Firefoxot használsz és a BigFarm teljesítményi hibákkal küzd?
Kattints ide a megoldáshoz!

Visszajelzés - A mélytengeri halászatra vonatkozó ötletek!

godrial (HU1)godrial (HU1) Bejegyzések: 54HU1
szerkesztette ezt: 09.02.2018 itt: Goodgame Big farm - A játék

Üdv Big Farmerek,

Eltelt egy kis idő, amióta a mélytengeri halászattal kapcsolatos dolgokról mindannyian beszéltünk, de ez az idő most véget ért! Az utóbbi hetekben sok vita folyt a játékkal kapcsolatos kérdésekről, amelyek nem csak hibákkal kapcsolatosak voltak, hanem mindent átfogó megbeszélések: funkciók, események, a tervezés, és a kiegyensúlyozott játék biztosítása. Amit a csapat szeretne elérni / megvalósítani, a sok pont közül az a mélytengeri halászat tökéletesítése, és ez szerepelt a legtöbbet megbeszéléseink során. Úgy érezzük, hogy ez a játékelem egy szórakoztató, és érdekes része a játéknak, ahol mélytengeri halásztapasztalatot szerezhettek. Tudjuk, hogy bizonyos problémák még mindig jelen vannak, és nem a végső változat fut a játékban amit megálmodtunk. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy szeretitek ezt a játékelemet és várjátok már, hogy ez is a többi játékelemhez hasonlóan tökéletesen kész legyen!

Ennek eredményeképpen szeretnénk egy kis időt fordítani arra, hogy bemutassunk nektek néhány hibapontot ennél a játékelemnél, ahol úgy érezzük, hogy problémák vannak, és néhány elképzelést arról, hogy mit szeretnénk tenni a megoldásuk érdekében. A változtatások kijavítása eltart egy ideig.

Hiba

Ötlet

A hajójavító műhely aktiválása hosszú, és nem tiszta folyamat

Egy tisztább, sokkal egyszerűbb feladatsor az aktiváláshoz

Néhány elem alig használt, vagy kevés értékkel rendelkezik

A horgászterületeken valós veszélyekkel találkozhatnak a hajók, ezért a védőeszközöknek fontos szerepük van

A mélytengeri halászat egy különálló játékelem, nincs kapcsolat a többi farm termékeivel

Új funkció hozzáadása, hogy a többi farm termelésével egybeolvadjon. Példa: a MH-hoz szükséges termékeket, felszerelést előállítani felhasználván a többi farmon előállított alapterméket

Néhány halfajta nem érhető el amikor szükség lenne rájuk

A rendszer átalakítása oly módon, hogy minden halfajta elérhető legyen, a kihívás megmaradjon, és továbbra is váltakozó elem legyen

Nincs boldogság kijelző

Egy kijelzőt aktiválni a MH farmon, hogy a boldogság hatással legyen a halászatra, és a termelésre. Például: a legénység boldogságát a Sellő öbölben előállított kiadós ételekkel fenntartani

A halászat több órát vesz igénybe, ezért a különböző eseményekhez nehéz beilleszteni ami nem direktben kapcsolódik a MH-hoz.

Néhány rövid folyamat hozzáadása. Például: néhány halfajtánál rövid halászati idő, halas küldetések hozzáadása

Nincs azonnali visszajelzés halászat közben, ezért a várakozási idő hosszú az eredmények megjelenítéséig.

A halászati út során értesítések megjelenítésével értesülhettek a történésekről, pl. vihar, megoldandó feladatokkal egy vonzóbb és szórakoztatóbb játékelem nyújtására.

Sok időt vesz el amíg egy hajót legénységgel felszereltek

A hajó felszerelése legénységgel csupán egy kattintás lesz.

A három farmon található halászati mini játék nem illeszkedik a játékablakba.

