Főoldal Hungarian Goodgame Big Farm - Újdonságok Bejelentés és hírek megbeszélése

[Megbeszélés] [2017. 08.16.] Mélytengeri halászat változások

1824

Hozzászólások

  • Ádámmaci (HU1)Ádámmaci (HU1) HU1 Bejegyzések: 3,139
    Van egyáltalán olyan, ami csak dollárt tartalmaz? Nálam van csak kardhalas szerződés, de a dollár mellett gereblye és kefe is van, tehát így ebből nem lehet megállapítani az egységnyi árat.

    Emlékszem még, mikor bekerült a játékba a sima piac, s akkor picit egyszerűbb volt az életünk, hiszen általában az ember tele teszi a raktárát, s eleinte szépen lehetett teljesíteni a szerződéseket. Majd többet és többet kért, s ma is van szerződés, ami min. 1 hétig készül, mire megvan. És lassan, de egyszer eljutottunk a 99-es szintig. Akkor is sokan nem csinálták ilyen-olyan okból, de mára közülük is sokan már eljutottak a 99-es szintre.

    A halas szerződések annyiból másabbak, hogy sokunk félve a halak árának változásától naponta, vagy 2-3 naponta eladtuk a halakat, s így most üres raktárakkal vágtunk bele a szerződésekbe. Mindenkit rosszul érintett a változás, nem csak a nagyokat, kicsiket is, hiszen kicsi hajóval is, 14 darab hajóval is ha ügyesen halászott több 100 ezernyi összeget kapott érte. Most a halaknak nincs ára, csak előállítási költsége, ami függ mit teszünk a hajónkba.  

    Sajnos változtak a horgászati idők, s most már egyre nehezebb rövid időn belül hozni a halakat s mérlegelni kell inkább rövid idő alatt alig, vagy teljesen megpakolva a hajót, hosszabb idővel, de behozunk minden halat. (már ha a 4 hajó be tudja hozni) 

    Változtak a halászmezőkben a halak típusa, s van, amiből rengeteget kapunk, s van, amiből alig. Véletlen mikor mit ad a játék, de vannak, amiket gyakrabban, s van, amiket ritkábban. Kértük lehessen mindig mindenféle halászterületet találni, hiszen sokszor napokig nem kapunk kardhalas vagy homár mezőt, s ha mégis, a kardhalak száma 50 alatt van, a napi feladathoz sem elég.

    Én aznap nem tudtam játszani a piaccal, állandó hibaüzeneteket kaptam. Ma van 2 szerződésem, amikre azóta próbálom kifogni a halakat, de szerintem még eltart egy jó ideig. 

    Rengeteg javaslattal álltunk elő a fejlesztők felé, és annyi ígéretet kaptunk, ha nem is változtatnak a mostani álláspontjukon, azért átgondolják a lehetőségeket, s mik azok, amik kevésbé befolyásolják a játék egyensúlyát. Erre talán jövő héten, ha nem is hét elején, de hét végén történhet valami megállapodás. Sajnos arra nem látok esélyt, hogy az eladás gomb visszakerüljön a halászatba, de a remény hal meg utoljára.

    Tudom, s megértem mindenki panaszát, és azt is, hogy ez egy hatalmas változtatás volt a játékban. És tudom sokaknak számított az a pénz, amit kaptunk a halakért, de bízzunk benne, találnak olyan megoldásokat, amelyekkel a mostani állapot jobbá változik, de azt el kell fogadni, hogy nem fogják visszaváltoztatni azt, ami volt.

    Jeleztük, hogy a gereblye és kefe helyett más ajándékok kerüljenek be, ami nem kapcsolódik a faluhoz, hiszen nem mindenki csinálja, illetve vannak, akik nincsenek szövetkezetben, s az így kapott gereblyét és kefét nem tudja saját farmjára fordítani. A szerződésekért kapott juttatásokra ígéretet kaptunk, hogy átgondolják, s javítják.

    Tudom nehéz most mindenkit arra kérni, hogy egy kicsit legyünk türelemmel, ismerkedjünk a piaccal, nézzük meg megéri, nem éri, s ha olyan javaslattal tud valaki szolgálni, ami nem arra irányul, hogy kérjük vissza az eladás gombot, az jelezze felém. Én ami eddig lehetőségként felmerült jeleztem/jelzem a fejlesztők felé, s innentől már nem rajtam, s nem is rajtatok múlik hogy s mint változtatnak rajta. 

    Köszönöm, hogy elolvastátok.

    Ádámmaci
  • Ema-tanya (HU1)Ema-tanya (HU1) HU1 Bejegyzések: 144
    szerkesztette ezt: 18.08.2017

    Szia!

