Alig, hogy levettem a kabátom Kezembe veszem öreg gitárom Nem gondolkodom az akkordokon Ujjaim, szaladnak a húrokon.
Minden percet amit Velem voltál, Azt is amikor csak rám gondoltál. Minden szépet amit megláttattál A mosolyt mit Nekem varázsoltál. Köszönöm! Ajtót nyitottál szívembe, akarom, hogy érezd Beköltöztél a lelkembe több vagy, mint remélted. Minden álmot amiben ott voltál, Amiért magamra sosem hagytál. Minden szeretetet mit éreztem Azt az erőt mit belőled nyertem. Minden szerelemből ejtett könnyem, Kezed mi itt volt ha épp elvesztem. Köszönöm! Ajtót nyitottál szívembe, akarom, hogy érezd Beköltöztél az elmémbe, már bennem lesz léted.
Dallamokat pengetek csendesen Hulló könnyeim, észre sem veszem. Mellém csalogat a gondolatom Halld, hogy szól-köszönöm!-gitáromon.
Fényes ablakok mögött ékes fenyő díszlik, Karácsonyi ének utcára hallatszik. Hópelyhek cikáznak odakint a szélben, Egy asszony járt arra, gyermekkel kezében. Ölelte magához, a hideg elől védve, Bár foga vacogott, nem is vette észre. Mosolygó szemekkel ablakon benéznek, Halkan, hogy ne hallják, mesél gyermekének.
Mária és József hosszú utazását, Hol hozta világra kicsi Jézuskáját. Angyalok indultak szerte a világba, Mikor megszületett az egek királya. Szikrázó csillagok hullottak az égből, Pásztorok dala szállt messze Betlehemből. - Éhes vagyok, anya! - szólt halkan a gyermek. Nem is ettünk ma még, csak pár száraz kekszet.
Azt sem vették észre, hogy az ajtó nyílott, S a házigazda minden szót jól hallott. Jöjjenek be, kérem, tiszteljen meg azzal, Hogy egy asztalhoz ül az én családommal! Mesélje el nekünk ezt a történetet, Mikor Betlehemben megváltó született.
Kívánságom nekem erre az estére, Legyen szívetekben boldogság és béke! Adjatok egy mosolyt meleg szívvel annak, Akik e szép napon magukra maradtak! Jusson egy tál étel, legyen meleg kályha, Ne legyen kint senki a hideg határba`!
Közöttük járok, munkám végezve, Tekintetük, szelíden néz, a szemembe. Kezük, soha nem szorul, haragos ökölbe, Szívesen mesélnek, a múlton révedezve.
Halk lépteikkel, szinte fel sem tűnnek, Talán, ezért van, hogy elfelejtik őket. Ősz hajukon, gyémántként, csillan a fény, Öregségben megszépült arcuk, csupa remény.
Talán, majd ma jönnek, ők a gyerekek, Ha mégsem, szép szavakkal, védelmezik őket. Esti ima közben, lecsordul egy könnycsepp, S előkerülnek a képek, a legnagyobb kincsek.
Ott az ő családja, feketén-fehéren, Mosolyognak rá, egy szép, csoportképen. Ajka nyöszörög, szeme könnytelen, Az égre tekint, árván, csendesen.
Egyre őrzött emlékek eltörpülnek szerelmek, méreggel összevegyülnek álmatlan álmokba még menekülnek, pirkadó hajnalok, keservet szülnek!
A hiány láncszemei megcsördülnek, ékes érzések bárhogy lelkesülnek de a szívek még egymásba merülnek hajlott vállakon, sorsok nem épülnek!
Vágyak elhagynak, ölnek, meggyötörnek, megírt sorsukból mindent kitörölnek tán azt hiszik így kevésbé sérülnek, el nem sírt könnyek lassan legördülnek!
Fejem párnámra hajtva, csillagok párája észrevétlen költözik szemem sarkába. Rád gondolok éppen. S mert aludni nem tudok mint magzat anyja méhében,mosolyogva hajtom fejem térdemre. Rád gondolok éppen. Pillangók szelíd rebbenését érzem gyomrom tájékán,mert szívembe léptél és lelkemig értél. Rád gondolok éppen. Majd gondolataim zajosak lesznek s a kérdések fejemben lüktetnek,a válaszok nem érdekelnek. Rád gondolok éppen. Léted csendben szívembe helyezem s még mielőtt az óvó semmibe süllyedek-majd később fizetek. Most rólad álmodom éppen!
