, emlékszem rá mert azt hittem Steelhammer másik vára. S miért jegyeztem meg így az legyen az én dolgom.

    Ennyit szántam kiegészítésnek.

    DarkHope már abbahagyta a játékot valószínűleg, mármint az eredeti tulaj és átkerült a kas máshoz, mivel hirtelen a viselkedése eléggé gyerekes lett mikor visszatért
    Az lehet de enm én viszem!
    Én csak ezt viszema Cooky_
  • Bryll (HU1)Bryll (HU1) Bejegyzések: 28

    Email (HU2) mondta:
    Sziasztok!!

    Én vagyok cooky!!
    Engem feltörtek!!nem én írta azt az ocsmány idióta levelt...lén nagyon szerettelek titeket!!
    Nüxöt a hugim viszai DarkHope az meg azt se tudom ki!!
    Kérlek töröljétek az üzenetet!elnézést hogy ez megtörtént!
    Nem lesz semmilyen törlés, ha állításod szerint Nüx a húgod, akkor ő volt aki bent járt nálad. A bizalmunkat elvesztetted és csak hogy tudd, kapjuk az infókat több helyről legyen szó kastély kéregetésről vagy lopásról
    Én lopni sose lopok,férjemnek kérek kast mert 2en visszük az egyet!
    Lehet ő volt benn mert egészen furán visekedik péntek óta!
    Mégegszer sajnálom Netti,Zsolt
  • ripper (HU1)ripper (HU1) Bejegyzések: 260
    Email (HU2) mondta:
    Email (HU2) mondta:
    Sziasztok!!

    Én vagyok cooky!!
    Engem feltörtek!!nem én írta azt az ocsmány idióta levelt...lén nagyon szerettelek titeket!!
    Nüxöt a hugim viszai DarkHope az meg azt se tudom ki!!
    Kérlek töröljétek az üzenetet!elnézést hogy ez megtörtént!

    Én lopni sose lopok,férjemnek kérek kast mert 2en visszük az egyet!
    Lehet ő volt benn mert egészen furán visekedik péntek óta!
    Mégegszer sajnálom Netti,Zsolt
    Nagy spíler vagy te pubi! :D Egyik szöviben még fiúként hesszeltél, máshol Móni voltál, most Netti vagy???? Nem is beszélve a típushibákról az írásaidban, amik még egy vaknak is feltűnnének.... :D Lusta kis himpellér vagy ,aki nem akar éveket tölteni a fejlődéssel meg a tanulással, ezért 70-es kastikat, erődöket kéregetsz, meg jelszavakat, hátha tudsz csivázni egy kis birodalmat magadnak. Hackelni persze hogy nem tudsz mert valami buta kis gyerekecske vagy kamasz vagy aki okosnak képzeli magát- ha nem megy hízelgéssel és rafinációval az elképzelésed akkor fenyegetőzöl. Ennyi a tudományod, szerintem az ilyen hiénákat ki kellene zárni a játékból. Csak annyit mondok okoska jobb ha elkoccolsz a szerverről a stílusoddal mert a csótányokat előbb-utóbb eltapossák ám.... :#
Ez a beszélgetés lezárult..