    Köszönöm :)

    Annyit engedj még meg, hogy reménykedjek, előbb-utóbb kapunk, akár csak egy egyetlen mondatos magyarázatot arra, hogy miért nem adják vissza az eladás gombot? 
    Semmi olyan kárt nem okozna a játékban a direkt eladás lehetősége nyomott áron, mint amikre hivatkoztak a két hivatalos közleményben. Nem a régi árakat reklamálom én, csak a gombot......
  • Ádámmaci (HU1)Ádámmaci (HU1) HU1 Bejegyzések: 3,139
    Tudom, és mi is többen kértük, hogy akár a régi ár 10%-ért is, de lehessen eladni a halakat egyből, vagy legyenek a halak elosztása is olyan, amelynél nincsenek ekkora eltérések, vegyenek vissza az utazási időkből, mert a horgászati nehéz munka kaland így reménytelen...de eddig csak türelmet kértek tőlünk, és a jövő héten talán átbeszélik.
  • Gozso (HU1)Gozso (HU1) HU1 Bejegyzések: 6
    Semmilyen szinten nem érdekel , hogy kinek vagyok lol ( vagy mi a vihar!)  Az bosszant de nagyon, hogy el akarom adni a halaim ( mint eddig is tettem) és nem engedik!! Az , hogy mellé nyúltak, és sok pénzt hozott annak aki kapcsolt ..hát bocs!!! Nem én csináltam a programot, hogy ez így legyen! De Herán Cortés sem lehetett ennyire aranyra vágyó.....( bár ebben , nem vagyok biztos... ő sem lehetett egyszerű ember......)  Picit a toronyhoz kéne kapni, mielőtt össze vissza alakítom a játékot!!! Bocs ha bántom valaki érzéseit.....de a tények makacs dolgok!!!

  • pindurka (HU1)pindurka (HU1) Bejegyzések: 201
    Türelmesen várunk, hiszen a türelem rózsát terem. Csk épp már tele az egész világ a türelmünk által termelt rózsákkal.De azért még várunk tovább. :(:)

