Főoldal Hungarian Goodgame Big Farm - Újdonságok Bejelentés és hírek megbeszélése

Event megbeszélése: Meseidő

11117

Hozzászólások

  • szorsi76 (HU1)szorsi76 (HU1) Bejegyzések: 71
    szerkesztette ezt: 05.06.2013
    Mindenes írta: »
    Sziasztok!:)
    Alapvetően én is dolgozom hétfőtől péntek este fél 6-ig. Amiből következik, hogy túl sokat én sem tudok foglalkozni az eventtel.
    De amit itt néhányan elkövetnek, az már túlzás!:(
    Nem kötelező sem az eventet végigvinni, sem a játékkal játszani!
    Amikor elkezdtétek a farm építését, tudatában voltatok annak, hogy mint dolgozó emberek, nem lesz ugyanannyi időtök erre, mint mondjuk egy nyugdíjasnak! Ha ezt szem előtt tartva ennek ellenére elkezdtétek a farmotok fejlesztését, akkor most etikailag semmi jogalapotok nincsen a hőzöngésre és mások örömének a megkeserítésére. Ha nem tetszik a játék, ott a passziánsz, azzal is el lehet az időt tölteni.
    Ha viszont ehhez a közösséghez szeretnétek tartozni, akkor a minden ok nélküli vádaskodásokat el lehet felejteni.
    Valaki fentebb írta tegnap, hogy némely elégedetlenkedő lassan azt szeretné, ha a farmja magától fejlődne, éjszaka is, meg amikor dolgozik, akkor is. De ez se lenne megoldás, mert akkor meg az lenne a baj, hogy miért nem két szintet lép egy helyett éjjelenként.
    Ha ez is megoldódik, akkor miért nem látható több cseresznye a fán? Esetleg, mint dolgozó ember, miért nem tudja drágábban eladni a terményeit, lévén, kevesebb időt van bent, ezért komoly veszteségeket szenved el az éjjel-nappal itt robotolókkal szemben?
    Lehetnének speciális dolgozós eventek... 7 napos, 7x kell belépni és a hetedik napon egy mega-csoda-extra különlegességet helyezhet el minden farmján plusz kap 7 millió dollárt és elővásárlási jogot a karácsonyi fenyőre!:cool:
    Ugye így nézve milyen vicces?
    Mielőtt az a néhány elégedetlen dógozó emberke leharapná a fejem, előbb szálljon magába és ha ez nem elég, dobjon be egy nyugtatót is.
    A magam részéről a falevelek gyűjtögetésénél tartok, vagy megleszek vasárnap estig, vagy nem, torony nélkül is tojnak majd tojást a tyúkok, ha meg sikerül, az frappáns válasz lesz arra, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen.:p
    Szerintem sokan vagyunk még ezzel így. Jó voltál!! :D
    szorsi76 írta: »

    Csak azért azt szeretném megkérdezni, hogy 3 nap, vagy 91 óra 50 perc :D
  • kismezeikismezei Bejegyzések: 20
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Ott a pont, Mindenes! :)
    És akkor még nem beszéltünk azokról, akik állandóan azon sopánkodnak, hogy a játék csak az aranyvásárlásról, csak a lehúzásról szól; mert kérdem én: kit kényszerítenek - s ha igen, mi módon - aranyvásárlásra? Az, hogy néhányan kényszert éreznek arra, hogy arannyal gyorsítsák a feladatok elvégzését, holott erre őket senki nem kötelezi, az az ő egyéni problémájuk, ezért, ha egyáltalán, csak maguknak tehetnek szemrehányást.
    Tudomásul kell venni, hogy van, aki megengedhet magának olykor egy kis aranyvásárlást, van, aki tényleg nem akar erre pénzt költeni. De legyen ez mindenki szíve joga, nehogy már én szégyelljem magam amiatt, hogy - uram, bocsá! - néha veszek egy kis aranyat, mert fáj a fogam pl. valami szép dísztárgyra. Honnan tudhatná a nagyérdemű, hogy erre miből áldozok? Végül is, én dolgozom érte, nemdebár? (Még az is lehet, hogy pl. 17 éve egy pohár sört sem ittam, na azzal elég szépen lehet spórolni :))
    Aki itt a játék működtetőit ostorozza azért, hogy válogatott módszerekkel aranyvásárlásra ösztökélik a "gyanútlan, mit sem sejtő" játékost, az a civil életben minden bizonnyal köszönömért és kedves mosolyért dolgozik, és a boltban is azzal fizet.
    Ez a játék ugyanis - tessék végre tudomásul venni - üzleti vállalkozás, nem pedig szeretetszolgálat. Példaként: én nagyon szeretem a munkám, de bolond lennék ingyen csinálni...:cool:
  • szorsi76 (HU1)szorsi76 (HU1) Bejegyzések: 71
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    kismezei írta: »