Fázom! Most úgy pihennék mellkasodon, hogy szíved melege átjárjon! Ázott ruhám ölelő karodra cserélném. Benned megpihenni-ezt szeretném. Annyira fázom.
ménesed vezéreként vágtattál mindig is a magad ura voltál csodáltalak és vonzottad szívem akartalak, légy az én deresem láttam ahogy rajtad lovagolok csodálkozó szemekbe kacagok ámuljatok csak -kinek sikerült a legszebb musztáng, mi nekem került vadló voltál de én befogtalak szelíd szavakkal feloldottalak bár még meg-meg riadsz, ha azt érzed, hogy nem a jó kéz simogat téged ledob hátáról ez a vad csoda mégsem mondok le róla már soha!
A te hangodon suttognak a fák, a semmi közepén. Ott várlak minden éjjel és álmodom az idő peremén. Egy pillanatra, szívemre helyezed dobogó szíved. A holdat megérintő hajnallal szállok tova veled.
Repedezett orcámra sugarat szántott az élet s a napok üzekedése szememben sikolt, mégis vágyom álmodni rólad ha meg is feszít bénult akarat, mert dalom lettél és örült trillám, szívembe égett örök szivárvány!
Kínlódik elmémben ezernyi érzés. Érthetetlen dac, szeretés, vágy, féltés. Utam hova vezet, nekem sem kérdés. Miért kell mégis a megmérettetés?
Most nem is vágyom másra, csak a csöndre. Kiviszem hát dühöm a természetbe, Talán ott, egy vén fa tövébe ülve Rábízhatom terhem az enyészetre.
Egy öreg tölgyhöz vezetett a lábam. Szemem lehunyva nekivetem hátam, S visszanézve magam gyermeknek láttam. Emlékezve akkor mire is vágytam.
Az időben mindig előrébb lépve A sorsom is úgy haladt képről-képre. Figyelve szívem lassú ütemére Arcom is felderül egy-egy emlékre.
Köröttem minden tavaszba öltözött. A magasban egy gerlepár körözött. Lágy szellő fújdogál a lombok fölött, Nap sugara táncol az ágak között.
Halántékom lüktet, mert rád gondolok. Szemhéjam mögött látlak - boldog vagyok. Szívemben úgy rejtelek, mint nagy titkot. Szeretlek, s élni nekem ez az indok.
Csak az itt, a most, semmi más nem számít. A máshol nincs és a máskor csak ámít. A szeretet minden könnyet felszárít, A szív nem, csak az ész az, ami hárít.
el kell, hogy mondjam még van rá alkalom, hogy több vagy, mint egy félre rúgott kő az aszfalton mint eső nélkül kiszáradt kút a sivatag közepén, hogy több vagy, mint a jéghegy csúcsa az északi féltekén és nem tudod, hogy veled töltöttem meg a szívemet és neked adom a széttépett énemet és nem tudod, hogy egyszer ha meg is halunk, mi már akkor is és ott is, egyek vagyunk El kell, hogy mondjam, még van rá alkalom, hogy szívemmel érintelek minden hajnalon, mert vágyaimmal kereslek ha kitör az őrület,hogy több vagy, mint hallhatatlan csillaga ölemnek
Hozzászólások
Álom és valóság
Hóesésben mezítlen állok
Körbenézek, senkit sem látok.
Indulok, lépek a tavaszba
Fürdőzöm a felkelő napban.
Hallgatok egy távoli hangot
A fejembe pergő dallamot.
Visszamennék álmodni rólad,
De a dobok hangosan szólnak.
Hallgatom szerelmed csendjét
Szíved szapora ütemét.
Amikor csak az érzés kell,
A kimondatlan szó felel.
Látom néma félelmedet
Mely szemedre opál fényt vet.
Kezed szorít, nem enged el
Mert van, hogy csak a csend felel.
A Révész
Senki sem sejti, hogy itt vagy
más nem látja néma jöttödet.
A testemben égő fájdalom jelzi
közelben jár tüzes szekered.
Árnyként állsz ablakom alatt
a falióra is halkan lépeget.
Ágyamra ülve szívem csendre inted
de nem adom könnyen lelkemet.