  • Gozso (HU1)Gozso (HU1) HU1 Bejegyzések: 6
    Mire is várunk?? Mellé nyúltak, és mindenki nyelje be ( mikor már több ezret tolt a játékba) , hogy ezek a rettenet változtatások , majd jók lesznek.... NEM!! NEM JÓK!!!!
  • Ema-tanya (HU1)Ema-tanya (HU1) HU1 Bejegyzések: 144
    Tudom, és mi is többen kértük, hogy akár a régi ár 10%-ért is, de lehessen eladni a halakat egyből, vagy legyenek a halak elosztása is olyan, amelynél nincsenek ekkora eltérések, vegyenek vissza az utazási időkből, mert a horgászati nehéz munka kaland így reménytelen...de eddig csak türelmet kértek tőlünk, és a jövő héten talán átbeszélik.
    Köszönöm még egyszer :)
    Ígérem várok, megpróbálok türelmesen. Azt is megígérem, hogy nem fogom minden nap a "gomb mániámat" előadni itt, hogy ne menjek vele az idegeidre. Nem ez volt ám a célom vele, csak máshol nem tudom előadni a sirámomat. 
    Nem vagyok túl nagy fórumos itt, a tagkeresésen kívül alig-alig írtam eddig még bárhol is. Több mint 7 éve farmozok, ebből másfél éve ebben a játékban, tehát elég nagy gyakorlatom van elfogadni a ránk erőltetett és előzőleg nem kellően átgondolt döntéseket, de most szakadt a cérnám. Ne haragudj, hogy éppen te fogtad ki! :)
    Üdv, Ema
  • pindurka (HU1)pindurka (HU1) Bejegyzések: 201
    Kedves Gozso!
    Mindenki mérges, és mindenkivel kiszúrtak, de légyszíves vegyél vissza a modorodból! Egyikünk se tehet a változásokról, ezért a mérgedet ne a modikon, v épp rajtunk tölts ki! 
    Üdvözlettel: maja
  • Köles (HU1)Köles (HU1) HU1 Bejegyzések: 234
    Tudom, és mi is többen kértük, hogy akár a régi ár 10%-ért is, de lehessen eladni a halakat egyből, vagy legyenek a halak elosztása is olyan, amelynél nincsenek ekkora eltérések, vegyenek vissza az utazási időkből, mert a horgászati nehéz munka kaland így reménytelen...de eddig csak türelmet kértek tőlünk, és a jövő héten talán átbeszélik.
    Szia!
    Elolvastam az előző hosszú bejegyzésedet is, csak nem nyomtam rá idézetet, mert csak a helyet foglalná.
    Köszönjük, hogy próbálsz, próbáltok közben járni. Sajnos, akik a fejlesztésekről döntenek, szerintem nem farmolnak. Akkor más dolgokat valósítanának meg, és főként másként.
    Első gondolatom az volt, hogy eladom a hajókat, a második, hogy ami hűtőládám stb. van, azt még felpakolom, azután "üresen" küldöm ki őket. A fórumot olvasva arra jutottam, hogy fejlesztem a piacot, és ez után döntök. Azóta 1 szerződést sikerült teljesítenem, mert a kefe+gereblye kombinációt kukázom, de csali+gereblye, vagy valami hasonló jön csak helyette, és a kukában végzi.
    Az is nagy segítség lenne, ha ezeken változtatnának. Miért nem ad a piac kagylóért hűtőládát, stb., vagyis olyan dolgokat, amit használhatunk, főkén a mélytengeri halászatban. Ha ezzel segítenék csökkenteni a kistafírozási költségeket, nagyobb kedvvel piacolnék, mint a keféért, karmáért.
    Persze, a legjobb az (bármilyen áron) eladási gomb visszakerülése lenne.
    Változtattak a halas dobozolóson is, vagy az maradt?
  • Dollya (HU1)Dollya (HU1) Bejegyzések: 16
    Sziasztok! Most tényleg válasz várok,mérges vagyok nagyon! Mi az oka annak,hogy 3 napja nem kapok kardhalas pocsolyát? Nem tudok a piacon eladni,mert tőkehalat 3 napja nem tudok halászni,mivel lehetőséget sem kapok rá. Ahhoz,hogy kimenjen 10 hajóm ( 8 vonóhálós és 2 motoros hajó,mert a kicsiket nem számolom) 2614700 pénzbe kerül a kiküldésük egy nap. Vagyis ez a mostani frissítés óriási ráfizetés lett nekem. Ha nem akarjátok,hogy ennyien játszunk akkor tessék szólni, de ne így,hogy csődbe kergetitek a farmokat. A bővítések 20 millánál kezdődnek és a fölé. Mit szeretnétek? Ennyi aranyat nem fig senki beletolni,hogy rentábilissá tegye a ráfizetéses játékát? Mikor gondoljátok át objektíven és gazdaságossági szempontok alapján?
  • Gyongyi.gyenes0 (HU1)Gyongyi.gyenes0 (HU1) HU1 Bejegyzések: 41
    Sziasztok nem tudom a mélytengerivel kapcsolatos hibákat hol kell bejelenteni, tehát előre is elnézést kérek ha rossz helyre írok.
    A serleges eredményeknél van olyan feladat hogy küldd ki a hajókat x-szer.Nálam a frissítés óta nem számol.Az oldalt megjelenő feladatokat sem tudom végezni, mert csak heringet vagy kagylót lehet fogni, kardhalat nem.Nálatok is előfordult ez?Mit kell tennem?
  • MizuBige (HU1)MizuBige (HU1) Bejegyzések: 648
    szerkesztette ezt: 06.09.2017
     
    Post edited by MizuBige (HU1) on
  • Gozso (HU1)Gozso (HU1) HU1 Bejegyzések: 6
    szerkesztette ezt: 19.08.2017
    Akinek nem inge ne vegye magára!! Nem fogok finomkodni, és mellékesen, szerintem nem bántottam senki kedves maja!! A fórum arra való , hogy véleményt mondjak! Nem szívesen teszem! És teljesen biztos vagyok benne , hogy totál felesleges hiszen kutyát sem érdekli , hogy mi a véleményem a játékról! Nem értem melyik mondatommal bántottalak  téged, vagy a "modikat"?
  • MizuBige (HU1)MizuBige (HU1) Bejegyzések: 648
    szerkesztette ezt: 06.09.2017
     
    Post edited by MizuBige (HU1) on
  • pindurka (HU1)pindurka (HU1) Bejegyzések: 201
    Kedves Gozso! Nem tudom észrevetted-e, h csupa nagybetűkkel írtál a hozzászólásodban. Ez kiabálást jelent az írásos társalgásban, és én erre gondoltam. Ha elolvastad volna a többi hozzászólást, tudnád, h mindenki fel van háborodva és türelmetlen, hisz ez érthető. A lényeg az aranyvásárlás forszírozása, ahogy már többször, többen nekem is és másoknak is elmagyarázták. Ez van, és mi ezen nem tudunk változtatni. Talán keresd meg az ügyfélszolgálatot, és írj nekik is, ha gondolod, de írhatsz ide javaslatokat amiket Kriszti továbbíthat feléjük!