    :D Teljesen egyetértek. Én játszom már más farmos játékkal, soha nem költöttem rá egy fillért se. Mégis szép szintet értem el. Bevallom, amikor eljutottam ennek a játéknak kb. 25ös szintjére "türelmetlen" lettem, és vásároltam aranyat. De nem érzem, hogy ezért kevesebb lennék. Jó pár negatív hozzászóló farmját megnéztem, és elcsodálkoztam. Ők, nem tudják befejezni??? Magasabb szinten állnak mint én, sokkal szebb farmmal,étteremmel,kerttel. És nem értem. Néhányuknál még a szép dísztárgy is ott feszít amit az ő elmondásuk szerint: soha nem fogok tudni megszerezni......
    Ezzel az üzenettel azokhoz szeretnék szólni akik elfelejtik, hogy ebben a játékban egy mozdulat, és meg tudom nézni ki szól hozzám....
  • lencsilány (HU1)lencsilány (HU1) Bejegyzések: 95
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Mindenes írta: »
    Sziasztok!:)
    Alapvetően én is dolgozom hétfőtől péntek este fél 6-ig. Amiből következik, hogy túl sokat én sem tudok foglalkozni az eventtel.
    De amit itt néhányan elkövetnek, az már túlzás!:(
    Nem kötelező sem az eventet végigvinni, sem a játékkal játszani!
    Amikor elkezdtétek a farm építését, tudatában voltatok annak, hogy mint dolgozó emberek, nem lesz ugyanannyi időtök erre, mint mondjuk egy nyugdíjasnak! Ha ezt szem előtt tartva ennek ellenére elkezdtétek a farmotok fejlesztését, akkor most etikailag semmi jogalapotok nincsen a hőzöngésre és mások örömének a megkeserítésére. Ha nem tetszik a játék, ott a passziánsz, azzal is el lehet az időt tölteni.
    Ha viszont ehhez a közösséghez szeretnétek tartozni, akkor a minden ok nélküli vádaskodásokat el lehet felejteni.
    Valaki fentebb írta tegnap, hogy némely elégedetlenkedő lassan azt szeretné, ha a farmja magától fejlődne, éjszaka is, meg amikor dolgozik, akkor is. De ez se lenne megoldás, mert akkor meg az lenne a baj, hogy miért nem két szintet lép egy helyett éjjelenként.
    Ha ez is megoldódik, akkor miért nem látható több cseresznye a fán? Esetleg, mint dolgozó ember, miért nem tudja drágábban eladni a terményeit, lévén, kevesebb időt van bent, ezért komoly veszteségeket szenved el az éjjel-nappal itt robotolókkal szemben?
    Lehetnének speciális dolgozós eventek... 7 napos, 7x kell belépni és a hetedik napon egy mega-csoda-extra különlegességet helyezhet el minden farmján plusz kap 7 millió dollárt és elővásárlási jogot a karácsonyi fenyőre!:cool:
    Ugye így nézve milyen vicces?
    Mielőtt az a néhány elégedetlen dógozó emberke leharapná a fejem, előbb szálljon magába és ha ez nem elég, dobjon be egy nyugtatót is.
    A magam részéről a falevelek gyűjtögetésénél tartok, vagy megleszek vasárnap estig, vagy nem, torony nélkül is tojnak majd tojást a tyúkok, ha meg sikerül, az frappáns válasz lesz arra, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen.:p
    Szia!!Sokunk nevében hála és köszönet,mindent elmondtál a hőzöngőkkel kapcsolatban.Elfelejtenek JÁTSZANI a morgások közepette.Kösszke mégegyszer!Üdv:lencsilány
  • Farmer Ági (HU1)Farmer Ági (HU1) Bejegyzések: 70
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Napsugaras jó reggelt kívánok Mindenkinek!!!