Dinamikus játékablak megalkotása több opcióval, több kihívással, és különböző eredményekkel

Oleg hajói se illeszkednek a farm környezetbe, és nem kifizetődő

A mélytengeri halászattal összekapcsoljuk, hogy több lehetőséget biztosítson

Vegyétek figyelembe, hogy ezek egyszerűen ötletek, amellyel kiegészítenénk a mélytengeri halászatot. Ezek semmiképpen nem biztos, hogy bekerülnek a játékelembe, csupán azt akarjuk hallani, hogy mit gondoltok róla. Egyetértetek ezekkel a pontokkal? Gondoljátok, hogy vannak egyéb, nagyobb problémák amit nem vettünk figyelembe?

MEGJEGYZÉS: Bár ezen a listán nem szerepel tudjuk, hogy kiegyensúlyozottabb piaci szerződéseket kértetek és ígértünk. Nem szerepelnek a listán, mivel valószínűleg része lesz valamelyik újratervezésnek / frissítésnek. Mivel új ötleteket kérünk, lehet, hogy a javaslatok említésre méltóak a játékelem egyensúlya miatt a többi játékelemhez viszonyítva, és ez a visszajelzés automatikusan meg fog jelenni az itt bemutatott ötletekkel és javaslatokkal.

Ezenkívül szeretnénk tudni, hogy van-e nektek konkrét ötletetek. Bár tudatában vagyunk olyan dolgoknak, mint a piaci szerződések átdolgozása, ezeket az ötleteket átnézzük mikor sor kerül a játékelem átdogozására. Azt is szeretnénk tudni, hogy mit gondolsz, mit lenne jó változtatni még a továbbiakban. Talán van egy ötleted, hogy egy bálna alkalmanként megjelenjen, extra kihívást adjon neked, amiét kapsz szép jutalmat ha teljesítetted, vagy talán még többféle halat, és felszerelést szeretnél? Akár nagy, vagy kicsi az ötleted, kérjük oszd meg velünk az elképzeléseidet! Nem tudjuk mindegyik ötletet megvalósítani, de nagyszerű ötletet adhatsz nekünk, hogy mit szeretnél, és hogyan dolgozzunk át játékelemeket.

Mint mindig, köszönjük ötleteiteket,

A CM csapat

godrial @ hu 1

Hozzászólások

  • Liz65 (HU1)Liz65 (HU1) Bejegyzések: 4,904HU1
    szia Godrial
    kösz az infót
    elég izgalmasnak tűnik
    a véleményeket, 5leteket hol lehetne leadni?
                                                           
  • MizuBige (HU1)MizuBige (HU1) Bejegyzések: 648
    Liz65 (HU1) mondta:
    szia Godrial
    kösz az infót
    elég izgalmasnak tűnik
    a véleményeket, 5leteket hol lehetne leadni?
    Szia Lizi :-))

    Nekem nem minden ötlet tetszik, sőt, némelyik kifejezetten taszít :-/ Gondolom az ötleteket olyan fórumon lehet leadni, ahol van modi. Pld. az angol fórumon, angol nyelven.
     
    Alapjába véve nagyon jó ember vagyok.
    Ha valakit elküldök a fenébe, egész nap azon aggódom, vajon odaért-e? :-))

  • Liz65 (HU1)Liz65 (HU1) Bejegyzések: 4,904HU1
    Szia Lizi :-))

    Nekem nem minden ötlet tetszik, sőt, némelyik kifejezetten taszít :-/ Gondolom az ötleteket olyan fórumon lehet leadni, ahol van modi. Pld. az angol fórumon, angol nyelven.
    szia Bea
    szó mi szó.....
    van benne ami erősen gold szagú, de talán kicsit izgalmasabbá teszi a játékot, és persze nem beszélve arról, h végre a halkaja is nagyobb szerepet kap
    aztán majd látjuk és max hever a parlagon :)
                                                           