    Kedves Dollya! Mit szeretnétek? Ennyi aranyat nem fig senki beletolni,hogy rentábilissá tegye a ráfizetéses játékát? Mikor gondoljátok át objektíven és gazdaságossági szempontok alapján? Remélem nem így akartad ezt írni, mert ezekkel a mondatokkal minket gyanusítassz azzal, h elrontottuk a játékot. Ahogy Gozso-nak is írtam, nem mindegy hogy mit és hogyan írunk, mert félreérthető, és problémákat okoz. Napok óta jelezzük, h nincs kardhalas terület, homáros is alig, már akinek van, mert a legtöbbünknek az sincs. De erről nem mi tehetünk. 

    Teljesen egyetértek MizuBigével. Remélem, h meghallgatják a javaslatokat, és végiggondolják az illetékesek, h hogy lehetne ésszerűen változtatni. A dobozolós így, ilyen feltételekkel teljesíthetetlen, hisz ha nincs hal, ami kell nem lehet dobozolni sem. Én most a legtávolabbi helyre kaptam homáros területet, 1 db-ot, a többi tonhalas és kagylós. Kicsi vagyok, kicsik a hajóim, így még felszerelve se tudnám a meglévő területeket teljesen lehalászni, h hátha kapok kardhalasat. Meglátjuk a jövő héten milyen eredményre jutnak. Ha jól emlékszem nemsokára indul a dobozolás, és addigra jó lenne vmi változás. Nincs sok remény, de egy kicsi mindig marad.
  • zsuzsanagyi (HU1)zsuzsanagyi (HU1) Bejegyzések: 870
    Szervusztok, most kaptuk körüzibe az alábbi levelet:(( ha Modi lenne még a Zsuzsa, ill. Robi, meg kérném őket arra, továbbítsák a GGS-felé! 

    "Eljött a búcsú pillanata. Nem csak töletek, de a BIG farmtól is búcsúzom.
    Én a racionális dolgokat szeretem, de ez a "játék" már nem az.
    Hogy mire gondolok? lóvi=lutri, hajók és a piacok=termelj majd aduk érte "valamit" vagy se. 
    A BIG farm betöltötte az életemet, de három év után a munkahelyemre is befurakodott, ez már nem helyes.
    Köszönök mindent a csapatnak, további jó szórakozást!"

    Ui. Krisztike, olvastalak, szóval akkor majd jövő hét végén várható az is, hogy a lékeken is módosítanak!?
    mi lenne ha olyan lélek lennének mint frissítés előtt, minden féléből 1-2!??
    nyugodtan nézzétek meg a farmomon hány féle lék van! / 1 /

  • Köles (HU1)Köles (HU1) HU1 Bejegyzések: 234

    Köles (HU1) mondta:

     Miért nem ad a piac kagylóért hűtőládát, stb., vagyis olyan dolgokat, amit használhatunk, főkén a mélytengeri halászatban. Ha ezzel segítenék csökkenteni a kistafírozási költségeket, nagyobb kedvvel piacolnék, mint a keféért, karmáért.

    Szia :-)

    Köszönöm szépen, de nem kérek se hűtőládát, se munkásokat, se eszközöket a teljesített piacos szerződésekért cserébe. Tele van a raktáram olyan munkásokkal, eszközökkel, amiket használni sem tudok, és nem is akarok, és még csak el sem tudom őket adni. A sok felesleges holmi a kukában fog landolni, holott feladatokért cserébe, jutalomként kaptam, hát nem óhajtok belőle még többet, hogy a jutalomként hozzám vágott dolgok ismét a kukában landoljanak. Ehelyett inkább csökkentsék az eszközárakat, és majd megvásárolja mindenki magának, amire épp szüksége van, jutalomként meg adjon olyan dolgokat, amit mindenki tud hasznosítani. 
    Szia! :)

    Igazad van, erre nem gondoltam, hogy a hűtőláda sem jön jól mindenkinek. Én mindent elhasználtam a mélytengeribe, amit eddig kaptunk, most már mindent vennem kell, ha akarok valamit felpakolni.
    A gereblyét, meg a kefét csak akkor használnám, ha külön kérik. Néha bosszant, hogy a dobozolósba tömöm a tejet, és kedvességből megcsillivillizik a tojástermelőimet. :)
    Mindig oda jutunk vissza, hogy nem a piaccal van baj, hanem azzal, hogy CSAK piac van. :(

  • MizuBige (HU1)MizuBige (HU1) Bejegyzések: 648
    szerkesztette ezt: 06.09.2017
     
    Post edited by MizuBige (HU1) on
  • Bözsike51 (HU1)Bözsike51 (HU1) HU1 Bejegyzések: 6
    Sziasztok !
    Nekem a olyan gondom van ,hogy tonhalas csali helyett sima halcsalit ír jóvá a rendszer beszedéskor.
    Hogy adjak így el a piacon ? Nem tudom másoknál van-e hasonló probléma ?
    Bosszantó , hogy az amúgy is megnehezített halászat nem működik jól !!