    Üdvözlöm a jó kedvű farmereket :)

    A rosszkedvűeknek pedig azt üzenem, hogy még van 85 óra hátra.
    Ma befejezem az 5. feladatomat, tehát bőven lesz idő az event sikeres teljesítésére.
    100 aranyat használtam el, amikor kipróbáltam 1 db Varázsbabot, hogy tudjuk mit várhatunk tőle.

    Tehát nem pénzéhes az event, inkább szorgalom kell hozzá.

    További szép napot Mindenkinek:)

    Sziasztok!

    46-os szinten 1280 db bogárkát kell összegyűjteni bármelyik termelő üzemből és szántóról a főfarmon.
    Kikacagjuk 3 nap alatt, ugye? :D
  • gkittus (HU1)gkittus (HU1) Bejegyzések: 16
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Sziasztok! Örülök, hogy nem egyedül vagyok, aki örül a játéknak, és nem panaszkodik egyfolytában. Mikor pár napja írtam azt a hosszabb bejegyzést, amiben kiakadtam a sok negatív íráson, azt hittem mindenki leharapja majd a fejem, de látom többen osztozunk a véleményemen. További szép és vidám játékot mindenkinek :)
  • Maric (HU1)Maric (HU1) Bejegyzések: 17
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Szép jó napot mindenkinek!
    Csatlakozok azokhoz a játékosokhoz akik örömüket lelik a játékban :D
    Én imádom ezt a játékot és eddig minden eventet idő lejárta előtt tudtam teljesíteni. ;) Megsúgom nem használtam aranyat egyik eventnél sem. ;)
    Nem elégedetlenkedni kell hanem játszani, ha meg nem jön össze egy madáretető, vagy vízesés, vagy palota, vagy a zümik össze gyűjtése hát akkor istenem, de legalább volt egy cél amit kitűztünk magunk elé és megpróbáltuk. ;) Semmi sem lehetetlen. ;) Ez egy játék amit vagy jó száj ízzel csinálunk, vagy részt sem veszünk benne, de bosszankodni ilyen apróságok miatt nem szabad. Engem teljesen kikapcsol, a szürke hétköznapi gondoktól mentesít és feltölt. Arról nem is beszélve, h barátokra leltem akik szeretik csinálni és ha valaki elvan keseredve én búzdítani szoktam és segíteni jó tanáccsal. Nem pedig úszítom, h ilyen pénzéhes játék stb. nem erőszak a disznó tor mondja a közmondás és ez igaz erre is.
    További kellemes, jó kikapcsolódást és jó játékot kívánok mindenkinek! :D
  • gyurisne.zsuzsi (HU1)gyurisne.zsuzsi (HU1) Bejegyzések: 2,969
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Mindenes írta: »
    Sziasztok!:)
    Alapvetően én is dolgozom hétfőtől péntek este fél 6-ig. Amiből következik, hogy túl sokat én sem tudok foglalkozni az eventtel.
    De amit itt néhányan elkövetnek, az már túlzás!:(
    Nem kötelező sem az eventet végigvinni, sem a játékkal játszani!
    Amikor elkezdtétek a farm építését, tudatában voltatok annak, hogy mint dolgozó emberek, nem lesz ugyanannyi időtök erre, mint mondjuk egy nyugdíjasnak! Ha ezt szem előtt tartva ennek ellenére elkezdtétek a farmotok fejlesztését, akkor most etikailag semmi jogalapotok nincsen a hőzöngésre és mások örömének a megkeserítésére. Ha nem tetszik a játék, ott a passziánsz, azzal is el lehet az időt tölteni.
    Ha viszont ehhez a közösséghez szeretnétek tartozni, akkor a minden ok nélküli vádaskodásokat el lehet felejteni.
    Valaki fentebb írta tegnap, hogy némely elégedetlenkedő lassan azt szeretné, ha a farmja magától fejlődne, éjszaka is, meg amikor dolgozik, akkor is. De ez se lenne megoldás, mert akkor meg az lenne a baj, hogy miért nem két szintet lép egy helyett éjjelenként.
