Főoldal Hungarian Szövetség hírek

Új moderátorokra van szükségünk!

ModerátorCsapatunkba folyamatosan keresünk tehetséges embereket. Azaz éppen téged! Ha úgy gondolod, tudnál nekünk segíteni a szervezésben és a tájékoztatásban a közösségünk számára, és közben a szórakoztató oldaladat is megfelelően tudod használni, kérjük, jelentkezz. A fórumon, a bejelentésekkel közzétett kulisszatitkoknál, a Discordon és a közösségimédia-csatornáinkon is szükségünk van emberekre.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, kattints IDE.

Mese az Ellenállásról

pube1954 (HU2)pube1954 (HU2) HU2 Bejegyzések: 76
Történt nem régiben, hogy az Ellenállás háborúba keveredett. Aztán hogy ne legyen még több a vesztesége, galamb alá menekült. Ez idő alatt - állítólag - elveszített sok falut. 
Itt jegyzem meg, hogy ha nem bújik galamb alá, akkor talán eltudott volna menni értük, hogy vissza vegye.

Egy kis eventezö szövi 63-as szintü tagja hónapokkal ezelőtt bóklászás közben a jegesen talált egy üres falut. Szépen, az előírtak szerint elfoglalta. Senki nem szólt rá.
Az ellenállás egyik hölgy tagja minap elvette töle, hogy ez az ö faluja volt!
Ezt ugyan semmivel se tudta igazolni, Hisze4n amikor a kissrác elvette ezt az üres falut, ha az övé lett volna, már akkor ir neki arról, hogy mi a helyzet és háboru után kéri vissza. De se jelentés, se levélben ilyen jellegő tájékoztatás hónapokkal ezelött nem történt. Csak mondogatta az Ellenállás belső szabályzatait, amihez a kis szövinek és a 63-as szintü játékosnak semmi köze. Szólva lett a vezetésnek is, hogy ez bizony az íratlan étiket szerint jogtalan.
Hiszen mondva csinált, igazolni jelentéssel nem tudó indokkal vette el a kis ssráctól a teljesen jogosan megszerzett falut. Természetesen tudva azt, hogy se a szövi, se a vár tulajdonosa nem tud vissza menni érte a szintjükböl adódóan, hiszen nem rendelkeznek még az 5-6 hullámos támadással. Meg kis szövi hogyan menjen az Ellenállásra annélkül, hogy teljesen le ne gyalázzák?
El is gondolkodtam azon, hogyha abban a faluban történetesen Szakasztól van valaki, akkor is ilyen vehemenciával veszi el a kis hölgy?
Szégyelje magát az olyan nagy szövi, mint az Ellenállás, hogy ilyen jellemtelenül engedi játszani a tagjait, csak azért mert nagy szövi van a hátuk mögött.