    Bözsike51
  • bkatica (HU1)bkatica (HU1) HU1 Bejegyzések: 621
    Szia!

    Biztosan jól készíted a csalit? Tonhalból lehet csinálni sima csalit is és tonhalasat is, csak ahhoz hátrébb kell lapozni.
  • II. Alexander (HU1)II. Alexander (HU1) Bejegyzések: 176
    Hát nálam most borult ki már a bili. Ma ismét végre lecserélődtek a pocsolyák és megint főleg HERINGEK, kardhalast még nem láttam azóta, hogy bejött ez az újítás (a piacom meg most is csak azt kéri!!!). Egyszerűen már nem tudom eldönteni, hogy a "fejlesztők" részéről ez gúnyolódás a játékosokon, vagy csak egyszerűen a dilettáns idiotizmus kategória.

    De hogy ne csak a dűhömet vezessem le itt lenne egy kérdésem. Továbbra is lesz halas kemény munka kaland? Mert ilyen leosztással az nagyon szuper lesz, lemegy a három nap és még csak el sem fogod tudni indítani a mutatót, ha ép peched van.
  • Dollya (HU1)Dollya (HU1) Bejegyzések: 16
    pindurka (HU1) mondta:

    Kedves Pindurka! 2011.11.hó óta játszom ezzel a játékkal. Ez egy kicsit erős volt,hogy:
    "Remélem nem így akartad ezt írni, mert ezekkel a mondatokkal minket gyanusítassz azzal, h elrontottuk a játékot." De,ha már ezt szóba hoztad,nem gyanusítok senkit,hanem objektíve jelzem,hogy
    igen,nagyon de nagyon elszúrták a játékot és a játékosok játék kedvét ezáltal. 3 nap alatt 7844100 pénzembe került a hajók kiküldése,de nem tudok belőle pénzt csinálni mert tőkehalasak a megrendeléseim a piacon,olyan pocsolyát meg nem kapok a játéktól. Akkor szerinted ez nem ráfizetés?
    Nem kell ehhez gazdasági egyetem,hogy hamar rájöjjön az ember,hogy a kis gyűjtögetett vagyonkája megy rá a halászatra. Nem tudom mi értelme volt ennek,ha elvettek adni is kellene valamit helyette.

  • Buba (HU1)Buba (HU1) HU1 Bejegyzések: 171
    szerkesztette ezt: 19.08.2017
    Sziasztok!
    "Lehet, hogy rossz, de próbáljuk meg úgy áthidalni ez a helyzetet hogy ..."

    Ezért gondoltam arra, hogy mondjunk olyan árakat amit ki tudtunk számolni.
    Én mondok egy ilyent. Hangsúlyozom, csak 2db, de teljesen egyforma szerződés volt, csak a karmapont tért el.
    Ebből kiszámítható a karmapont értéke és a Tonhalas csali ára ebben a szerződésben!
    Kérem, nézze meg más is! Lehet, hogy talál hasonlót.
    https://prnt.sc/ga8zfn

    Kedves Gozso!
    Remélem sikerült kialudnod a dühöd:) Csodálkoztam, hogy ennyire elragadtattad magad! Nem méltó egy Lovaghoz :)  Bizz a számokban, és hidd el, jó lesz ez! Nagy kaszálásnak vége, de jövedelmező a halpiac.
    Elgondolkodtató, hogy sok játékosnak a fő probléma nem az, hogy nem lehet 1 nap alatt 100M-t keresni! (Pedig engem csak ez bosszant, de nagyon!)
    Az a legnagyobb gondjuk, hogy akár az eredeti 10%-ért, de lehessen szabadon eladni! Mekkora különbség!
    Jah, és az almás szerződésemet még mindig -1 hete- nem tudtam teljesíteni, de ezt tényleg csak neked mondom:) 

    Kedves Dollya!
    Én addig dobálom ki a szerződéseket, amig kapok olyant, ami van a raktáramban.