    Ha ez is megoldódik, akkor miért nem látható több cseresznye a fán? Esetleg, mint dolgozó ember, miért nem tudja drágábban eladni a terményeit, lévén, kevesebb időt van bent, ezért komoly veszteségeket szenved el az éjjel-nappal itt robotolókkal szemben?
    Lehetnének speciális dolgozós eventek... 7 napos, 7x kell belépni és a hetedik napon egy mega-csoda-extra különlegességet helyezhet el minden farmján plusz kap 7 millió dollárt és elővásárlási jogot a karácsonyi fenyőre!:cool:
    Ugye így nézve milyen vicces?
    Mielőtt az a néhány elégedetlen dógozó emberke leharapná a fejem, előbb szálljon magába és ha ez nem elég, dobjon be egy nyugtatót is.
    A magam részéről a falevelek gyűjtögetésénél tartok, vagy megleszek vasárnap estig, vagy nem, torony nélkül is tojnak majd tojást a tyúkok, ha meg sikerül, az frappáns válasz lesz arra, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen.:p
    kismezei írta: »
    Ott a pont, Mindenes! :)
    És akkor még nem beszéltünk azokról, akik állandóan azon sopánkodnak, hogy a játék csak az aranyvásárlásról, csak a lehúzásról szól; mert kérdem én: kit kényszerítenek - s ha igen, mi módon - aranyvásárlásra? Az, hogy néhányan kényszert éreznek arra, hogy arannyal gyorsítsák a feladatok elvégzését, holott erre őket senki nem kötelezi, az az ő egyéni problémájuk, ezért, ha egyáltalán, csak maguknak tehetnek szemrehányást.
    Tudomásul kell venni, hogy van, aki megengedhet magának olykor egy kis aranyvásárlást, van, aki tényleg nem akar erre pénzt költeni. De legyen ez mindenki szíve joga, nehogy már én szégyelljem magam amiatt, hogy - uram, bocsá! - néha veszek egy kis aranyat, mert fáj a fogam pl. valami szép dísztárgyra. Honnan tudhatná a nagyérdemű, hogy erre miből áldozok? Végül is, én dolgozom érte, nemdebár? (Még az is lehet, hogy pl. 17 éve egy pohár sört sem ittam, na azzal elég szépen lehet spórolni :))
    Aki itt a játék működtetőit ostorozza azért, hogy válogatott módszerekkel aranyvásárlásra ösztökélik a "gyanútlan, mit sem sejtő" játékost, az a civil életben minden bizonnyal köszönömért és kedves mosolyért dolgozik, és a boltban is azzal fizet.
    Ez a játék ugyanis - tessék végre tudomásul venni - üzleti vállalkozás, nem pedig szeretetszolgálat. Példaként: én nagyon szeretem a munkám, de bolond lennék ingyen csinálni...:cool:
    Maric2 írta: »
    Szép jó napot mindenkinek!
    Csatlakozok azokhoz a játékosokhoz akik örömüket lelik a játékban :D
    Én imádom ezt a játékot és eddig minden eventet idő lejárta előtt tudtam teljesíteni. ;) Megsúgom nem használtam aranyat egyik eventnél sem. ;)
    Nem elégedetlenkedni kell hanem játszani, ha meg nem jön össze egy madáretető, vagy vízesés, vagy palota, vagy a zümik össze gyűjtése hát akkor istenem, de legalább volt egy cél amit kitűztünk magunk elé és megpróbáltuk. ;) Semmi sem lehetetlen. ;) Ez egy játék amit vagy jó száj ízzel csinálunk, vagy részt sem veszünk benne, de bosszankodni ilyen apróságok miatt nem szabad. Engem teljesen kikapcsol, a szürke hétköznapi gondoktól mentesít és feltölt. Arról nem is beszélve, h barátokra leltem akik szeretik csinálni és ha valaki elvan keseredve én búzdítani szoktam és segíteni jó tanáccsal. Nem pedig úszítom, h ilyen pénzéhes játék stb. nem erőszak a disznó tor mondja a közmondás és ez igaz erre is.
    További kellemes, jó kikapcsolódást és jó játékot kívánok mindenkinek! :D

    Sziasztok!