  • MizuBige (HU1)MizuBige (HU1) Bejegyzések: 648
    Liz65 (HU1) mondta:

    szia Bea
    szó mi szó.....
    van benne ami erősen gold szagú, de talán kicsit izgalmasabbá teszi a játékot, és persze nem beszélve arról, h végre a halkaja is nagyobb szerepet kap
    aztán majd látjuk és max hever a parlagon :)
    Én spec. nem izgalmasnak találom némelyik ötletet, hanem túlbonyolítottnak. Nem akarok boldogságkijelzést, csak halászni szeretnék, és pénzt keresni, mint a kezdetekben. Ki a franc fogja figyelgetni a hajókat útközben, meg feladatokat megoldani, ha jön a riasztás, hogy viharba került a hajó?? Meg ki a fene akarja az egész napját a farmon tölteni? Néha nem értem a fejlesztőket, de komolyan.. ki a fenének tervezik ezt a játékot? Robotoknak, akik non-stop a farmon vannak? :neutral:
     
    Alapjába véve nagyon jó ember vagyok.
    Ha valakit elküldök a fenébe, egész nap azon aggódom, vajon odaért-e? :-))

  • zurika (HU1)zurika (HU1) Bejegyzések: 463HU1
  • Angel25 (HU1)Angel25 (HU1) Bejegyzések: 42

    Én is csatlkakozom!Nem kérek valós veszélyeket,ha védő felszerelést teszek,akkor már mindjárt kevesebb halat tudok kifogni és ez a boldogság pontos h.ség sem kell elég nehéz volt a falu bp-ját is föl emelni,nem hiányzik még ez is!
  • zurika (HU1)zurika (HU1) Bejegyzések: 463HU1
    Sziasztok!
    Bár tudom, nem itt kellene ötletelni, de mivel csak magyarul tudok, ide írom. Aztán majd valaki adott nyelven továbbíthatja, mert szerintem ezek fontosak.
    - A hajó elnyert felszereléseit, amit nem tudunk felhasználni, jó lenne, ha eladhatnánk.
    - A megnyert hajókat is jó lenne, ha megépítés nélkül, eladhatóak lennének, főleg ha már a max. 14 hajó meg van.

  • MizuBige (HU1)MizuBige (HU1) Bejegyzések: 648
    zurika (HU1) mondta:

    Sziasztok, szia Zurika :-)

    Attól tartok, hogy elsősorban nem ilyen jellegű ötleteket várnak a fejlesztők. Valamit kezdeni akarnak a mélytengerivel, bonyolítják, összekapcsolják más játékelemekkel, amire szerintem semmi szükség, szerintük van, mert ettől duzzad a buksza :D Meg kellene hagyni a mélytengerit úgy ahogy van, némi kis módosítás kellene csak, hogy egyensúlyban legyenek a helyszínek, a helyszíneken található halak mennyisége, és a piaci szerződések által kért mennyiségek. Ez elsősorban egy farmos játék, nem tudom miért akarják teljesen elrontani azzal, hogy bonyolítják baromságokkal, vagyis tudom, egy cél vezérli őket, a pénzszerzés. A szövifalunak sem látom értelmét, a szövitónak se, a falusi ligának se, ezeket is mind azért hozták be, hogy több lehetőségük legyen kiszipolyozni a játékosokból a pénzt. Itt is ugyanez most a helyzet, ha játszani akarsz, fizess! Persze kikérik a véleményünket, nehogy az legyen, hogy ők akarták ezt :D :D
     
    Alapjába véve nagyon jó ember vagyok.
    Ha valakit elküldök a fenébe, egész nap azon aggódom, vajon odaért-e? :-))

  • Marcuspeter (HU1)Marcuspeter (HU1) Bejegyzések: 4
    Liz65 (HU1) mondta:
    Szia Lizi :-))

    Nekem nem minden ötlet tetszik, sőt, némelyik kifejezetten taszít :-/ Gondolom az ötleteket olyan fórumon lehet leadni, ahol van modi. Pld. az angol fórumon, angol nyelven.
    szia Bea
    szó mi szó.....
    van benne ami erősen gold szagú, de talán kicsit izgalmasabbá teszi a játékot, és persze nem beszélve arról, h végre a halkaja is nagyobb szerepet kap
    aztán majd látjuk és max hever a parlagon :)
    Üdv!

    Szerintem elég nagy szerepet kap a halkaja. Farmlaborban lehet belőle meglepetés ládákat gyártani. Bronzzal kezdi, de aranyat is lehet gyártani.
  • MizuBige (HU1)MizuBige (HU1) Bejegyzések: 648
    Marcuspeter (HU1) mondta:

    Üdv!