    Üdvözlettel
    Buba
  • pindurka (HU1)pindurka (HU1) Bejegyzések: 201
    Dollya (HU1) mondta:
    Sziasztok! Most tényleg válasz várok,mérges vagyok nagyon! Mi az oka annak,hogy 3 napja nem kapok kardhalas pocsolyát? Nem tudok a piacon eladni,mert tőkehalat 3 napja nem tudok halászni,mivel lehetőséget sem kapok rá. Ahhoz,hogy kimenjen 10 hajóm ( 8 vonóhálós és 2 motoros hajó,mert a kicsiket nem számolom) 2614700 pénzbe kerül a kiküldésük egy nap. Vagyis ez a mostani frissítés óriási ráfizetés lett nekem. Ha nem akarjátok,hogy ennyien játszunk akkor tessék szólni, de ne így,hogy csődbe kergetitek a farmokat. A bővítések 20 millánál kezdődnek és a fölé. Mit szeretnétek? Ennyi aranyat nem fig senki beletolni,hogy rentábilissá tegye a ráfizetéses játékát? Mikor gondoljátok át objektíven és gazdaságossági szempontok alapján?
    Kedves Dollya!
    Az előző hozzászólásomban nem akartam az egészet idézni, de most megteszem. Mégpedig azért, h visszanézhesd, h mit írtál, és én mire reagáltam. Ha már kikéred magadnak amit írtam, akkor légyszíves vedd a fáradtságot, és nézd meg, h miből idéztem, és mit. Nincs egyetemi végzettségem, és egy szóval se mondtam, h gazdaságos a mélytengeri v a halpiac. Sőt, szerintem veszteséges és nem éri meg, de ezt is már leírtam sokszor. Az írásod végén lévő mondatokat egyenesen nekünk, a többi játékosnak címezted, és én erre hívtam fel a figyelmedet. üdv: maja
  • Porrima (HU1)Porrima (HU1) HU1 Bejegyzések: 1,827

    Most a halaknak nincs ára, csak előállítási költsége, ami függ mit teszünk a hajónkba.  

    Sajnos változtak a horgászati idők, s most már egyre nehezebb rövid időn belül hozni a halakat s mérlegelni kell inkább rövid idő alatt alig, vagy teljesen megpakolva a hajót, hosszabb idővel, de behozunk minden halat. (már ha a 4 hajó be tudja hozni) 

    Változtak a halászmezőkben a halak típusa, s van, amiből rengeteget kapunk, s van, amiből alig. Véletlen mikor mit ad a játék, de vannak, amiket gyakrabban, s van, amiket ritkábban. Kértük lehessen mindig mindenféle halászterületet találni, hiszen sokszor napokig nem kapunk kardhalas vagy homár mezőt, s ha mégis, a kardhalak száma 50 alatt van, a napi feladathoz sem elég.

    Én aznap nem tudtam játszani a piaccal, állandó hibaüzeneteket kaptam. Ma van 2 szerződésem, amikre azóta próbálom kifogni a halakat, de szerintem még eltart egy jó ideig. 

    Rengeteg javaslattal álltunk elő a fejlesztők felé, és annyi ígéretet kaptunk, ha nem is változtatnak a mostani álláspontjukon, azért átgondolják a lehetőségeket, s mik azok, amik kevésbé befolyásolják a játék egyensúlyát. Erre talán jövő héten, ha nem is hét elején, de hét végén történhet valami megállapodás. Sajnos arra nem látok esélyt, hogy az eladás gomb visszakerüljön a halászatba, de a remény hal meg utoljára.

    Szia Kriszta :-)

     Több megközelítésben is megnéztem, hogy mi lenne a jó taktika.

    Halásszak raktára? És majd az oda felhalmozott halakat pakolgassam a szerződésekbe? Igen, ez jó ötletnek tűnne, de csak azoknak, akiknek van elegendő pénze ahhoz, hogy előbb befektessenek rengeteg dollárt a helyszínek lehalászására, és van hozzá nagy flottájuk, amivel ezt meg is tudják valósítani. Elméletben azt mondom erre, hogy talán működne is a dolog, látok rá esélyt, hogy egyszer beindulna, ha a helyszínekhez nem nyúltak volna hozzá, azokat hagyták volna meg a frissítés előtti állapotukban. Szinte már-már irritálóan erőltetett némelyik játékos hozzászólása ezzel a raktárra kell halászni szöveggel, főleg úgy, hogy azt már nem vizsgálja meg, hogy jelen felállásban ez működőképes-e egyáltalán, azzal meg igazán nem megyünk semmire, hogy belinkel egy szerződést, ami első ránézésre ugyan valóban csábító, de azt már nem veszi figyelembe, hogy teljesíthetetlen, ugyanis nem ad olyan helyszínt, ahonnan ki lehetne halászni azt a  halat, amit a szerződés kér. Szerintem ez a raktárra halászás, figyelembe véve minden szempontot, a rossz szerződéseket, a jelenlegi helyszíneket öngyilkos vállalkozás még azoknak is, akiknek van rá pénze, és van hozzá flottája! Ugyan mit ér el vele, hogy ott poshadnak a halak a raktárban? Abból még nem lesz neki jövedelme, hogy telehalássza a raktárt, csak kiadása, főleg úgy, hogy szerződést nem kap a raktárkészletéhez! Egyébként sem tud ezzel a módszerrel a jelenlegi felállás szerint előrehaladni, mindenki látja, hogy tonhalas helyszíneket ad zömében, nálam a frissítés óta nem volt kardhalas helyszín, úgyhogy ezt a lehetőséget kizártam!