pube1954 @ hu 2

Hozzászólások

  • ripper (HU1)ripper (HU1) Bejegyzések: 260
    szerkesztette ezt: 01.06.2017

    Ugyan-ugyan! "Bóklászás közben a jegesen talált egy üres falut".  :# Mindenki láthatta, tudhatta hogy a háború és a galambozás miatt elhullotak a falvak. Azt is gondolhatta mindenki hogyha az Ellenállást maradéktalanul nem morzsolják fel, visszaveszi ezeket. A nagy szövik tagjai már régen a kastik köré gyűjtöttek falvakat. Nem volt gyanús hogy mit keresnek üres falvak nagy bika játékosok kastijai közelében üressen, miközben nekik nem jelez a játék falukat????? Akkor azt benéztétek, ennyi. Nem tűnsz kezdőnek, tudhatod hogy működik ez a játék. És azért gondolj bele nyugodtan: egy "Ellenállásos" helyében te mit tettél volna? Mert azt úgysem hiszem el hogy ha mondjuk legendás 400 valahányas lennél, minden egyes kis szintű falubitorlódnak írsz egy levelet hogy "bocsi majd visszaveszem ami az enyém."  :D:D:D Minden világban, minden falu miatt, na persze.  :D Ezt nem gondoltad komolyan, ugye???? Elhozod és ennyi. Az meg hogy bizonyos szövik azt írják magukról hogy ők nem bántanak senkit mert eventeznek csupán, **** nem fogja őket mentesíteni a farkastörvények alól.  :# Ugyanúgy támadhatók, mint bárki más és nyilván lesznek is akik tesznek arra hogy ki mit írogat ki. Ha stratégiai harcjátékba jöttél akkor viseld a következményeket.
    Post edited by Tündérkeresztanya on
  • pube1954 (HU2)pube1954 (HU2) HU2 Bejegyzések: 76
    szerkesztette ezt: 22.04.2017
    Igazad van. Az emberség, a játék szellem tényleg nem jellemzö erre a játékra.
    Én valóban régen játszom, de a 63-as vár nem. S még csak a közelébe se lakik a falunak. Tehát tényleg bóklászott és semmi oka nem volt rá, hogy az üres falut ne foglalja el. A farkastörvény meg szerintem a farkasoknak való és nem emberi játékra-kapcsolatra. Igaz, hogy amit az életben ezek az emberek nem tudnak elérni, azt agresszióval itt próbálják kompenzálni. Azért kiváncsi lettem volna még mindig, hogy a Szakasszal szemben is müködik-e a farkas törvény.?
    Galamb alá menekült meg ne kérje vissza azt amit még igazolni se tud, hogy az övé volt.
    pube1954 @ hu 2
  • ripper (HU1)ripper (HU1) Bejegyzések: 260
    szerkesztette ezt: 01.06.2017
    Értem én az érveidet, de ha már itt tartunk minek a 63-nak a falu egyáltalán? Ha ti csak eventeztek akkor marha sok katit nem kell a külső világokban tartani hogy beveregesd a tornyokat meg mondjuk a barbár várat. Ha szépen ütlegeled őket jön a nyersi az arany meg néha kis rubin is. Tehát elméletileg sem létszámnövelésre, sem nyersi termelés miatt nem egetverő szükség a falu egy ilyen játékosnak. Miért kellett annyira a falu? Hogy legyen? Vagy presztizsnövelésre? De azt is elhiszem hogy bóklászott, nézi "jé itt egy falu befoglalom". Csak ha megtörténik ami megtörtént, akkor nem kell ezért annyira kétségbeesni. Hogy galamb alá menekült mit csinálhat azt hagyjuk. Le is bonthatja a szövidet csontra-akkor mit szólnál. Beverheti bármelyik kastit, elveheti az erődödet, faludat, falkázhat, égethet, rabolhat akkor mit mondasz. Ugyanis ez egy ilyen játék, sőt sok esetben a játék kér ilyesmiket. Ezért írtam ha idejöttél akkor elméletben elfogadtad hogy ezek az atrocitások lehetségesek, sőt az üzemeltetők szerint még kívánatosak is. Amivel egyébként nagyon sok játékos egyetért. Attól még nem biztos hogy **** valaki mert egyszerűen a saját értékrendje szerint játssza a játékot és nem a te általad elképzelt módon. A Szakasszal szemben felvetésedre meg csak annyit hogy úgy emlékszem nem hogy a Szakasszal volt konfliktusuk hanem + még 3 szövivel egyszerre. A galambozás nem félelem miatt volt hanem egyszerűen a túlerő elleni taktikai megfontolásból. Ha figyelemmel kísérted (már amennyit itt a Fórumon látni lehetett a dologból) azért ütött az Ellenállás is tőle telhetően. A galambozás mellet az "M" típusú kastikból azért ment áldás, legalább is ahogyan én láttam.

    Post edited by Tündérkeresztanya on
  • pube1954 (HU2)pube1954 (HU2) HU2 Bejegyzések: 76
    Nem érdekel, hogy melyik szövi kivel harcol. Minden játékosnak joga van falut szerezni, függetlenül, hogy az okoz neki örömet, hogy a másik munkáját tönkre teszi vagy inkább eventezik. Ha én ezzel az óhéber szöveggel vettem volna el a faluját, már a szövink hamu lenne.
    Ha nagy szövi lennénk, tuti, hogy ezt nem teszi meg falujának állitólagos elvesztése után hónapokkal késöbb. Tehát ez egy gerinctelen húzás agressziv szövi játékostól. A kicsitöl lenyuljuk a naggyal szemben sunnyogunk. Olyan Pál utcai fiúk történetében a vörösingesek ......
    pube1954 @ hu 2
  • rocker3675 (HU2)rocker3675 (HU2) Bejegyzések: 285