    Szerintem elég nagy szerepet kap a halkaja. Farmlaborban lehet belőle meglepetés ládákat gyártani. Bronzzal kezdi, de aranyat is lehet gyártani.
    Szia :-)

    Attól függ, hogy Lizi mit értett halkaja alatt. Ha a halakból készített csalira értette, akkor az eddig is nagy szerepet kapott, amiatt is amit írsz, és amiatt is, hogy pld. nálam majdnem minden mélytengeri piaci szerződés 400 db-okat kér belőle alsó hangon. Ha a sellő öbölben készült halas ételekre értette, akkor nem tudom mire gondolt :D
     
    Alapjába véve nagyon jó ember vagyok.
    Ha valakit elküldök a fenébe, egész nap azon aggódom, vajon odaért-e? :-))

  • Liz65 (HU1)Liz65 (HU1) Bejegyzések: 4,904HU1
    Üdv!

    Szerintem elég nagy szerepet kap a halkaja. Farmlaborban lehet belőle meglepetés ládákat gyártani. Bronzzal kezdi, de aranyat is lehet gyártani.
    szia
    hát a meglepi ládákhoz nem halkaja kell, hanem csali ( bocsi, ha félreérthető volt ), de mivel a "Hírekben/fordításban" Sellő öbölről van szó, így szrtm ez egyértelmű :)

    Nincs boldogság kijelző              Egy kijelzőt aktiválni a MH farmon, hogy a boldogság hatással legyen                                                     a halászatra, és a termelésre. Például: a legénység boldogságát a                                                               Sellő öbölben előállított kiadós ételekkel fenntartani
    Bea erre gondoltam
    és egyébként meg igazad van abban, h a BP nem hiányzik a mélytengeriből és persze a vészjelzéseket se szeretném figyelgetni

  • MizuBige (HU1)MizuBige (HU1) Bejegyzések: 648
    Liz65 (HU1) mondta:

    Nincs boldogság kijelző                      Egy kijelzőt aktiválni a MH farmon, hogy a boldogság 
                                                               hatással legyen a halászatra, és a termelésre.
                                                               Például: a legénység boldogságát a Sellő öbölben
                                                               előállított kiadós ételekkel fenntartani
    Bea erre gondoltam
    és egyébként meg igazad van abban, h a BP nem hiányzik a mélytengeriből és persze a vészjelzéseket se szeretném figyelgetni

    Sejtettem, hogy a sellő öbölben gyártott kajákra gondoltál, mert ugye az volt megemlítve a fordításban. Nem tudom hogyan gondolják amit írtak, megetetjük a munkásokat amit egyébként kemény dollárért veszünk a drága halkajákkal, hogy még boldogok is legyenek? Nooormálisak ezek?? :D :D Vesszük a melósokat, akiket bepakolunk a hajóba és soha vissza nem térnek, mind belefullad a tengerbe, akkor milyen boldogságot akarnak ezek nekik adni? :D :D Így is elég sok a kiadás, nehogy már a drága kajákat is elpazaroljuk a halászatra..
     
    Alapjába véve nagyon jó ember vagyok.
    Ha valakit elküldök a fenébe, egész nap azon aggódom, vajon odaért-e? :-))

  • Liz65 (HU1)Liz65 (HU1) Bejegyzések: 4,904HU1
    szerkesztette ezt: 10.02.2018

    lássuk csak.......
    nem veszünk melósokat? max "pucéran" mennek ki a hajók
    de akkor meg nem megy a BP
    na neeee. ez nem jó ötlet, remélem nem vezetik be, mert ez így tényleg nagyon gáz lenne
    vagy fel kell emelni a halak eladási árát, mert nem fogja megérni. marad majd a horgászat is a süllyesztőben, mert a falunak sincs se füle, se farka

    a ajó felszerelése egy kattintással is érdekes lesz. azt hogy gondolják vajon? lesz egy csomag vonóhálós 1,2, stb szintre és azt kell/kötelező megvenni? én mindig kül módon szerelem fel a hajókat, attól függ mennyi hal van a vízben
    Post edited by Liz65 (HU1) on
                                                           