    Örülök ennek a kezdeményezésnek! :) Már nagyon untam, hogy bárhol olvasok a fórumon, csak a panaszáradatot és a sértegetéseket lehet olvasni. Nem szaporítanám a szót, mert az előttem írók már mindent leírtak, ami a játék mellett pozitívan elmondható. Köszönöm az összes előttem szólónak. :)

    Üdv.: Zsuzsi
  • zsofy25zsofy25 Bejegyzések: 6
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Köszi a választ. Nekem biztosan több lesz mert 50. szinten vagyok :S Csak akkor mennyit fog kérni? -.-'

    50. szinten 7200 almát kell gyűjteni.
  • szorsi76 (HU1)szorsi76 (HU1) Bejegyzések: 71
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    zsofy25 írta: »
    50. szinten 7200 almát kell gyűjteni.
    Sziasztok! Ez a mennyiségű alma, már egy almás projektet is megér :D
    Mi elindítottuk. Két legyet egy csapásra :D
  • WaldenWalden Bejegyzések: 123
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    szorsi76 írta: »
    Sziasztok! Ez a mennyiségű alma, már egy almás projektet is megér :D
    Mi elindítottuk. Két legyet egy csapásra :D

    Szia,
    így van, a jól felépített stratégiával még az első látásra lehetetlen feladatok is megoldhatók.
    Csupán egy kis odafigyelést igényel és nem is szükséges a nap 24 órájában a gép előtt ülni:)
    Én drukkolok mindenkinek, ja és persze magamnak is:)
  • Farmer Ági (HU1)Farmer Ági (HU1) Bejegyzések: 70
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Sziasztok!

    Szeretném megosztani veletek eddigi tapasztalatomat a Szentjánosbogár gyűjtő feladatról:

    Legtöbbet hoz: Szélmalom, Komposztáló, Siló, szántóföld (búza, rózsa, ajándék Varázsbab)
    Kevésbé hoz: Csirkeól
    Nagyon keveset hoz: Sertésól, Tehénistálló, Almáskert.

    Persze, lehet másnak fordítva alakul, hiszen véletlenszerűen adja.

    További szép napot :)
  • lencsilány (HU1)lencsilány (HU1) Bejegyzések: 95
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Sziasztok!

    Szeretném megosztani veletek eddigi tapasztalatomat a Szentjánosbogár gyűjtő feladatról:

    Legtöbbet hoz: Szélmalom, Komposztáló, Siló, szántóföld (búza, rózsa, ajándék Varázsbab)
    Kevésbé hoz: Csirkeól
    Nagyon keveset hoz: Sertésól, Tehénistálló, Almáskert.

    Persze, lehet másnak fordítva alakul, hiszen véletlenszerűen adja.

    További szép napot :)

    Szia!Tapasztalat ugyanaz.Remélem tudtunk vele segíteni másnak:))Sok sikert mindenkinek!
  • almesterkealmesterke Bejegyzések: 18
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Szia!Tapasztalat ugyanaz.Remélem tudtunk vele segíteni másnak:))Sok sikert mindenkinek!
    Igen segítettetek, köszi az infót. Ha odaérek majd ügyelek arra, hogy jól időzítsem a beszedésüket.
  • zsuzsaledy (HU1)zsuzsaledy (HU1) Bejegyzések: 10
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    szorsi76 írta: »
    Sziasztok! Kinek mi ad kenyérmorzsát? Mert az ismertetőben Kapa azt írta, a földek és a gyümölcsösök. De nekem egyik gyümölcsös se adott. Viszont most, a csirkeól, igen :D