Ki lenne velem a nagy csöndben
pártfogásba ki venne ott engem?
Arcom lángol, szívem reszket
a révész bólint, s elengedi kezemet.
Szemem lehunyom
és jön a végzet
Te vagy, ki kitőltöd
az álom képet.
Lassan elveszek
az izzó vágyban,
ha testet öltesz
egy látomásban.
Megöl és őrjít ez a vágy!
Szívemben kinyílt egy szál virág.
De ez nem a valóság!
Álomba ringatott az ágy.
Érintése felhevít,
ne érjen véget!
Csókja megvadít,
csillagokra lépek.
Álmomban kergetem
a tarka lepkéket.
Szívemmel tartanám
a tűnő képet.
Megöl és őrjít ez a vágy!
Szívemben kinyílt egy szál virág.
De ez nem a valóság!
Álomba ringatott az ágy.
Dal
Alig, hogy levettem a kabátom
Kezembe veszem öreg gitárom
Nem gondolkodom az akkordokon
Ujjaim, szaladnak a húrokon.
Minden percet amit Velem voltál,
Azt is amikor csak rám gondoltál.
Minden szépet amit megláttattál
A mosolyt mit Nekem varázsoltál.
Köszönöm!
Ajtót nyitottál szívembe, akarom, hogy érezd
Beköltöztél a lelkembe több vagy, mint remélted.
Minden álmot amiben ott voltál,
Amiért magamra sosem hagytál.
Minden szeretetet mit éreztem
Azt az erőt mit belőled nyertem.
Minden szerelemből ejtett könnyem,
Kezed mi itt volt ha épp elvesztem.
Köszönöm!
Ajtót nyitottál szívembe, akarom, hogy érezd
Beköltöztél az elmémbe, már bennem lesz léted.
Dallamokat pengetek csendesen
Hulló könnyeim, észre sem veszem.
Mellém csalogat a gondolatom
Halld, hogy szól-köszönöm!-gitáromon.
nagyon szép lett ez az utolsó két versed is
gratulálok
Karácsonyi üzenet
Fényes ablakok mögött ékes fenyő díszlik,
Karácsonyi ének utcára hallatszik.
Hópelyhek cikáznak odakint a szélben,
Egy asszony járt arra, gyermekkel kezében.
Ölelte magához, a hideg elől védve,
Bár foga vacogott, nem is vette észre.
Mosolygó szemekkel ablakon benéznek,
Halkan, hogy ne hallják, mesél gyermekének.
Mária és József hosszú utazását,
Hol hozta világra kicsi Jézuskáját.
Angyalok indultak szerte a világba,
Mikor megszületett az egek királya.
Szikrázó csillagok hullottak az égből,
Pásztorok dala szállt messze Betlehemből.
- Éhes vagyok, anya! - szólt halkan a gyermek.
Nem is ettünk ma még, csak pár száraz kekszet.
Azt sem vették észre, hogy az ajtó nyílott,
S a házigazda minden szót jól hallott.
Jöjjenek be, kérem, tiszteljen meg azzal,
Hogy egy asztalhoz ül az én családommal!
Mesélje el nekünk ezt a történetet,
Mikor Betlehemben megváltó született.
Kívánságom nekem erre az estére,
Legyen szívetekben boldogság és béke!
Adjatok egy mosolyt meleg szívvel annak,
Akik e szép napon magukra maradtak!
Jusson egy tál étel, legyen meleg kályha,
Ne legyen kint senki a hideg határba`!
Helyettük haragszom!
Közöttük járok, munkám végezve,
Tekintetük, szelíden néz, a szemembe.
Kezük, soha nem szorul, haragos ökölbe,
Szívesen mesélnek, a múlton révedezve.
Halk lépteikkel, szinte fel sem tűnnek,
Talán, ezért van, hogy elfelejtik őket.
Ősz hajukon, gyémántként, csillan a fény,
Öregségben megszépült arcuk, csupa remény.
Talán, majd ma jönnek, ők a gyerekek,
Ha mégsem, szép szavakkal, védelmezik őket.
Esti ima közben, lecsordul egy könnycsepp,
S előkerülnek a képek, a legnagyobb kincsek.
Ott az ő családja, feketén-fehéren,
Mosolyognak rá, egy szép, csoportképen.
Ajka nyöszörög, szeme könnytelen,
Az égre tekint, árván, csendesen.