  • Margit54 (HU1)Margit54 (HU1) Bejegyzések: 648HU1
    Vagy úgy gondolták, hogy a bocikat legeltessük a vonó hálós fedélzetén, és az ott le fejt tejből gyártsunk hal kaját, a pipiket meg etessük a motor csónakon, és az ott tojt tojásból gyártsunk hal kaját. A legénység természetesen jót vidulna az ügyetlenségünkön, és már vígan dalolva halásznák nekünk a halakat He he :D)))))
  • Liz65 (HU1)Liz65 (HU1) Bejegyzések: 4,904HU1
    Vagy úgy gondolták, hogy a bocikat legeltessük a vonó hálós fedélzetén, és az ott le fejt tejből gyártsunk hal kaját, a pipiket meg etessük a motor csónakon, és az ott tojt tojásból gyártsunk hal kaját. A legénység természetesen jót vidulna az ügyetlenségünkön, és már vígan dalolva halásznák nekünk a halakat He he :D)))))
    akkor már inkább rumot adnék nekik, hátha olcsóbban megusznánk :smiley:
    és attól is vígan, dalolva fognák a halakat :smiley:
                                                           
  • MizuBige (HU1)MizuBige (HU1) Bejegyzések: 648
    szerkesztette ezt: 10.02.2018
    Liz65 (HU1) mondta:

    lássuk csak.......
    megetetjük a melósokat, azok belefulladnak a tengerbe a kajánkkal együtt, majd a vízben elfoszlanak, a gyomrukból a kajcsi a tengerbe és a halak ezerrel buknak majd rá :smiley:
    ez olyan, mint mikor horgászat előtt beeteted a területet, ahova beakarod a pecát dobni :smiley:
    lehet így gondolták :p
    Nem rossz, nem rossz.. :D :D :D Írok egy másik verziót.. állandó melósokat kapunk akikért nem kell fizetni, max veszünk nekik egy kis rumot, meg adunk nekik drága kajákat, hogy boldogok legyenek. Kimennek a tengerre, ott jól becsiccsentenek, a drága kaját sugárban belenyomják a tengerbe, az lesz a beetetés, majd hazajönnek a nagy rakománnyal józanul :D

    (bocsi, hogy ezt idéztem be, de mikor megírtad, én megírtam a választ, csak kirohantam a konyhába, és ott ragadtam :D )
     
    Alapjába véve nagyon jó ember vagyok.
    Ha valakit elküldök a fenébe, egész nap azon aggódom, vajon odaért-e? :-))

  • Liz65 (HU1)Liz65 (HU1) Bejegyzések: 4,904HU1

    Liz65 (HU1) mondta:

    lássuk csak.......
    megetetjük a melósokat, azok belefulladnak a tengerbe a kajánkkal együtt, majd a vízben elfoszlanak, a gyomrukból a kajcsi a tengerbe és a halak ezerrel buknak majd rá :smiley:
    ez olyan, mint mikor horgászat előtt beeteted a területet, ahova beakarod a pecát dobni :smiley:
    lehet így gondolták :p
    Nem rossz, nem rossz.. :D :D :D Írok egy másik verziót.. állandó melósokat kapunk akikért nem kell fizetni, max veszünk nekik egy kis rumot, meg adunk nekik drága kajákat, hogy boldogok legyenek. Kimennek a tengerre, ott jól becsiccsentenek, a drága kaját sugárban belenyomják a tengerbe, az lesz a beetetés, majd hazajönnek a nagy rakománnyal józanul :D

    (bocsi, hogy ezt idéztem be, de mikor megírtad, én megírtam a választ, csak kirohantam a konyhába, és ott ragadtam :D )
    sg :smiley:
    én meg kicsit durvának találtam, ezért cseréltem később :smiley:

  • Ádámmaci (HU1)Ádámmaci (HU1) Bejegyzések: 3,139HU1
    Sziasztok!
    Én is megírom nektek a véleményem, nem hiszek benne, bármi javulna, én is inkább azt látom, hogy amit szerettünk az rosszabb és rosszabb lesz.
    Én mikor bejött a mélytengeri s láttam azt, mennyit hoz a konyhára, nagyon megszerettem.
    Aztán meglett a 14 hajóm, és egyszer csak változás jött a piaccal, ami eleinte nem volt szimpi, de mára megbékéltem vele. 2 dolog van, ami mostaniban zavar, az pedig: a szerződésekben kezdetek óta nem láttam homárt, és szinte mind kér garnélát, kagylót, osztrigát. Másik az, hogy a halászati dobozon nyert hajóimat max. kukázni tudnám, de az úgy nem bolt, hogy csak úgy a semmiért kikukázzam őket.

    Nekem a legtöbb dolog, ami itt a hivatalosnak mondott szövegben szerepel nem szimpatikus, kérdés mit és hogyan fognak megvalósítani. Ez a játék, ha mindent szeretnél jól csinálni egész napos ittülős játék lenne, de többségünk nem ér rá ennyit. Szelektálni kell, mi az amit csinálunk jobban, mit kevésbé. Én elvagyok vele, hogy reggel kiküldöm a hajókat, este beszedem, s nem figyelgetem őket közben mit csinálnak. És ha valóban a veszély miatt kéne rájuk védelem, akkor alig fognak halat. Így is van veszteség, de kérdés, akkor mennyi lenne.
    Lehetne így a 14 hajó mellett újabb víz, újabb hajó/hajók, amiket kiküldhetünk. Illetve lehetne a közelebbi vizekben is több hal, hiszen a piac abból kér leginkább.
    Nem hiszem, hogy akkora változás kellene ebben, hiszen a nagy hasznot elvették, s nem lenne jobb, ha még kevesebb lenne a haszon, hiszen így is sokat vettek vissza a kezdetekhez.
    Én tehát arra voksolnék, maradjon így a halászat, csak több hajóval, több hallal és több vízterülettel, amit pecázni lehet.

  • Tica54 (HU1)Tica54 (HU1) Bejegyzések: 702HU1
    Szia Macika! Igazad van, mint mindig, osztom a véleményed, de sajna nem az lesz amit mi szeretnénk, ez már megszokott dolog. :( :/
    Egyébként a mélytengeri helyett inkább az esküvős eventet javíthatnák, ahol lehetetlen küldetés a feladatot teljesíteni.Ilyenkor nagy problémának érzem, hogy nincs Modi (de valószínű nem véletlen, ez is intő jel lehetne a GGS-nek).
    Tica54 @ hu 1
  • bkatica (HU1)bkatica (HU1) Bejegyzések: 613HU1
    Sziasztok!
    Én remélem, hogy azt a részét javítják, amit drasztikusan változtattak: a kezdetekkor ugyanis nagyon könnyű volt elérni a vonóhálós hajókat, utána ez sokkal nehezebb lett. 

    bkatica @ hu 1
  • Margit54 (HU1)Margit54 (HU1) Bejegyzések: 648HU1
    Nekem annyi lenne a meglátásom evvel kapcsolatba, és amit a legfontosabbnak tartok. Legyen a magyaroknak is moderátoruk, aki ki tudná tenni a javaslatokról szóló hivatalost. Valamint az evvel kapcsolatos ötleteket továbbítani tudná.
    Írogathatunk bármilyen javaslatot, ha nincs aki továbbítaná.
  • Liz65 (HU1)Liz65 (HU1) Bejegyzések: 4,904HU1
    Nekem annyi lenne a meglátásom evvel kapcsolatba, és amit a legfontosabbnak tartok. Legyen a magyaroknak is moderátoruk, aki ki tudná tenni a javaslatokról szóló hivatalost. Valamint az evvel kapcsolatos ötleteket továbbítani tudná.
    Írogathatunk bármilyen javaslatot, ha nincs aki továbbítaná.
    szia Margit
    igen, jó lenne nekünk is egy Moderátor, de egyenlőre ez nem megvalósítható kül okokból
                                                           
Sign In to comment.