    Az esetek 99%-ában ha nem a térkép szélén találsz szabad falut, azt valakitől kiütötték azaz valakihez tartozik.
    Pár kérdésem lenne. Ha teszem fel valaki árnyékzsoldosokkal kiüti a falud védelmét, azaz szabad falu lesz belőle, akkor aki elfoglalja azé lesz a te elméleted alapján? Ha több szövetség háborúzik, akkor az elvesztett faluk, ami háborús zsákmány is lehet, azokat a szöviket illeti meg, akik nem vettek részt a háborúban?
    rocker3675 @ hu 2
  • pube1954 (HU2)pube1954 (HU2) HU2 Bejegyzések: 76
    Nos képzeld, az Ellenállás további vitára képtelenül, döntő erejű érvek helyett - noha nem állunk háborúban - felgyújtott mindenűt és elvette a faluimat. Én ezt erődemonstrációnak hívom gyenge emberektől. Ti példamutatásnak. Hát a nézetek tényleg különbözőek és szerencsére nem vagyunk egyformák.
    pube1954 @ hu 2
  • pube1954 (HU2)pube1954 (HU2) HU2 Bejegyzések: 76
    Gyere át a HU2-re. Ellenállás tutiba bevesz......
    pube1954 @ hu 2
  • ripper (HU1)ripper (HU1) Bejegyzések: 260
    szerkesztette ezt: 01.06.2017
    Gyere át a HU2-re. Ellenállás tutiba bevesz......
    Kösz, de megkésett az invitálás, mivel már régóta ott vagyok. :* Szerintem már túl régóta, legalább is néha úgy tűnik. :D Az Ellenállás pedig tutira nem vesz be. :D:D:D  De nem is jelentkeznék, mert:
    1. Nem az én világom az a szint, amit a vezető szövik képviselnek.
    2. Sosem kívánkoztam giga szövibe.
    3. Nagyon jól érzem magam a jelenlegi társaimmal.
    4. Veled ellentétben én tökéletesen tisztában vagyok a helyzetemmel és a korlátaimmal a játékban.

    Post edited by Tündérkeresztanya on
  • kismocs0k (HU2)kismocs0k (HU2) Bejegyzések: 8
    Nem érdekel, hogy melyik szövi kivel harcol. Minden játékosnak joga van falut szerezni, függetlenül, hogy az okoz neki örömet, hogy a másik munkáját tönkre teszi vagy inkább eventezik. Ha én ezzel az óhéber szöveggel vettem volna el a faluját, már a szövink hamu lenne.
    Ha nagy szövi lennénk, tuti, hogy ezt nem teszi meg falujának állitólagos elvesztése után hónapokkal késöbb. Tehát ez egy gerinctelen húzás agressziv szövi játékostól. A kicsitöl lenyuljuk a naggyal szemben sunnyogunk. Olyan Pál utcai fiúk történetében a vörösingesek ......
    Igazad van, ne is foglalkozz a mások negatív hozzászólásával, nem volt ráírva a neve nem? Másodsorban meg most lehet mondani mindenre enyém volt... ez egy játék és kész. Meg is lehet normálisan beszélni, de itt a fórumon van aki miatt nem lehet, tisztelet a kivételnek.
  • Mab (HU2)Mab (HU2) HU2 Bejegyzések: 881
    Nem kell parázni a falvak miatt. Lehet, hogy már a májusi frissítésben benne lesz a privát erőforrásfalu, amit a nomádoknál és a szamiknál lehet venni kántábláért és zsetonért, és senki nem tudja elvenni. És csak annak lehet privát faluja, akinek nincs meg az összes az adott világban. :D
  • Varga Józsefné (HU2)Varga Józsefné (HU2) HU2 Bejegyzések: 90
    Ezek a nagy szövik szóba se állnak velünk,tőlem is vettek el ugy falut,hogy közel volt hozzá és az neki kellett hiába én foglaltam,és sokszor van, hogy elveszik a falut minden szó nélkül mert onnan támadnak és aztán üresen hagyák.
    zsó
  • Olaf6 (HU2)Olaf6 (HU2) Bejegyzések: 1
    Nem mennék bele, hogy kinek van igaza.
    Csak annyit tennék hozzá, hogy egy normális hangvételű levél, ELŐTTE teljesen ingyen van.
    Ennyi!

  • pube1954 (HU2)pube1954 (HU2) HU2 Bejegyzések: 76
    Én még utolsó, normális emberhez méltó levélváltásnál a kis hölgytől eltudtam volna fogadni azt, hogy ha már nem adja vissza a falut, akkor legalább két szekér királyi nyerseivel gyógykezelje a 63as vár sérelmeit. Kevésbé lett volna keserű az ember szájíze. Sajnos ehhez diplomácia, empátia és ész kellett volna. De csak erődemonstrációra telett.
    Itt a vége. 
    pube1954 @ hu 2
  • zürlény (HU2)zürlény (HU2) HU2 Bejegyzések: 348
    Én még utolsó, normális emberhez méltó levélváltásnál a kis hölgytől eltudtam volna fogadni azt, hogy ha már nem adja vissza a falut, akkor legalább két szekér királyi nyerseivel gyógykezelje a 63as vár sérelmeit. Kevésbé lett volna keserű az ember szájíze. Sajnos ehhez diplomácia, empátia és ész kellett volna. De csak erődemonstrációra telett.
    Itt a vége. 
    ez már fáj! :D a 63-AS szintü gyereknek Királyi nyersi ? :D  nem is tudtam hogy lehet azt küldeni 70 alattiaknak :)
  • pube1954 (HU2)pube1954 (HU2) HU2 Bejegyzések: 76
    Lényegtelen. Akkor nem királyi. Nem ezen van a hangsúly.
    pube1954 @ hu 2
Ez a beszélgetés lezárult..