    Sorra vettem egy következő lehetőséget. A legegyszerűbben, leggyorsabban teljesíthető, és jól fizető szerződésekbe halászok. Hát sajnos nálam itt is megbukott a történet, ugyanis a frissítés óta nem kapok ezekhez a viszonylag gyorsan teljesíthető szerződésekhez helyszínt, el sem tudom kezdeni teljesíteni, így mehetnek a kukába a jónak tűnő szerződések. Olyan szerződésekkel meg eleve nem foglalkozok, ami több száz kagylót, osztrigát, és garnélát kér, és cserébe még csak nem is fizet egy fillért se, hozzám akarnak vágni ilyen mennyiségekért 3 db. gereblyét, meg 1 kefét. Normálisak?? De most komolyan... Mivel tonhalas helyszínek vannak zömében, és néha azért bead egy-egy tonhalas szerződést is, gondoltam megpróbálkozok ezzel. De mikor láttam, hogy mennyi tonhalat kér a szerződésbe, és láttam, hogy milyen kevés tonhal van egy-egy helyszínen, és azt is láttam azonnal, hogy több hajóval, több helyszínről kellene összeszednem a tonhalakat, hogy tudjam a szerződést teljesíteni, ami nagyon sok időt, és odafigyelést kívánna, azonnal elvetettem ezt a lehetőséget is, főleg miután kiszámoltam, hogy mennyi hasznom lenne a szerződésen.

    Most ott tartok, hogy dobálom kifelé a szerződéseket, és várom, hogy legyen egy olyan, amit teljesíteni tudjak úgy, hogy azon keressek is valamit! A frissítés óta eddig ez nem sikerült! Érkezett a hozzászólóktól több ötlet is, például, hogy eszközök nélkül küldjük ki a hajókat, de most őszintén, azzal mit érünk el? Látva a szerződéseket, az azokban kért mennyiségeket, figyelembe véve a horgászási időket, a helyszíneket, ezzel a megoldással semmit nem fogunk keresni. És azokkal a tanácsokkal se megyünk semmire, hogy "halászd le a helyszínt, majd kapsz másikat" Ha már ilyen tanácsokat osztogat az illető, vegye a fáradtságot, és nézze meg, hogy akinek ezt a remek ötletet javasolja, eleve milyen flottával rendelkezik! Lehet itt áltatni magunkat, meg a többieket azzal, hogy hú de jól lehet ezzel keresni, hát jelen felállásban nem lehet! Úgyhogy javasolnék pár megoldást, hogyan lehetne mégis használhatóvá tenni a mélytengeri halászatot. A helyszíneket vagy állítsák vissza a frissítés előtti állapotukba, a korábbi halászati időkkel, vagy hagyják meg a hosszabb halászati időket, de akkor módosítsák a helyszíneket úgy, hogy egy helyszínen, egyféle halat lehessen kifogni. Ugyan ebben az esetben az általuk kitalált különleges horgászfelszerelések is feleslegessé válnak, de a ládák is majdnem, hogy feleslegesek, hiszen nem lehet megfizetni, olyan drága! Teljesen felborították a halászat egyensúlyát, jó lenne ha ismét megtalálnák a módját, hogy használható legyen. Továbbá, a kis flottával rendelkezőket is vegyék figyelembe, mivel sokan a szintjük miatt nem tudták kihasználni azt az időszakot, hogy milliárdokat lehetett keresni a halakkal, így eleve lehetőségük sem volt felhúzni a flottájukat, az ő érdekükben is tegyenek lépéseket, hogy tudják használni a mélytengeri halászatot. Nekem viszonylag jónak mondható flottám van, én sem tudom használni, mit szóljanak akkor azok, akiknek kezdő hajóik vannak? Ők miből fogják a flottájukat felépíteni, vagy hogyan fognak egy-egy szerződést teljesíteni hogy azzal keressenek is valamit, figyelembe véve a jelenlegi eszköz, és hajóárakat? Csökkentsék a költségeket, gondolok itt a hajó, és eszközárakra. A szerződésekből vegyél ki a gereblyét, és a kefét, és ha már nem adják vissza a halak eladásának lehetőségét, akkor fizessenek többet a szerződésekért, de a legfontosabb, hogy hozzák egyensúlyba a szerződéseket, és a helyszíneket!