    Szia
    Az jó hogy a csirkeól ad kenyérmorzsát nekem csak a földeknél ad!!Müködik minden a farmomon a vadvírág nem ad 1 sem, másoknál meg minden ad?Ez hogy van??:mad:
  • meli0831 (HU1)meli0831 (HU1) Bejegyzések: 22
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Szia
    Az jó hogy a csirkeól ad kenyérmorzsát nekem csak a földeknél ad!!Müködik minden a farmomon a vadvírág nem ad 1 sem, másoknál meg minden ad?Ez hogy van??:mad:
    A csirkeólak nekem is csak össz-vissz 2x adtak morzsát, és a vadvirág is csak nagyon keveset, igaz azt nem is sokat ültettem. Ha van időd, akkor a kukoricával lehet apránként haladni, nekem négy földem van és szinte mindig adott 1-1-et, a káposzta asszem hármasával dobálta, a búza viszont nagyon sokat adott (talán 15-t vagy még többet földenként). A gyümölcsösök nekem se adtak egyet se.
  • pisti gazda 713 (HU1)pisti gazda 713 (HU1) HU1 Bejegyzések: 95
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    meli0831 írta: »
    A csirkeólak nekem is csak össz-vissz 2x adtak morzsát, és a vadvirág is csak nagyon keveset, igaz azt nem is sokat ültettem. Ha van időd, akkor a kukoricával lehet apránként haladni, nekem négy földem van és szinte mindig adott 1-1-et, a káposzta asszem hármasával dobálta, a búza viszont nagyon sokat adott (talán 15-t vagy még többet földenként). A gyümölcsösök nekem se adtak egyet se.
    Szia!
    A búza 20db adott földenként,a tyúkól az nem adott,viszont a kukorica nagyon jól adta meg a káposzta!:)
  • gizi62 (HU1)gizi62 (HU1) HU1 Bejegyzések: 6
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    sziasztok!
    nagyon klassz ez az event is,épp úgy mint az előző volt:)
    alig várom hogy beléphessek :)
    csak azt nem tudom,hogy mire tudom majd felhasználni a megtermelt csodababot?
    lehet,hogy csak eladni lehet,esetleg a későbbiekben még szükség lehet rá feladatnál?
    szeretem ezt a játokot felnőtt fejjel :)
    szép estét, jó játékot:)
  • szorsi76 (HU1)szorsi76 (HU1) Bejegyzések: 71
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    gizi622 írta: »
    sziasztok!
    nagyon klassz ez az event is,épp úgy mint az előző volt:)
    alig várom hogy beléphessek :)
    csak azt nem tudom,hogy mire tudom majd felhasználni a megtermelt csodababot?
    lehet,hogy csak eladni lehet,esetleg a későbbiekben még szükség lehet rá feladatnál?
    szeretem ezt a játokot felnőtt fejjel :)
    szép estét, jó játékot:)

    Szia! A varázsbab nem kell a feladathoz. Azt csak letermeled, és utána eladhatod darabját 30 dollárért.
  • gabyca01 (HU1)gabyca01 (HU1) Bejegyzések: 17
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Sziasztok!
    Lehet hogy nem jó helyre írok de olyan problémám lenne,hogy letudjam rakni a békakirály kutját,felkellett vennem egy virágágyást. Mielőtt felvettem a boldogság mutató -94-et mutatott,most hogy leraktam a kutat csak -89. Ez hogy lehet? Mivel a kút +30 boldogság a virágágyás pedig csak +12 boldogságpont. Szerintem többnek kéne lennie.
    Köszönöm
  • anuta (HU1)anuta (HU1) Bejegyzések: 15
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    Hát ezzel az arcoskodó másokat sértegető kifakadással mit akartatok elérni? Úgy tűnik, nem a játékban, hanem mások leszólásában lelitek örömötöket. Most épp ti hőzöngtök.
    Különbnek érzitek magatokat a másként vélekedőknél?
    Egészségetekre! De ha ráértek, szálljatok kicsit magatokba!
    Üdv. nektek.
  • konvoj (HU1)konvoj (HU1) Bejegyzések: 274
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    gabyca01 írta: »
    Sziasztok!
    Lehet hogy nem jó helyre írok de olyan problémám lenne,hogy letudjam rakni a békakirály kutját,felkellett vennem egy virágágyást. Mielőtt felvettem a boldogság mutató -94-et mutatott,most hogy leraktam a kutat csak -89. Ez hogy lehet? Mivel a kút +30 boldogság a virágágyás pedig csak +12 boldogságpont. Szerintem többnek kéne lennie.
    Köszönöm