Takard be álmom...
Takard be álmom, hogy érezd létemet
mint ködfátyol, e csodás hajnalon.
Fesd reám a virágzó réteket
csókolj, a gyöngyöződő harmaton.
Legyél szívemnek dobbanása bennem.
Repítsd fölém a vén holdsugarat,
lélegezz örök ritmusban velem
legyél az édes, szelíd pillanat.
Remény elemzés
Egyre őrzött emlékek eltörpülnek
szerelmek, méreggel összevegyülnek
álmatlan álmokba még menekülnek,
pirkadó hajnalok, keservet szülnek!
A hiány láncszemei megcsördülnek,
ékes érzések bárhogy lelkesülnek
de a szívek még egymásba merülnek
hajlott vállakon, sorsok nem épülnek!
Vágyak elhagynak, ölnek, meggyötörnek,
megírt sorsukból mindent kitörölnek
tán azt hiszik így kevésbé sérülnek,
el nem sírt könnyek lassan legördülnek!
Gabriella
Rád gondolok
Fejem párnámra hajtva, csillagok párája
észrevétlen költözik szemem sarkába.
Rád gondolok éppen.
S mert aludni nem tudok mint magzat anyja
méhében,mosolyogva hajtom fejem térdemre.
Rád gondolok éppen.
Pillangók szelíd rebbenését érzem gyomrom
tájékán,mert szívembe léptél és lelkemig értél.
Rád gondolok éppen.
Majd gondolataim zajosak lesznek s a kérdések
fejemben lüktetnek,a válaszok nem érdekelnek.
Rád gondolok éppen.
Léted csendben szívembe helyezem s még mielőtt
az óvó semmibe süllyedek-majd később fizetek.
Most rólad álmodom éppen!
Leszek neked
Föld leszek,ha azt érinti lábad
Étkedben fűszer,hogy érezz
Levegő,hogy tőlem létezz
Szikra szívedben mi szítja vágyad.
Leszek távolság,mit legyőzni vágysz
Lélekként zárva szívedbe
Maradni az életedbe
Hiány leszek,kit újra vissza vársz.
fázom
Fázom!Most úgy pihennék mellkasodon,
hogy szíved melege átjárjon!
Ázott ruhám ölelő karodra cserélném.
Benned megpihenni-ezt szeretném.
Annyira fázom.
musztáng
ménesed vezéreként vágtattálmindig is a magad ura voltál
csodáltalak és vonzottad szívem
akartalak, légy az én deresem
láttam ahogy rajtad lovagolok
csodálkozó szemekbe kacagok
ámuljatok csak -kinek sikerült
a legszebb musztáng, mi nekem került
vadló voltál de én befogtalak
szelíd szavakkal feloldottalak
bár még meg-meg riadsz, ha azt érzed,
hogy nem a jó kéz simogat téged
ledob hátáról ez a vad csoda
mégsem mondok le róla már soha!
Az éj, suttogva hívogat.
Ölel s ígér szép álmokat.
Kósza árnykép itt kóvályog
Lopva, elmémbe szivárog.
Hangtalanul, új kép rebben.
Méz illatú virág lebben.
Szétgurult gyöngyöm halovány,
Citerán hangol a magány.
Hangod, megpihen mellettem.
Remegés zihál felettem.
Kincsét őrizné az elme,
Édes álmot még festene.
Lassan tűnik éj sötétje.
Kezem tenném tenyerébe.
Itt maradtam túl az időn
Fénybe veszve, későn kelőn.
Szeretem....
Szeretem az őszi selyemlepedőket!
Az érő gyümölcsök ízletes zamatát,
Csiklandozását a simogató szélnek
A hajnali fázós, paplan alá bújást.
Apró lepkék rezdülése szívem.
Sóhajt, sikolt és sodor a végtelen
A hallgatag hajnal, szelíd magányra lel
Mikor titkok tüzétől csillog a szem.
Szeretem a nyártól búcsúzó hegyeket!
A rőt színű avart a puszta lombokat,
A ködből előbújó párás mezőket
S a neked álmodott boldog mosolyokat.
Létem vagy a végtelenbe
A te hangodon suttognak a fák,
a semmi közepén.
Ott várlak minden éjjel és álmodom
az idő peremén.
Egy pillanatra, szívemre helyezed
dobogó szíved.