    Nagyon helyes, hogy részletesen megírtad a gondolataidat, még ha azok sántítanak is, szerintem.
    A végéről kezdeném: "Több megközelítésben is megnéztem, hogy mi lenne a jó taktika." írod.
    Az első két taktika szerinted nem jó, nem kivitelezhető, márpedig más lehetőség nincsen :(
    A harmadik gondolatmenet javaslatok a halászat módosítására: ez nem taktika egyrészt, másrészt a játékosok semmit nem tudnak ebből hasznosítani, a GGS meg csinál majd amit akar.
    Visszatérve az elejére.
    Miért nem jó raktárra termelni??
    Nem kell foglalkozni a piaccal, és azt fikázni (joggal!), csak szépen termelni raktárra.
    1. Akinek van fölösleges pénze, az több halat fogjon, válogasson a halak között, ha van rá lehetőség.
    2. Akinek nincs pénze, az küldje ki pucin a hajóit. Teljesen ingyen hoznak 1 hónap alatt ezer-kétezer-akárhány halat.
    3. Akinek nincsen az előbbihez türelme, az ne csináljon semmit, csak irkáljon a fórumra és várja a jóságos GGS módosítást.

    Piac
    Nem taktika, csak saját gyakorlat:
    1. Amelyik szerződés nem ad pénzt, kukázom.
    2. Amelyik szerződést tudom teljesíteni (azaz a raktárban van hozzá halam), azt egy egyszerű ránézéssel eldöntöm: ha halanként nem ad legalább ezer dollárt, kuka, ha ad, akkor teljesítem. Ha valaki olyan drágán halászik, hogy az 1000$/hal neki ráfizetés, akkor vagy változtasson a halászati módszerén, vagy keressen jobban fizető szerződést - szerintem talál.
    3. Aki nem akar halpiacra menni, az vegye úgy, hogy nem is létezik; annak jelenleg halászni sem muszáj, de ha bízik egy kedvező fordulatban, akkor halásszon.
    Köles (HU1) mondta:

    Mindig oda jutunk vissza, hogy nem a piaccal van baj, hanem azzal, hogy CSAK piac van. :(

    Szerintem elsősorban nem azzal van baj, hogy csak piac van, hanem azzal, hogy a piacon kínált szerződéseket egyszerűen nem lehet teljesíteni. Vagy ha nagy ritkán igen, akkor iszonyú melóval, és iszonyú hosszú idő alatt. És ha azt a sok munkát, és időt nézem, ami alatt teljesíthető egy-egy szerződés nagy ritkán, akkor a munkám nincs megfizetve!
    .
    .
    .
    1. Amit tényleg nem lehet teljesíteni, az kuka!
    2. Leírtam korábban, hogy hajónként 2-3 kattintással teljesen ingyen lehet halászni. Ha Neked a napi max. 50 halászati kattintás a többi 5000 mellett iszonyú nagy meló, időd meg nincsen, akkor felejtsd el a halászatot: ilyen egyszerű ;)
  • Gyongyi.gyenes0 (HU1)Gyongyi.gyenes0 (HU1) HU1 Bejegyzések: 41
    Sziasztok nem tudom a mélytengerivel kapcsolatos hibákat hol kell bejelenteni, tehát előre is elnézést kérek ha rossz helyre írok.
    A serleges eredményeknél van olyan feladat hogy küldd ki a hajókat x-szer.Nálam a frissítés óta nem számol.Az oldalt megjelenő feladatokat sem tudom végezni, mert csak heringet vagy kagylót lehet fogni, kardhalat nem.Nálatok is előfordult ez?Mit kell tennem?
    Bocsi de erre a kérdésemre nem tzdja senki a választ?

    Szia Gyöngyi!
    Nálam sem számolja a kiküldött hajókat! Szerintem ezt jelenteni kellene a supportnak!
    Az oldalsó feladatokat természetesem majd akkor, ha lesz olyan hal.

    Üdv
    Buba
  • pindurka (HU1)pindurka (HU1) Bejegyzések: 201
    Kedves Gyongyi.gyenes0!
    Bubához csk annyi kiegészítést tennék, h a frissítés óta folyamatosan panaszkodunk, h nincs kardhalas terület. Sajnos ez a helyzet a legtöbb játékosnál. Jeleztük, és várjuk, h változzanak a dolgok. Egyenlőre ennyit tehetünk. maja
Sign In to comment.