    Szia! A békakirály kútja 20 bolgodság pontot ér!!!!
  • gabyca01 (HU1)gabyca01 (HU1) Bejegyzések: 17
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    egy órával ezelőtt még 30-at mutatott.na de nem baj.akkor is többet kéne mutatnia mert mielőtt letettem a kutat 94 volt most meg 89. kevesebb mint volt.
  • gizi62 (HU1)gizi62 (HU1) HU1 Bejegyzések: 6
    szerkesztette ezt: 06.06.2013
    szorsi76 írta: »
    Szia! A varázsbab nem kell a feladathoz. Azt csak letermeled, és utána eladhatod darabját 30 dollárért.

    Szia szorsi!
    Köszi a gyors választ.
  • kauféva3kauféva3 Bejegyzések: 9
    szerkesztette ezt: 07.06.2013
    szia
    szeretném megkérdezni hogy a szentjános bogaras eventet megcsináltam ki irta hogy jutalom megszerezve viszont nem találom sehol
    se a raktárban se a épités menüben
    szerintetek merre lehet megtalálni???
    köszi a segitséget
  • lencsilány (HU1)lencsilány (HU1) Bejegyzések: 95
    szerkesztette ezt: 07.06.2013
    anuta írta: »
    Hát ezzel az arcoskodó másokat sértegető kifakadással mit akartatok elérni? Úgy tűnik, nem a játékban, hanem mások leszólásában lelitek örömötöket. Most épp ti hőzöngtök.
    Különbnek érzitek magatokat a másként vélekedőknél?
    Egészségetekre! De ha ráértek, szálljatok kicsit magatokba!
    Üdv. nektek.
    Szia anuta!Senkit nem akartam megsérteni a "hőzöngő" szóval,de a véleményt ha negatív is el lehet mondani normálisan,de van aki csak a fent említett módon tudja.Akinek nem inge,ne vegye......Természetesen szükség van a kritikákra is,csak nem mindegy milyen szavakkal tudatjuk.Magamba szálltam tanácsodra,és nem láttam olyan írásomat amivel sértettem volna másokat.Mi valóban a játék örömért játszunk.További szép napot Neked,és sikeres jó JÁTÉKOT:))))Üdvözlettel:lencsilány
  • lencsilány (HU1)lencsilány (HU1) Bejegyzések: 95
    szerkesztette ezt: 07.06.2013
    kauféva3 írta: »
    szia
    szeretném megkérdezni hogy a szentjános bogaras eventet megcsináltam ki irta hogy jutalom megszerezve viszont nem találom sehol
    se a raktárban se a épités menüben
    szerintetek merre lehet megtalálni???
    köszi a segitséget

    A raktárban van,a gyűjtődobozodban.Ott nézd meg:)
  • kauféva3kauféva3 Bejegyzések: 9
    szerkesztette ezt: 07.06.2013
    szia

    sajnos a gyüjtö doboz is üres
    ilyenkor mit tegyek
    köszi a segitséget
  • kauféva3kauféva3 Bejegyzések: 9
    szerkesztette ezt: 07.06.2013
    szia

    köszi megvan ujra kellet töltenem a játékot és egyböl ott volt
    köszönöm
    szia
    további szép és jo játékot
  • lencsilány (HU1)lencsilány (HU1) Bejegyzések: 95
    szerkesztette ezt: 07.06.2013
    kauféva3 írta: »
    szia

    köszi megvan ujra kellet töltenem a játékot és egyböl ott volt
    köszönöm
    szia
    további szép és jo játékot
    Nincs mit,szívesen:))Szép napot és jó játékot Neked is:)!
Sign In to comment.