A holdat megérintő hajnallal szállok
tova veled.
már hiányoztak a verseid, olyan régen jártál erre
örülök, h előkerültél
Repedezett orcámra sugarat szántott az élet
s a napok üzekedése szememben sikolt,
mégis vágyom álmodni rólad
ha meg is feszít bénult akarat,
mert dalom lettél és örült trillám,
szívembe égett örök szivárvány!
Az éj, suttogva hívogat.
Ölel s ígér szép álmokat.
Kósza árnykép itt kóvályog
Lopva, elmémbe szivárog.
Hangtalanul, új kép rebben.
Méz illatú virág lebben.
Szétgurult gyöngyöm halovány,
Citerán hangol a magány.
Hangod, megpihen mellettem.
Remegés zihál felettem.
Kincsét őrizné az elme,
Édes álmot még festene.
Lassan tűnik éj sötétje.
Kezem tenném tenyerébe.
Itt maradtam túl az időn
Fénybe veszve, későn kelőn.
Töprengés
Kínlódik elmémben ezernyi érzés.
Érthetetlen dac, szeretés, vágy, féltés.
Utam hova vezet, nekem sem kérdés.
Miért kell mégis a megmérettetés?
Most nem is vágyom másra, csak a csöndre.
Kiviszem hát dühöm a természetbe,
Talán ott, egy vén fa tövébe ülve
Rábízhatom terhem az enyészetre.
Egy öreg tölgyhöz vezetett a lábam.
Szemem lehunyva nekivetem hátam,
S visszanézve magam gyermeknek láttam.
Emlékezve akkor mire is vágytam.
Az időben mindig előrébb lépve
A sorsom is úgy haladt képről-képre.
Figyelve szívem lassú ütemére
Arcom is felderül egy-egy emlékre.
Köröttem minden tavaszba öltözött.
A magasban egy gerlepár körözött.
Lágy szellő fújdogál a lombok fölött,
Nap sugara táncol az ágak között.
Halántékom lüktet, mert rád gondolok.
Szemhéjam mögött látlak - boldog vagyok.
Szívemben úgy rejtelek, mint nagy titkot.
Szeretlek, s élni nekem ez az indok.
Csak az itt, a most, semmi más nem számít.
A máshol nincs és a máskor csak ámít.
A szeretet minden könnyet felszárít,
A szív nem, csak az ész az, ami hárít.
igen régen jártál már erre
köszönjük az újabb versedet
Anya fürtjei...
Anya fürtjei megőszültek.
De nevető szeme a régi,
A Napot s Holdat felidézi,
Szemében, áldottak a fények.
Anya fürtjei megőszültek.
De kacagása még parttalan,
S illata mint méz a teámban,
Szemében, tüzek tündökölnek.
Anya fürtjei megőszültek.
De mellette még gyermek vagyok,
Ölelhetem hozzá bújhatok,
Szememben, örömkönnyek égnek.
Nagymama képe, még feldereng.
Sírodra friss virágot teszek.
Már soha meg nem érinthetlek
De szereteted, még körbeleng.
Megszülettem....
Megszülettem, hogy legyek
ajándékként, szeretetnek,
mély sebekre szakajtónak
keservekre, könnyfogónak
nekik, neki, és neked.
Megszülettem, hogy legyek
indák között, iránytűnek,
éjszakákon fényfogónak
létrafokon, ácsorgónak
nekik, neki és neked.
Megszülettem, hogy legyek
templomodba, vesta szűznek,
alázatos lánghozónak,
titokzatos hívó szónak
nekik, neki és neked.
Megszülettem s így lehetek
szegmense a szerelemnek.
el kell, hogy mondjam
még van rá alkalom,
hogy több vagy, mint egy
félre rúgott kő az aszfalton
mint eső nélkül kiszáradt
kút a sivatag közepén,
hogy több vagy, mint a
jéghegy csúcsa az
északi féltekén
és nem tudod, hogy
veled töltöttem
meg a szívemet
és neked adom a
széttépett énemet
és nem tudod, hogy
egyszer ha meg is halunk,
mi már akkor is
és ott is, egyek vagyunk
El kell, hogy mondjam,
még van rá alkalom,
hogy szívemmel érintelek
minden hajnalon,
mert vágyaimmal kereslek
ha kitör az őrület,hogy
több vagy, mint hallhatatlan
csillaga ölemnek